Fegyelmi határozatok

Január 19-i fegyelmi határozat

2017-01-19 14:42:40

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 19-i ülésén az alábbi határozatot hozta.

A Fegyelmi Bizottság (FEB) csütörtöki ülésén tárgyalta Thomas Doll fegyelmi ügyét. A Ferencváros vezetőedzője novemberben és decemberben több olyan nyilatkozatot tett, amelyben kétségbe vonta a versenysemlegesség elvének érvényesülését. A hasonló tartalmú kijelentések sértik a bajnokságban résztvevő többi csapatot, és a világ bármely országában eljárást, büntetést vonnak maguk után.

A FEB álláspontja szerint az eljárás alá vont sportszakember több alkalommal az elektronikus sajtóban, nagyobb nyilvánosság előtt megjelent nyilatkozatai alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével szembeni bizalmat megingassák. Ezért a FEB a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 34. § (1) bekezdés b) pontja és az FSZ 34. § (2) bekezdése, valamint az FSZ 10. § (4) bekezdés b) pontja alapján a sportszakembert, mint visszaesőt, 2.000.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

doll

"A munka a csapattal nagyon sok örömet okoz, de minden más, ami körülvesz bennünket, elkeserít… Mintha nem lehetnénk bajnokok… Nyolcadik, vagy kilencedik büntető ez ellenünk, ilyet edzőként még nem tapasztaltam" - nyilakozta Thomas Doll a novemberi Vasas-Ferencváros (2-2) bajnoki mérkőzést követően.

"Nem volt fegyelmezetlen a csapat, nem találok szavakat arra, ami hétről hétre ellenünk folyik. A csapat le van sújtva, olyan dolgokat fújnak le ellenünk, amiket egyszerűen nem értünk. Teljesen világosan ki kell jelentenünk, hogy a labdarúgás már nem okoz örömöt számunkra, amikor egyfolytában ilyeneket ítélnek ellenünk. Minden egyes mérkőzésen az az érzésünk – akárki ellen játszunk –, hogy a másik felet nem büntetik úgy, mint minket – és ezt mondtam volna akkor is, ha megnyerjük a meccset. Meg kellene kérdezni az illetékeseket, hogy miért mindig csak egy irányba fújnak. Ha megnézzük a Vasas elleni mérkőzést, egy méterrel léptem át a vonalat, és Kassai ezért állított ki, illetve kaptam kétmeccses eltiltást. Nagyon fura helyzet, hogy ekkora arroganciával zajlik a bajnokság" - fogalmazott a Ferencváros vezetőedzője a december 10-i Ferencváros-MTK találkozó után.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS