Fegyelmi határozatok

Június 7-i fegyelmi határozatok

2016-06-07 16:53:14

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága június 7-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB II

Szabó László (Sopron) 1, Lázár Patrik (Gyirmót) 1, Kovács János (Szigetszentmiklós) 1, Tóth Ferenc (Vác) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

ifj. Mihalecz István vezetőedző (ZTE) a Soroksár elleni mérkőzés után játékvezetővel kapcsolatosan tett nyilatkozatáért írásbeli megrovásban részesült.

NB III

Büki Baltazár (Videoton FC) 1, Szemán Lajos (Csepel) 1, Csiszár Zoltán (Érd) 1, Magyari Szilárd (Puskás FC) 1, Móczó Norbert (III. ker.) 1, Palkó Szilárd Győző (Diósd), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 3, Mihálszki Norbert (Tállya), mert a mérkőzés lefújása után előbb reklamált, majd egy méter távolságból ütő mozdulatot tett a játékvezető felé 5, Dobos Attila (Kazincbarcika), mert leköpte ellenfelét 3 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott

A FEB a Nyírbátor - Kazincbarcika mérkőzéssel kapcsolatban a Nyírbátort mérkőzés rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért írásbeli figyelmeztetésben részesíti, a Kazincbarcikát, mint visszaesőt szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB az Érd-Csepel mérkőzéssel kapcsolatban az Érdet, mint visszaesőt mérkőzés rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása) 100.000 Ft, a Csepelt, mint visszaesőt szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Nyíregyháza – Hatvan mérkőzéssel kapcsolatban a Nyíregyházát, mint visszaesőt mérkőzés rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása) 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Főfai Sándor (Kincsem Lovaspark) 1, Fekete Viktor (Aramis), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Jenei Ottó (Rubeola) 1, Rábl János (MVFC) 1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Ruzicska Bálint masszőr (FTC) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő férfi futsal NB II-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Illa Sole Jordi vezetőedző (ETO Futsal), Fehér Zsolt vezetőedző (Dunaújváros) és Németh Gábor edző (Veszprém) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1-1 soron következő férfi futsal NB I-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a PEAC - Kincsem Lovaspark mérkőzéssel kapcsolatban Hári József főrendezőt a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 3 soron következő férfi futsal NB II-es bajnoki mérkőzésre eltiltja, a PEAC sportszervezetet sportszakemberének súlyosan sportszerűtlen magatartásáért írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

A FEB a Bőny - FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Bőnyt mérkőzés rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért, valamint a rend nem megfelelő biztosításáért írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés:

Dabas 12 és Tállya 14 ezer forint.

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS