A BL-be vezető utolsó lépcső előtt a Vidi

2018. augusztus. 21., 14:41   |    

A BL-be vezető utolsó lépcső előtt a Vidi

A MOL Vidi FC szerdán este a Groupama Arénéban fogadja a görög bajnok AEK Athént. A tét a Bajnokok Ligája-főtáblára jutás.

Az már biztos, hogy a Vidinek hosszú nemzetközi kupaősze lesz, a Malmö kiejtésével ugyanis biztossá vált, hogy legalább az Európa Liga főtábláján ott lesz a csapat. A fehérváriak célja azonban nem ez, hanem a Bajnokok Ligája főtábláján való szereplés, ehhez a görög AEK Athén elleni párharcból kell győztesen kijönnie a magyar bajnoknak.

A szerdai, hazai meccset megelőző sajtótájékoztatón Marko Nikolics vezetőedző elmondta: csapatának az AEK ellen is megvan az 50 százalék esélye a továbbjutásra.

- Boldog és büszke vagyok, hogy BL-meccset hoztunk Magyarországra - nyilatkozta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Marko Nikolics. - Az idény előtt volt egy közös álmunk, melyben erősen hittünk. Reméljük, ez a rájátszás nem a vége, mert ebben a sorozatban akarunk maradni. Hiszek a csapatomban, mert jó mentalitású, harcos együttes. Az első meccs előtt mindig 50-50 százalék az esélye mindkét gárdának, bárki is az ellenfél. Éhesek vagyunk és készen állunk.

Juhász Roland csapatkapitány hozzátette: a csapat tanult tavalyi hibájából, ezért tudott eljutni a Bajnokok Ligája-főtábla kapujáig, és ha hasonlóan tud majd védekezni, mint az előző selejtezőkön, akkor akár az AEK elleni párharcot is sikerrel veheti. A korábbi válogatott védőnek szép emlékei vannak az AEK-ről, még az Anderlecht játékosaként pályafutása legszebb gólját szerezte a görögök ellen.

A fehérváriak szerdán 21.00 órakor fogadják az athéni együttest a Groupama Arénában, majd hat nappal később Görögországban zárul a két csapat párharca. A mérkőzés jegyinformáció ITT olvashatóak.

A harmadik magyar BL-főtábláért játszik a Vidi

A harmadik magyar BL-főtábláért játszik a Vidi

A MOL Vidi FC a Malmö elleni továbbjutásával már garantáltan részt vesz valamelyik európai kupasorozat főtáblájának küzdelmeiben.

Tovább


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS