A Bragával találkozik a Ferencváros a nyolcaddöntőben

2026. február. 27., 13:40   |    

A Bragával találkozik a Ferencváros a nyolcaddöntőben

A Ferencváros a portugál SC Bragával az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a párharc mérkőzéseit március 12-én és 18-án játsszák.

A magyar bajnoki címvédő a szezon elején az örmény FC Noah és a bolgár PFC Ludogorec csapatát búcsúztatta a Bajnokok Ligája selejtezőjében, majd alulmaradt az azeri Qarabag FK-val szemben, így került át a második számú kupasorozatba. Ott az alapszakaszt négy győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel a 11. helyen zárta, a rájátszás első fordulójából pedig a Ludogoreccel szemben lépett tovább.

Kétgólos hazai sikerével nyolcaddöntős a Ferencváros

Kétgólos hazai sikerével nyolcaddöntős a Ferencváros

A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Ludogorecet a Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján, ezzel 3-2-es összesítéssel, a két mérkőzés alapján teljesen megérdemelten jutott tovább a nyolcaddöntőbe. Az FTC 1975 után nyert újra párharcot tavasszal a nemzetközi kupaporondon.

Tovább

A Ferencváros-Braga párharc első mérkőzésére március 12-én kerül sor a Groupama Arénában, a visszavágót pedig 18-án rendezik Bragában. Továbbjutás esetén a görög Panathinaikosz vagy a spanyol Real Betis vár majd az FTC-re. A második számú európai kupasorozat döntőjét május 20-án játsszák Isztambulban.

Nemcsak az Európa-ligában, hanem a Bajnokok Ligájában is sorsoltak, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC a Sallai Rolandot foglalkoztató, az előző körben a Juventust búcsúztató török Galatasarayjal találkozik a nyolcaddöntőben. A Bajnokok Ligája döntőjét a Puskás Arénában rendezik május 30-án.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom