A Budafok és a Vasas is elődöntős a MOL Magyar Kupában

2023. március. 01., 22:05   |    

A Budafok és a Vasas is elődöntős a MOL Magyar Kupában

A másodosztályú Budafok meglepetésre 2-0-ra legyőze a Kisvárdát, a Vasas pedig Pakson tudott nyerni a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében.

A Budafok először találkozott élvonalbeli riválissal az idei kupasorozatban, és nagyon jól vizsgázott a nemzetközi kupaporondra pályázó, az OTP Bank Ligában a harmadik helyen álló Kisvárda ellen. A várdaiak hiába birtokolták többet a labdát, nem tudtak helyzeteket kialakítani a fegyelmezetten védekező hazaiak kapuja előtt, a Budafok pedig jól használta ki a helyzeteit, és a 10., majd a 45. percben is gólt szerzett.

A vendégek a második félidőben sem tudtak újítani, a hajrában is meddő volt a fölényük, így Mátyus János csapata 2-0-ra nyert, és bejutott az elődöntőbe.

A másik szerdai mérkőzésen a Vasas a 16. percben már 2-0-ra vezetett Pakson, de a hazaiak a 19. percben szépítettek, és benne volt a játékukban a fordítás esélye. A lehetőségeik azonban kimaradtak, az angyalföldiek pedig az 52. percben büntetőből növelték előnyüket. Bár Böde Dániel nem sokkal később 2-3-ra alakította az állást, az egyenlítés már nem jött össze, így a fővárosiak jutottak be a legjobb négy közé.

A MOL Magyar Kupa negyeddöntője csütörtökön a DVSC és a Puskás Akadémia összecsapásával zárul, az elődöntő sorsolását közvetlenül a lefújást követően tartják meg az M4 Sport élő közvetítése mellett.

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

Sorsolás
2024. 08. 30. 20:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 08. 31. 17:45
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 08. 31. 20:00
DVTK Stadion
2024. 09. 01. 15:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 09. 01. 17:30
Paksi FC Stadion
2024. 09. 01. 19:45
Groupama Aréna


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS