A csoportkörért harcol a Fradi

2019. augusztus. 21., 13:48   |    

A csoportkörért harcol a Fradi

A litván FK Suduvával mérkőzik meg a magyar bajnoki címvédő az El-rájátszásban. A Fradi idegenben kezd és ha sikerrel veszi a párharcot, a csoportkörben folytathatja a szereplést.

A litván bajnok ellni csütörtöki mérkőzésre szerdán utazott el a Ferencváros. Nem tartott a csapattal a Dinamo Zagreb ellen kiállított Eldar Civic, a továbbra is sérült Isael, valamint a Kaposvár elleni bajnokin a hajrában a combjára rúgást kapó Mikalaj Szihnyevics sem.

A keretben helyet kapott viszont a fiatal Csonka András, valamint a rutinos Priskin Tamás is.

A Suduva együttese 2018-ban először indulhatott a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ahol 3–2-vel búcsúztatta a ciprusi APOEL-t. Abban az évben a szerb Crvena zvezda állította meg a csapatot. Az Európa-ligában pedig a lett Jurmala után a Celtic jelentette a végállomást számára.

A mostani kiírásban hasonló volt a forgatókönyv: BL-indulás és kiesés a Crvena zvezda ellen, csak ezúttal az első körben. Az El-ben a San Marinó-i Tre Pennét kapta ellenfelül és ejtette ki 10–0-val. Majd következett a Maccabi Tel Aviv és a két 2–1-es győzelem, amivel az utolsó körig jutott a Suduva.

A litván, tavasz-ősz rendszerű, így a csapat már túl van 18 fordulón és úgy áll a második helyen (négy ponttal lemaradva az elsőtől), hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a mezőny többi tagja.

El-selejtező, 4. kör (playoffkör)

Első mékrőzés
Augusztus 22., csütörtök
19.00: FK Suduva (litván)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Visszavágó
Augusztus 29., csütörtök
20.00: Ferencváros–Suduva (litván) (Tv: M4 Sport)


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS