A Debrecen Újpesten is győzelemre készül

2012. április. 11., 11:54   |    

A Debrecen Újpesten is győzelemre készül

Ma este rendezik a Magyar Kupa elődöntőjének második visszavágóját, a Debrecen az Újpest otthonában lép pályára.

A DVSC-TEVA hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpestet, a visszavágó előtt tehát nyílt a továbbjutás kérdése. A bajnokságban gyengébben szereplő hazaiak szeme előtt a tegnapi, Videoton-MTK elődöntő eredménye lebeghet követendő példaként, ezen a találkozón az esélytelenebb, másodosztályú MTK meglepetésre legyőzte, és kiejtette a bajnoki címvédő Videotont. A debreceniek elkerülnék a Videoton sorsát, és száz százalékos teljesítményre törekszenek a Megyeri úton. A két csapat másfél hete, április 1-jén bajnokit játszott egymással az Újpest otthonában, akkor a hajdúságiak magabiztos, 5-1-es győzelmet arattak.

- Nem mérvadó, hogy mi történt a bajnoki mérkőzésen és az sem, amit Debrecenben játszottunk az elődöntő első találkozóján. A holnapi egy teljesen más összecsapás lesz - fogalmazott Kondás Elemér a DVSC honlapjának nyilatkozva. - A célunk: kerüljünk be a Magyar Kupa döntőjébe, vagyis úgy kell pályára lépnünk, hogy kivívjuk a továbbjutást. Mint minden mérkőzésen, most is fontos, hogy a védelem rendben legyen, és a megszerzett labdákkal próbáljunk támadásokat vezetni. Nyilván nem úgy megyünk oda, hogy az egygólos előny tudatában beállunk, és megpróbáljuk kihúzni a meccs végéig. Szeretnénk gólt lőni és nyerni. Ha a Megyeri útra utazunk, mindig komoly, harcos ellenfélre számítunk, így volt ez a múltkor is, még ha nagyarányú győzelmet is arattunk. Biztos, hogy egy nagyon nehéz találkozó vár ránk, száz százalékot kell nyújtanunk a továbbjutáshoz. Erős csapattal utazunk, hiszen az a célunk, hogy a döntőbe kerüljünk.

Újpesten sem a másfél héttel ezelőtti 1-5-ből indulnak ki, Zoran Spisljak vezetőedző abban bízik, hogy az idegenben szerzett gól lehetőséget teremthet a továbbjutás kiharcolására.

- A visszavágóra 2-1-es hátrányból indulunk, de ami nagyon fontos, hogy idegenben sikerült gólt rúgnunk, és ez megadja azt a nagy lehetőséget számunkra, hogy hazai pályán harcoljuk ki a továbbjutásunkat - mondta Zoran Spisljak az újpestiek hivatalos honlapjának. - Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert tudjuk, hogy a kupamérkőzés sok meglepetést tud okozni. Tisztában vagyunk vele, hogy milyen kellemetlen ellenfél tud lenni a Debrecen. Minden játékostól azt kérjük, hogy maximálisan koncentráljon a mérkőzésen, és a pécsi második félidőben nyújtott teljesítményt mutassa a találkozó elejétől kezdve, ahol a csapat stabil védekezést és veszélyes támadásokat tudott kidolgozni. Amire még jobban oda kell figyelni, hogy a gólhelyzeteinket ki kell használnunk annak érdekében, hogy kupadöntőt játszhassunk.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Telt ház előtt játsszák Győrben a zöld-fehér rangadót
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL – Három vereséggel búcsúzott a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I - Veszprémben rajtol a forduló
Bajnokságok / Kupák
Európa-liga: Megszerezte első pontjait a Ferencváros

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS