A Ferencváros és a Paks is elődöntős a MOL Magyar Kupában

2024. április. 03., 23:35   |    

A Ferencváros és a Paks is elődöntős a MOL Magyar Kupában

A Paks a hosszabbításban döntött a továbbjutásról a Vasas otthonában, míg a Ferencváros Zachariassen duplájával győzte le a DVTK-t a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében. Már csak egy hely kiadó a legjobb négy között, ezért a Nyíregyháza és a Kecskemét küzd meg egymással csütörtökön.

Vasas FC-Paksi FC 2-5 (0-1, 2-2, 2-3)

A két együttes tavaly is a negyeddöntőben találkozott, akkor a még élvonalbeli Vasas Pakson nyert 3-2-re, hogy aztán a másodosztályú Budafok ellen búcsúzzon a négy között. A mostani összecsapásuk első félidejében az esélyesebb tolnaiak játszottak veszélyesebben, több távoli lövéssel is próbálkoztak és a szögleteiknél is izgulniuk kellett a hazai drukkereknek. Kaput azonban az első félórában egyik együttes sem talált, de a Vasas az első húsz perc vendégfölénye után egyre többször jutott el a paksi tizenhatoshoz. Vezetést az utolsó perchez érve mégis a zöld-fehérek szereztek: egy elrontott Vasas-lehetőség utáni, gyorsan felépített támadás végén Haraszti lövése Tóthról pattant védhetetlenül a hazai hálóba. A találkozón ez volt az első kaput eltaláló kísérlet. A szünetben a hazaiakat edző Gera Zoltán két cserével frissített csapatán, amely szűk 15 percet követően egyenlített: egy labdaszerzés után a csereként beállt Szánthó indult meg, jobb oldalon szöktette Tóthot, akinek centerezését Holdender ugyan elsőre közvetlen közelről a kapusba rúgta, de a földön ülő támadóra szerencsésen visszapattanó labda végül a fejéről utat talált a kapuba. Ezt követően lendületben maradt ugyan a belelkesülő házigazda, de a Paks szépen lassan átvette az irányítást, és előbb Uramnak kellett nagyot védenie, majd a hajrára fordulva egy szabadrúgásnál csak a felső léc mentette meg a hazaiakat az újabb találattól. A 84. percben Kocsis vétlen, de tizenhatoson belüli kezezése után Vad II István játékvezető videózást követően tizenegyest ítélt, amit Tóth Milán magabiztosan lőtt a léc alá, de a paksiak a 90. percben Papp szép egyéni megmozdulásával hosszabbításra mentették az összecsapást. A ráadásban Böde alig három perc után ismét megszerezte a vezetést a Paksnak: a 25-szörös válogatott csatár Baráth rossz labdalevételét kihasználva, hét méterről, középről bombázott a kapuba, s a tolnaiak úgy tűnt, igyekeznek le is zárni a mérkőzést, mert nem álltak vissza védekezni. A Vasasnak is akadt nagy helyzete, a paksiak azonban a ráadás második félidejében eldöntötték a továbbjutást: előbb a Böde lerántásért megítélt büntetőt Hahn elsőre ugyan kihagyta, de a kipattanónál már nem hibázott, az utolsó percekben pedig még Windecker is gól szerzett.

Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)

A mérkőzés elején egyértelmű mezőnyfölényben futballozott a fővárosi csapat, amely azonban a diósgyőri kapura nem volt veszélyes, a hazai hálóőrnek mindössze egyszer, Zachariassen próbálkozásánál kellett védenie az első 15 percben. Ezt követően valamelyest kiegyenlítettebbé vált a játék képe még úgy is, hogy továbbra is a zöld-fehérek birtokolták többet a labdát. A Ferencváros fölénye aztán még a félidő vége előtt góllá érett Zachariassen fejesének köszönhetően. A szünet előtti percekben sokkal inkább a durvaságoké volt a főszerep, nem a játéké. A második félidő a norvég középpályás újabb találatával kezdődött. Kétgólos hátrányban a piros-fehéreknek már nem volt veszítenivalójuk, így sokkal bátrabbá váltak, elvétve el is jutottak a vendégek kapujáig, de komoly helyzetük nem volt, sőt, Zachariassen járt közelebb ahhoz, hogy mesterhármast érjen el és végleg eldöntse a párharcot. A DVTK első nagy lehetőségére hetven percet kellett várni, de a csereként beállt Szabó közeli fejese mellé szállt. A hazaiak hiába mozgósítottak egyre nagyobb energiákat a szépítés reményében, nem sikerült betalálniuk, így az esélyesebb és a 24 kupadiadalával csúcstartó Ferencváros jutott a négy közé.

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

Sorsolás
2024. 08. 30. 20:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 08. 31. 17:45
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 08. 31. 20:00
DVTK Stadion
2024. 09. 01. 15:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 09. 01. 17:30
Paksi FC Stadion
2024. 09. 01. 19:45
Groupama Aréna


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS