A futball ünnepe lehet a kupadöntő

2006. május. 16., 14:50   |    

A futball ünnepe lehet a kupadöntő

A Magyar Labdarúgó Szövetség új vezetése, és munkatársai sokat fáradoztak azon, hogy – az idő rövidsége ellenére – megadják a lehető legnagyobb rangot az először 1909-ben kiírt patinás versenysorozatnak, a Magyar Kupának.

MLSZ–Sport TV összefogás
Ebben a szándékában partnerre is talált a szövetség, hiszen a Sport2 közvetítette a sorozat legérdekesebb összecsapásait, és a Sport1 a döntőt is élő adásban mutatja be a nagyközönségnek. Tegyük hozzá, a tévécsatorna adta a nevét az amatőrcsapatok versengésének, és így immáron TV kupadöntőnek hívják ezt a rangos vetélkedést, s természetesen ezt is műsorára tűzi a Sport1.

Kisteleki István adja át a kupát
A presztízs növelése mellett rangot ad az eseménynek az öt illetve kettő és félmillió forint, amellyel a kupa győztese, illetve az ezüstérmes gazdagodik. A Felsőpakony-Ergofer SK és a Lindab-Törökbálint mérkőzés nyertese félmillió forintot kap, míg a második helyezett díja 300 ezer forint.

A múlt előtt is tisztelegnek a szervezők
Részesei lesznek a magyar futball egyik legnagyobb ünnepének a korábbi sikerek kiharcolói is. A Magyar Labdarúgó Szövetség nemcsak az árvíz ellen küzdő katonákra és a gyermek labdarúgókra gondolt, de meghívást kapott a rendezvényre az utóbbi 22 év győztes csapatainak egy-egy képviselője is. Ezzel az MLSZ azt kívánja jelezni, a szövetség nem csak a jövőre figyel, hanem tiszteletben tartja a múlt nagy alakjait és sikereit is. Ami az árvízi védekezésben részt vevőket illeti, a Belügyminisztérium, és a Honvédelmi Minisztérium összesen ezer tiszteletjegyet kapott a kupadöntőkre.

Tapasztalt játékvezetők
A Magyar Kupa-döntő játékvezetője a gyulai Megyebíró János lesz, aki 2002 óta FIFA-kerettag, és akinek 2004 után ez lesz a második kupadöntője. Munkáját az oldalvonal mellől Székely Ferenc és Tompos Zoltán, illetve tartalék-játékvezetőként Török Károly segíti. Ami a Sport TV kupadöntőt illeti, itt Demeter Miklós lesz a játékvezető, és Márton Zsolt illetve Viszokai László a két asszisztens.

Felsőpakony-Ergofer SK– Lindab-Törökbálint Sport TV kupadöntő, szerda 15 óra 30 perc, Üllői úti stadion
Fehérvár FC–Vasas SC Magyar Kupa-döntő, szerda 18 óra, Üllői úti stadion. (Sport1)
Jegyár: 2000 Ft.


Magyar Kupa eredmények 2005-2006

A döntő eredménye
2006. május 17., 18.00 óra, Üllői út
Bp. Vasas - Fehérvár FC 2-2, t. 5-6

Az elődöntők eredményei
Játéknapok: április 25-26., május 2-3.
DVSC AVE Ásványvíz - Fehérvár FC 0-1, 2-2 (2-3)
Bp. Honvéd - Bp. Vasas 1-3, 1-0 (2-3)

A negyeddöntők eredményei
Játéknapok: március 15., március 22.
Újpest FC - DVSC AVE Ásványvíz 0-1, 0-2 (összesítésben 0-3)
FC Sopron - Bp. Honvéd 0-0, 0-1 (0-1)
Kaposvári Rákóczi - Fehérvár FC 1-2, 1-3 (2-5)
Pécsi MFC - Bp. Vasas 0-1, 0-1 (0-2)

A nyolcaddöntők eredményei

Játéknapok: október 26., november 8-9.
Fehérvár FC - MTK Budapest 1-1, 2-1 (összesítésben 3-2)
Budapest Honvéd - BKV Előre 2-1, 3-1 (5-2)
Újpest FC - Makó FC 8-1, 1-0 (9-1)
Csőszer FC Tatabánya - Debreceni VSC 0-2, 1-2 (1-4)
Szentlőrinc SE - Pécsi MFC 0-2, 1-0 (1-2)
Kaposvári Rákóczi - REAC 1-1, 3-3 (4-4 - idegenben lőtt gólokkal a Kaposvár jutott tovább)
Zalaegerszegi TE - FC Sopron 1-5, 1-3 (1-8)
Budapesti Vasas - Lombard FC Pápa 3-3, 2-1 (5-4)


A 3. forduló eredményei

2005. szeptember 20., kedd
Baktalórántháza - Fehérvár 0-2

2005. szeptember 21., szerda
Kazincbarcika - Vasas 1-2
Ajka - Sopron 1-2
Jászapáti- MTK 1-3 (h. u.)
Makó - Győri ETO 0-0, t. 4-2
Nyíregyháza - BKV Előre 1-2
Felsőpakony-Ergofer - REAC 1-3
Lindab-Törökbálint - ZTE 1-4
Mosonmagyaróvár - Bp. Honvéd 2-3 (h. u.)
Gyirmót - Csőszer Tatabánya Auto Trader 0-4
Celldömölk - Pápa 0-3
Balkány - Kaposvár 0-5
Szentlőrinc - Diósgyőr 2-2, t. 4-2
Haladás - Pécs 2-2, t. 2-4
DVSC-AVE Ásványvíz erőnyerő a Ferencváros kizárása miatt

2005. szeptember 27., kedd
Kisbágyon-Karton - Újpest 0-3


A 2. forduló eredményei

2005. szeptember 6., kedd
Dunakeszi Vasutas SE - Vasas SC 1-2

2005. szeptember 7., szerda
Harta SE - Jászapáti VSE 2-3 (h. u.)
Izsáki Sárfehér SE - Makó FC 1-4

2005. szeptember 8., csütörtök
Tiszakanyár SE - Kazincbarcika SC 1-3

2005. szeptember 10., szombat
Pápai-ELMAX - Gyirmót SE 0-3
Bonyhádi VLC - Budapest Honvéd 2-5 (h. u.)
Nagyatádi FC - Zalaegerszegi TE FC 0-5
Pénzügyőr SE - Auto Trader FC Tatabánya 0-3
Ceglédi VSE - MTK Budapest 0-3
Felsőpakony-Ergofer SK - Kecskeméti TE 3-1
Dorogi FC - Győri ETO FC 2-4
Kisbágyon-Karton SE - Vecsés FC 1-0

2005. szeptember 11., vasárnap
Tapolcai IAC - Mosonmagyaróvári TE 0-1
Hévízgyörk FC - FC Ajka 1-2
Lindab-Törökbálint TC - Bodajk FC 2-1
Úrkút SK - Szombathelyi Haladás 0-5
Enying VSE - Pécsi MFC 2-5
Jánossomorja SE - REAC 1-5
Szentlőrinc SE - Kaposvölgye VSC 1-0
Gyöngyös AK - Diósgyőr FC 1-5
Gyula Thermál FC - Nyíregyháza Spartacus FC 2-8
Létavértes SC '97 - Baktalórántháza VSE 2-2, t. 1-4
Szolnoki Spartacus Rákóczi - Újpest FC 0-7
Balkány SE - Bőcs FC 1-0
Bólyi SE - Kaposvári Rákóczi FC 0-4
Kozármisleny SE - Fehérvár FC 2-3
Balatonboglár SC - Celldömölk VSE Cell-Modul 1-2
BKV Előre erőnyerő a Békéscsaba visszalépése miatt

Az 1. forduló eredményei

2005. július 27., szerda
Tiszalök VSE - Kazincbarcikai SC 0-6
Dörögdi-Medence - Celldömölk VSE Cell-Modul 1-4

2005. július 30., szombat
Répcementi SE - Tatai AC 0-2
Abaújszántó VSE - Jászapáti VSE 1-4
Ságodi LSC - Nagyatád FC 2-3

2005. július 31., vasárnap
FSC Hegykő - Szombathelyi Haladás 0-2
Töltéstava SE - FC Ajka 2-4
Felsőcsatár KSK - Jánossomorja SE 1-4
Seregélyes FC - Szentlőrinc SE 1-6
Adony KSK - Kaposvölgye VSC 1-4
XI. ker. Lágymányosi TC - Dorogi FC 0-3
Ladánybene FC - Pénzügyőr SE 3-4
Somos SE - Gyöngyös AK 0-2
Székkutas TC - Gyula Thermál FC 1-4
Tiszakanyár SE - Putnok VSE 3-1
Szatmárcseke SE - Létavértes SC '97 1-2
Újfehértó SE - Szolnoki Spartacus-R SE 0-2
Arnót SE - Balkány SE 0-2
Méhkeréki SE - Kecskeméti TE 1-5
Battonyai TK - Makó FC 1-2
Martfűi LSE - Baktalórántháza VSE 0-7
Besenyszögi KSE - Ceglédi VSE 0-2
Felsőtárkány SE - Vecsés FC 0-1
Héhalom SE - BKV Előre 1-6
Kisbágyon-Karton SE - III. ker. TUE UPE 5-1
Hévízgyörk SC - Magyargéc SE 3-3, tizenegyesrúgásokkal Hévízgyörk SC jutott tovább
Felsőpakony-Ergofer SK - ESMTK LE 4-2
Dunaharaszti MTK - Bodajk FC 0-1
Lindab-Törökbálinti TC - Felcsút SE 1-0
Budatétényi SE - Dunakeszi VSE 1-3
Harta SE - Szentes TE (Szentes visszalépett)
Kalocsa FC - Bonyhád VLC 1-4
Izsáki Sárfehér SE - Dunaszentgyörgy SE 3-1
Komáromi VSE - MTE 1904 1-5
Győri Dózsa SE - Elmax-Vasas 1-5
Úrkút SK - FC Keszthely 1-0
Kaposfő SE - Bólyi SE 1-2
Ozora SE - Enying 2-3
Kozármisleny SE - Balatonlelle SE 1-1, tizenegyesrúgásokkal Kozármisleny SE jutott tovább
FK Hajdúnánás - Bőcs SC 1-2
Balatonboglár SC - Hévíz FC 0-0, tizenegyesrúgásokkal Balatonboglár SC jutott tovább
Répcelaki SE - Gyimrót SE 1-2


A Magyar Kupa története (1909-2003)

Hazánkban a kupamérkőzések gondolata angol példákon keresztül fogalmazódott meg. Az 'English Cup' mérkőzések labdarúgásunk kialakulásában is fontos szerepet játszottak.
Az első klasszikus - legjobb csapatainkat is bevonó - országos jellegű vándordíj az 'Ezüstlabda vándordíj' volt, amelyet a MAC írt ki 1903-ban. A díjat 1909-ben az FTC nyerte meg, miután a hét alkalomból ötször bizonyult a legjobbnak. Ez a díj tekinthető a Magyar Kupa elődjének, mivel azt csaknem azonos feltételek mellett írták ki. A Magyar Kupa eszméje Steiner Hugótól eredt és ő is valósította meg, Minder Frigyes közreműködésével. Az MLSZ a kupát közadakozásból alapította, mint örökös vándordíjat. Első ízben 1909. augusztus 13-án, kieséses rendszerben, 28 csapat részvételével írták ki. Az Magyar Kupa gazdag díjazása miatt igen kedvelt lett. A trófea egyébként csak 1923-ban készült el.
A kezdeti időkben emellett több országos jellegű vándordíj-mérkőzést játszottak: Margitszigeti Ezüstlabda-vándordíj, Corinthián-vándordíj, Ladányi Dezső-vándordíj, Hadikupa, MOTESZ-vándordíj, Pozsonyi-vándordíj, gróf Széchenyi László-vándordíj, Rákóczi-serleg, Vasutas-serleg, Győri ETO Hadikupa, Hlavay Béla-vándordíj, dr. Déri Mihály-vándordíj, Knapp Miksa-vándordíj, Horváth Géza-vándordíj, Sipőcz-serleg, Budai Kupa, Herendi-vándordíj, Demény-serleg, Iszer-serleg, a MAC jubileumi serlege, KANSZ-vándordíj, Húsvéti serleg.
A Magyar Kupa spottörténeti első mérkőzésére 1909. november 21-én került sor: Litográfia-Vívó AC 2:1.
A küzdelemsorozatot az I. világháború miatt 1914-21-ig szünetelt, majd az olimpia miatt az 1923-24-es sorozat kimaradt. 1930-ban először a Bocskai törte meg a fővárosi csapatok hegemóniáját.
A Magyar Labdraúgó Szövetség a II. világháború miatti szünet után 1951-ben Magyar Népköztársasági Kupa néven írta ki a küzdelmeket. 1952-53-ban a negyeddöntők után félbeszakadt, majd a következő idényben ki sem írták a sorozatot. Az 1955-56-os MNK döntőjére pedig 1958. augusztus 20-án került sor! Újabb szünet után, legközelebb 1964-ben, tavaszi-őszi rendszerben írták ki a kupát. Az MLSZ 1970-től visszatért az őszi-tavaszi rendszerre.
1973-ban a címvédő Ferencváros üllői úti kirakatából ellopták a kupát, mely a mai napig sem került elő! Az FTC-nek az alapszabály értelmében új kupát kellett készíttetnie. A mai napig ezt a trófeát őrizheti vitrinjében egy évig a mindenkori győztes.
1990-től ismét Magyar Kupának hívják a sorozatot.

írta és összeállította: MRAVIK GUSZTÁV


A Magyar Kupa eddigi győztesei:

1910 MTK (MTK–BTC 3:1)
1911 MTK (MTK–MAC 1:0)
1912 MTK (MTK–FTC, az FTC nem állt ki)
1913 FTC (FTC–BAK 2:1)
1914 MTK (MTK–MAC 4:0)
1922 FTC (FTC–UTE 1:0)
1923 MTK (MTK–UTE 4:1)
1925 MTK (MTK–UTE 4:0)
1926 Kispesti AC (Kispesti AC–BEAC 3:2)
1927 Ferencváros (Ferencváros–Újpest 3:0)
1928 Ferencváros (Ferencváros–Attila Miskolc 5:1)
1930 Debreceni Bocskai (Debreceni Bocskai–Szegedi Bástya 5:1)
1931 III. Kerület (III. Kerület–Ferencváros 4:1)
1932 Hungária (Hungária–Ferencváros 4:3)
1933 Ferencváros (Ferencváros–Újpest11:1)
1934 Soroksár (Soroksár–BSzKRT 2:0)
1941 Szolnoki MÁV (Szolnoki MÁV–Salgótarjáni BTC 3:0)
1942 Ferencváros (Ferencváros–Diósgyőri MÁVAG 6:2)
1943 Ferencváros (Ferencváros–Salgótarjáni BTC 3:0)
1944 Ferencváros (Ferencváros–Kolozsvári AC 3:1)
1952 Bp. Bástya (Bp. Bástya–Dorogi Bányász 3:2)
1955 Bp. Vasas (Bp. Vasas–Bp. Honvéd 3:2)
1956 Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC–Salgótarjáni BTC 2:1)
1964 Bp. Honvéd (Bp. Honvéd–Győri ETO 1:0)
1965 Győri ETO (Győri ETO–Diósgyőri VTK 4:0)
1966 Győri ETO (Győri ETO–Ferencvárosi TC 3:2)
1967 Győri ETO (Győri ETO–Salgótarjáni BTC 1:0)
1968 MTK (MTK–Bp. Honvéd 2:1)
1969 Újpesti Dózsa (Újpesti Dózsa–Bp. Honvéd 3:1)
1970 Újpesti Dózsa (Újpesti Dózsa–Komló 3:2)
1972 Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC–Tatabánya 2–1)
1973 Vasas SC (Vasas SC–Bp. Honvéd 4–3)
1974 Ferencváros (Ferencváros–Komló 3¬–1)
1975 Újpesti Dózsa (Újpesti Dózsa–Haladás VSE 3–2)
1976 Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC–MTK-VM 1–0)
1977 Diósgyőri VTK (körmérkőzések után)
1978 Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC–Pécsi MSC 4–2)
1979 Rába ETO (Rába ETO–Ferencvárosi TC 1–0)
1980 Diósgyőri VTK (Diósgyőri VTK–Vasas SC 3–1)
1981 Vasas SC (Vasas SC–Diósgyőri VTK 1–0)
1982 Újpesti Dózsa (Újpesti Dózsa–Videoton SC 2–0)
1983 Újpesti Dózsa (Újpesti Dózsa–Bp. Honvéd 3–2)
1984 Siófoki Bányász (Siófoki Bányász–Rába ETO 2–1)
1985 Bp. Honvéd (Bp. Honvéd–Tatabánya 5–0)
1986 Vasas SC (Vasas SC–Ferencvárosi TC 0–0; tizenegyesekkel 5:4)
1987 Újpesti Dózsa (Újpesti Dózsa–Pécsi MSC 3–2)
1988 Békéscsaba (Békéscsaba–Bp. Honvéd 3–2)
1989 Bp. Honvéd (Bp. Honvéd–Ferencvárosi TC 1–0)
1990 Pécsi MSC (Pécsi MSC–Bp. Honvéd 2–0)
1991 Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC–Váci Izzó MTE 1–0)
1992 Újpesti TE (Újpesti TE–Vác FC-Samsung 1–0)
1993 Ferencvárosi TC (Haladás VSE–FTC 1–1, FTC–Haladás VSE 1–1; tizenegyesekkel 5:3)
1994 Ferencvárosi TC (FTC–Kispest Honvéd FC 3–0, Kispest Honvéd FC–FTC 1–2)
1995 Ferencvárosi TC (FTC–Vác FC-Samsung 2–0, Vác FC-Samsung–FTC 3–4)
1996 Kispest-Honvéd (BVSC-Dreher–Kispest-Honvéd 1–0, Kispest-Honvéd–BVSC-Dreher 2–0)
1997 MTK FC (MTK FC–BVSC 6–0, BVSC–MTK FC 0–2)
1998 MTK Hungária FC (MTK Hungária FC–Újpest FC 1–0)
1999 DVSC-Epona (DVSC-Epona–Lombard FC Tatabánya 2–1)
2000 MTK Hungária FC (MTK Hungária FC–Vasas DH 3–1)
2001 Debreceni VSC (Debreceni VSC–Videoton FCF 5–2)
2002 Újpest FC (Újpest FC–Haladás VSC 2–1)
2003 Ferencváros (Ferencváros–Debreceni VSC 2–1)
2004 Ferencváros (Ferencváros–Budapest Honvéd 3–1)
2005 Matáv Sopron (Matáv Sopron–Ferencváros 5–1)


A Szuperkupa győztesei:

1992 Újpesti TE (Újpesti TE–Ferencváros 3–1)
1993 Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC–Kispest-Honvéd FC 2–1)
1994 Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC–Vác FC-Samsung 2-1)
1995 Ferencvárosi TC (döntő nélkül)
2002 Újpest FC (Újpest FC–Zalaegerszegi TE 3–1)
2003 MTK Hungária FC (MTK Hungária FC–Ferencváros 2–0)
2005 Debreceni VSC (Matáv Sopron–Debreceni VSC 4–2;


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS