A Győri ETO lesz a DVSC-Teva ellenfele a kupadöntőben

2013. május. 08., 20:22   |    

A Győri ETO lesz a DVSC-Teva ellenfele a kupadöntőben

A Videoton FC 2-1-re legyőzte a győrieket a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, de 3-2-es összesítéssel az ETO jutott a fináléba.

A győriek kétgólos előnyből várták a hazai visszavágót, így számukra kedvező volt, hogy az első félidőben nem született gól. A vezetés megszerzéséhez a fehérváriak álltak közelebb, a 38. percben Juhász Roland fejelt kapufát, de Nemanja Nikolics is szerezhetett volna gólt, míg a hazaiak közül Tarmo Kink hagyott ki nagy lehetőséget.

A fordulás után nyomás alatt tartotta a győri kaput a Videoton, és az 58. percben megszületett a vendégek vezető gólja, Kovács István kényszerítőzött Nikola Mitroviccsal, majd lőtt az öt és feles jobb sarkától a jobb sarokba (0-1). A 72. percben összesítésben egyenlített a Videoton, a Gyurcsó Ádám lerántásáért megítélt büntetőt Álvaro Brachi értékesítette (0-2). A 75. percben Juhász Roland megkapta második sárga lapját, tíz emberrel pedig nem tudta kihúzni kapott gól nélkül a Videoton, a 90. percben Kink emelt 16 méterről a kapu közepébe (1-2). Az utolsó pillanatokban Torghelle Sándor fejesét védte a hazaiak kapusa, így maradt az egygólos Videoton-siker, ami a győriek továbbjutását jelentette.

A május 22-i döntőben tehát a DVSC-Teva és a Győri ETO mérkőzik meg egymással. Mindkét csapat nyolcadik alkalommal jutott be a hazai kupasorozat fináléjába, a győriek ötödször, a debreceniek hatodszor hódíthatják el az MK-trófeát.

Magyar Kupa elődöntő, visszavágó

Győri ETO - Videoton FC 1-2 (0-0)
Gólszerző:
Kink a 90., ill. Kovács az 58., Brachi (11-esből) a 73. percben
Továbbjutott a Győri ETO 3-2-vel


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Fővárosi rangadót nyert az MTK, fehérvári siker a DVSC ellen
Bajnokságok / Kupák
Telt ház előtt játsszák Győrben a zöld-fehér rangadót
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL – Három vereséggel búcsúzott a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I - Veszprémben rajtol a forduló

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS