A kevésbé szem előtt lévő sportágnak akart segíteni a cégvezető

2020. február. 28., 10:29   |    

A kevésbé szem előtt lévő sportágnak akart segíteni a cégvezető

Yurt Enver, a török származású üzletembernek korábban nem volt kapcsolata a női labdarúgással, öt éve mégis a sportág felkarolása, a női Magyar Kupa támogatása mellett döntött. Az éppen Törökországba tartó női válogatottaknak is adott tanácsot.

– Mivel a cégek általában a férfi focit támogatják, ezzel is különbséget akartam tenni, hogy mi a kevésbé pártfogolt női foci támogatójaként szerepeljünk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy véleményem szerint a női fociba befektetett pénz hamarabb térül meg – kezdi Yurt Enver, a Förch Kft. ügyvezető igazgatója.

A Förch Női Magyar Kupa ötödik éve viseli a cég nevét, amely a világ egyik legnagyobb beszállítója a szereléstechnika és a karbantartási alapanyagok területén. Vezetője, a török származású Yurt Enver 8 éves korától Németországban élt, onnan 1990-ben, közvetlenül a rendszerváltás után egy német cég ügyvezetőjeként került Magyarországra, ahol azóta a nyelvünket is tökéletesen elsajátította.

A kupadöntőre mindig kilátogat Yurt Enver

Családot alapítottam, feleségem székely-magyar származású. Magyarország az otthonom. Most Pécsett tanulok, jogi egyetemre járok – mesélte az 55 éves üzletember. – Gyerekkoromban minden álmom az volt, hogy ügyvéd legyek. A gimnázium után be is iratkoztam egy német egyetem jogi karára, csak az utolsó pillanatban megváltoztattam az elképzelésemet, és közgazdasági – kereskedelmi pályára kerültem. De azóta is megmaradt bennem a vágy a jogi hivatás után, és úgy döntöttem, mielőtt meghalok, teljesíteni fogom az akkori elképzelésemet. De azt is bevallom, hogy a sírkövön majd jól fog mutatni a doktori cím.

A Förch Női Magyar Kupa döntőjét mindig a helyszínen nézi meg – habár korábban nem követte a női labdarúgást. A sorozat következő, február 29-i fordulója után két nappal a női U19-es és az A-válogatott is Törökországba utazik. Nekik is szolgált tanáccsal Yurt Enver:

Mivel számomra a nemzetközi sportesemények mindig diplomáciai eszköznek is számítanak, így azt kívánom nekik, hogy élvezzék a munka utáni pillanatokat, az emberi kapcsolatokat és Törökország szépségét.

A FÖRCH Női Magyar Kupa negyeddöntőjét február 29-én játsszák a csaptok, amelyek között még két NB II-es együttes, a Soroksár és a Csepel is talpon van.

OTP Bank Liga NB I. 4. forduló

Sorsolás
2024. 08. 16. 20:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 08. 17. 17:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 08. 17. 19:30
Groupama Aréna
2024. 08. 18. 15:30
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 08. 18. 17:45
Paksi FC Stadion
2024. 08. 18. 20:00
Puskás Akadémia Pancho Aréna


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS