A második a harmadik ellen, rangadó Kaposváron

2019. február. 23., 20:47   |    

A második a harmadik ellen, rangadó Kaposváron

A második helyen álló Zalaegerszegi TE somogyi vendégjátéka jelenti a Merkantil Bank Liga vasárnapi fordulójának szenzációját.

BUDAFOKI MTE–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Budafok, 14.00)
A Budafok feljött a tizenötödik helyre, miután a legutóbbi két bajnoki találkozóját megnyerte. Pályaválasztóként az utóbbi időben, december eleje óta még ennél is jobb a mérlege: háromból három győzelem. A Csákvár, amely a legutóbbi fordulóban Siófokon győzött, e három ponttal a hatodik helyre került. Vendégként mindössze kétszer veszített eddig az idényben.

WKW ETO FC GYŐR–BFC SIÓFOK
(Győr, 14.00)
Az ETO ismét a mezőny első felében tanyázik, miután a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert. Tavasszal eddig, a zalaegerszegi veresége ellenére is igaz, minden bajnokiján szerzett legalább két gólt. Egy hete 4-0-ra kiütötte a Vasast. A Siófok múlt vasárnap kikapott a Csákvártól, mindössze egy ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Ceglédet. Vendégként idén kétszer is Budapesten játszott, a Vasast legyőzte, a Budafoktól kikapott.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BSS MONOR
(Nyíregyháza, 14.00)
A nyírségiek idén eddig otthon nyert, idegenben kikapott. Most ismét pályaválasztó, otthon szeptember 26. óta csak a Váctól kapott ki. A Monor az eddigi három tavaszi fordulóban kétszer is szerzett egy-egy pontot, de továbbra is az utolsó helyen áll, tízpontnyira a bennmaradástól. Vendégként mindössze négy pontot szerzett eddig a Merkantil Bank Liga 2018–2019-es idényében.

CEGLÉDI VSE–DUNA ASZFALT TVSE
(Cegléd, 14.00)
Egyik csapat sem nyert még bajnoki mérkőzést 2019-ben, a Tiszakécske teljesítménye annyival jobb, hogy kétszer is döntetlent ért el. A Cegléd a tizennyolcadik helyre csúszott vissza a táblázaton, otthon legutóbb kikapott, de az ellenfél a legjobb közé tartozó Kaposvári Rákóczi volt. A Duna Aszfalt TVSE vendégként a tizenharmadik helyen áll, a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén mindössze egy gólt szerzett.

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ–BUDAÖRS FC
(Balmazújváros, 14.00)
A hazai csapat továbbra is veszélyben van, de javított helyzetén azzal, hogy a legutóbbi két fordulóban négy pontot szerzett. A tizenhetedik helyen áll, de csak egy ponttal a Cegléd előtt. A Budaörs kitűnő formában van, a hétközi Magyar Kupa-mérkőzésen 2-1-re legyőzte a Kaposvári Rákóczit. Vendégként a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat megnyert, csak Békéscsabán kapott ki. A tabellán a negyedik helyen áll.

VÁC FC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Vác, 14.00)
A tizenegyedik helyen álló váci csapat a legutóbbi fordulóban megszakította hosszú nyeretlenségi sorozatát, miután meglepően fölényesen, 5-0-ra megverte a Kazincbarcikát. Hazai pályán már nem ilyen jó a mérlege, az első forduló óta mindössze egyszer nyert (még albérletben…), pályaválasztóként a legutóbbi öt találkozóján kivétel nélkül döntetlent játszott. A kisalföldiek még nem nyertek bajnoki mérkőzést idén, a mérlegük egy vereség után két döntetlen. Idegenben a legutóbbi négy meccse döntetlent hozott.

DOROGI FC–KAZINCBARCIKA BSC
(Dorog, 14.00)
A dorogiak az első tavaszi bajnokit megnyerték, de azóta kétszer kikaptak. Pályaválasztóként 2019-ben egy győzelem, egy vereség az eddigi mérleg, de a Soroksár elleni botlás kivételesnek számított, előtte szeptember 2. óta veretlen volt a csapat a Buzánszky Stadionban játszott bajnokikon. A Kazincbarcika egy hete érthetetlen vereségbe szaladt bele (0-5) otthon a Vác ellen, a csapat a legutóbbi öt bajnokijából kizárólag az első tavaszi mérkőzésén szerzett pontot, igaz, akkor hármat. Vendégként a legutóbbi három mérkőzésén nem szerzett gólt, kétszer kikapott.

SOROKSÁR SC–GYIRMÓT FC GYŐR
(Soroksár, 14.00)
A soroksáriak szerdán Magyar Kupa-mérkőzést játszottak, csak 3-2-re nyertek otthon az alacsonyabb osztályú Andráshida ellen. A bajnokságban egy hete, ugyancsak pályaválasztóként, kikaptak a Budafoktól. A csapat a nyolcadik helyen áll a táblázaton. A listavezető Gyirmót hét pontot szerzett az eddigi tavaszi bajnokikon, az egyetlen idegenbeli meccsén, Vácon, döntetlenre végzett. Idegenben az előző négy mecsét kivétel nélkül megnyerte.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–VASAS FC
(Békéscsaba, 17.00)
E találkozó esélyeit latolgatva azt kell eldönteni, hogy a Vasas élcsapat-e, vagy sem. Mert, hogy a Békéscsaba a hazai mérkőzésein eddig jól szerepelt, de rangadót nem tudott nyerni, a Kaposvárral döntetlent játszott, a Gyirmóttól és a ZTE-től kikapott. A piros-kékek az őszihez hasonlóan szeszélyes formában játszanak, de a hátrányuk a Békéscsaba mögött csak két hely és négy pont. Vendégként a legutóbbi három bajnokijukat megnyerték!

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Kaposvár, 18.00)
A Rákóczi idén eddig minden mérkőzését megnyerte – azokat kivéve, amelyeket a Budaörs ellen vívott. A zöld-feketéktől a bajnokságban otthon, a Magyar Kupában idegenben, vereséget szenvedett. A Merkantil Bank Ligában a legutóbbi hat fordulóban csak ezt az egy mérkőzését nem nyerte meg. Ősszel és tavasszal is elveszítette az első hazai bajnokiján, de az összes többi pályaválasztóként játszott bajnokiján pontot tudott szerezni. A Zalaegerszeg a mezőnyből egyedüliként százszázalékos még a tavaszi idényben, ugyan a három találkozón kapott négy gólt is, de mindegyiken eggyel többet szerzett, mint riválisa. Vendégként a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, csak Csákváron kapott ki.

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS