MOL Magyar Kupa: a ZTE az első elődöntős

2023. február. 27., 21:37   |    

MOL Magyar Kupa: a ZTE az első elődöntős

A héten az elődöntőbe jutás a tét a MOL Magyar Kupában. A keddi első mérkőzésen a ZTE 4-1-re nyert Mezőkövesden, és már a legjobb négy között van. A Kisvárda Budafokra látogat, a Paks a Vasassal csap össze, míg a Puskás Akadémia Debrecenbe látogat.

A negyeddöntő első mérkőzésén a ZTE FC Szankovics góljával szerzett vezetést a mérkőzés első félidejében, a kövesdiek a 70. percben kiegyenlítettek. A hátralévő 20 percben a zalaiak háromszor is bevették a hazai kaput, Tajti, Ikoba és Huszti is eredményes volt. A ZTE 4-1-es győzelemmel jutott a legjobb négy közé. 

Az már októberben eldőlt, hogy nem lesz címvédés a hazai kupasorozat idei kiírásában, hiszen a tavalyi győztes Ferencváros óriási meglepetésre már a negyedik fordulóban búcsúzott, a harmadosztályú Iváncsa ellenében. Egy körrel később azonban a Budafok túl nagy falatnak bizonyult a Fejér megyeiknek, így a BMTE egyedüli alacsonyabb osztályú csapatként ott van a negyeddöntőben, és a Kisvárdát látja vendégül.

A bajnokságban gyengélkedő Vasas a sereghajtó Honvédot búcsúztatta, és a hétvégén Felcsúton magabiztos győzelmet arató, tavalyi döntős Pakssal csap össze. A DVSC az ETO-nál bizonyult jobbnak, míg a Puskás Akadémia büntetők után ejtette ki az Újpestet.

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

Sorsolás
2024. 08. 30. 20:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 08. 31. 17:45
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 08. 31. 20:00
DVTK Stadion
2024. 09. 01. 15:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 09. 01. 17:30
Paksi FC Stadion
2024. 09. 01. 19:45
Groupama Aréna


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS