A Nyíregyháza fogadja a Honvédot, első pontjaira hajt a Vasas

2023. augusztus. 12., 21:34   |    

A Nyíregyháza fogadja a Honvédot, első pontjaira hajt a Vasas

Vasárnap rendezik a Merkantil Bank Liga 3. fordulójának mind a kilenc mérkőzését. Érdemes lesz figyelni, folytatód-e a tendencia, az eddigi 18 mérkőzésből mindössze kettő végződött döntetlenre.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–BUDAPEST HONVÉD
(Balmazújváros, 17.30)
A Szpari hazai győzelemmel, majd idegenbeli döntetlennel rajtolt, a múlt héten Tiszakécskéről vitt el egy pontot. A Honvéd is nyert egyszer, mégpedig Csákváron, de aztán kikapott a Bozsik Stadionban a Kozármislenytől. A két csapat legutóbb a Magyar Kupában találkozott egymással, két évvel ezelőtt. A kispestiek akkor nagyon simán, 5-1-re nyertek Balmazújvárosban.

BVSC–ZUGLÓ–SOROKSÁR SC
(Szőnyi út, 17.30)
Az újonc zuglói csapat Győrben elveszítette az NB III-ban egy idényen keresztül őrzött, majd az első fordulóban folytatott veretlenségi sorozatát. Három ponttal áll. A Soroksár Ajkán döntetlennel rajtolt, de aztán szoros mérkőzésen legyőzte a Gyirmótot. A legutóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzésén (természetesen ebből négyet még az előző idényben játszott) veretlen maradt.

GYIRMÓT FC GYŐR–BUDAFOKI MTE
(Gyirmót, 17.30)
Ellentétes előjel írható a két csapat rajtja elé. A Gyirmót mind a két mérkőzését elveszítette, előbb otthon az ETO ellen, majd Soroksáron kapott ki. Immár sorozatban négy tétmérkőzésen szenvedett vereséget. A Budafok ellenben nagyszerű formában kezdte a szezont. Az első fordulóban a Vasast, a másodikban az Ajkát győzte le, kapott gól nélkül. Viszont idén februárban a Gyirmót megverte az Alcufer Arénában a Budafokot.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–SZOMBATHELYI HALADÁS
(Kozármisleny, 19.00)
A Kozármisleny eddig idegenben szerepelt jobban, tekintve, hogy a kispesti bravúr előtt otthon kikapott a Tiszakécskétől. A Haladás eddig kétszer idegenben játszott, előbb a Szőnyi úton, majd Csákváron kapott ki. Május közepén a Kozármisleny 2-1-re megverte a Haladást. A szombathelyiek a legutóbbi tíz idegenbeli bajnokijukból nyolcat elveszítettek.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–ETO FC GYŐR
(Csákvár, 19.00)
A csákváriak két nehéz mérkőzésen vannak túl. Az elsőn kikaptak otthon a Honvédtól, a másodikon, ugyancsak pályaválasztóként, megverték a Haladást. Az ETO nagyszerűen, fogalmazhatunk úgy is, hogy a feljutásban bízó szurkolók reményeinek megfelelően kezdett. Megverte előbb a Gyirmótot, majd kiütötte a BVSC-Zuglót. A Csákvárral legutóbb májusban Győrben találkozott, 2-2-re végzett.

FC AJKA–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
(Ajka, 19.00)
Az Ajka nem kezdte jól az idényt, a Soroksár elleni hazai döntetlen után kikapott Budafokon. A Szeged-Csanád ellenben győzött Kazincbarcikán, majd fordulatos mérkőzésen otthon tartotta a három pontot a Vasas ellen (4-3). Ajkán a legutóbbi három mérkőzésén hét pontot szerzett, tavaly októberben 4-1-re nyert.

VASAS FC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Illovszky Rudolf Stadion, 19.00)
A Vasas nagyon gyengén rajtolt, előbb otthon a Budafoktól, majd idegenben a Szegedtől kapott ki egy góllal. 2019 februárja óta nem fordult elő, hogy egy NB II-es idényben egymást követő két mérkőzésen vereséget szenvedjen. A Mosonmagyaróvár is két vereséget szenvedett eddig, még gólt sem szerzett. A Pécstől és a Kazincbarcikától összesen négy gólt kapott.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–PÉCSI MFC
(Kazincbarcika, 19.00)
A Barcika a Szeged-Csanád elleni hazai veresége után idegenben javított, 3-0-ra győzött Mosonmagyaróváron. A múlt héten a PMFC is győzött, sőt az első fordulóban is. Mindkét meccsét 1-0-ra nyerte. Az előző idényben a két csapat mindkét mérkőzése 1-1-re végződött.

BFC SIÓFOK–TISZAKÉCSKEI LC
(Siófok, 19.00)
A Siófok az előző idényben március 19. után már veretlen maradt, ellenben a mostani bajnokságot két vereséggel kezdte, kikapott a Nyíregyházától és a Pécstől is. Gólt még nem szerzett. A Tiszakécske győzelemmel rajtolt Kozármislenyben, de utána csak döntetlent játszott otthon a Nyíregyházától. Siófok legutóbb tavaly szeptemberben találkozott a két csapat, nem esett gól a mérkőzésen.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS