A Nyugat csapata nyerte az OTP Bozsik Bajnokok döntőjét

2018. április. 25., 16:10   |    

A Nyugat csapata nyerte az OTP Bozsik Bajnokok döntőjét

Fontos esemény színhelye volt az MLSZ telki edzőcentruma, itt rendezték meg az OTP Bozsik Bajnokok idei döntőjét, a Kelet-Nyugat összecsapást, amelynek végén a Király Gábor, Juhász Roland, Fenyvesi Evelin, Hajdú B. István irányította nyugati csapat örülhetett. A mindent eldöntő mérkőzést 12–5-re megnyerő együttes a Magyar Kupa döntőjének szünetében veheti majd át a díjat.

Az OTP Bozsik Bajnokok-programot már a második alkalommal hirdették meg, a kezdeményezés célja, hogy közelebb vigye a fiatalokhoz a labdarúgást.

A testnevelő tanárok országszerte közel 400 diákot neveztek, a pedagógusok írásos jellemzése alapján pedig 35-35 fiatalnak sikerült eljutnia a nyugati csapat siófoki, illetve a keleti csapat szolnoki válogatójára. Itt az MLSZ szakembereinek bevonásával választották ki azt a 18-18 játékost, akik részt vehettek az április 25-i Kelet–Nyugat összecsapáson, illetve az azt megelőző edzéstáborban.

A gálamérkőzés helyszíne a telki edzőcentrum volt, ahol számos, a labdarúgásból ismert hazai híresség kísérte figyelemmel a fiatal bajnokok játékát, melyben végül a fehérben játszó nyugati válogatott bizonyult jobbnak 12–5 arányban. Az eredmény azonban kissé csalóka, hiszen a második félidő elején a keleti együttes megszorongatta a nyugatiakat, akik a hajrában azonban alaposan elhúztak. Ugyanakkor elismerés illeti a keleti csapat játékosait is, akik mindent beleadva küzdöttek és igazán szép akciókat mutattak be.

A nyugati válogatott játékosait Király Gábor és Juhász Roland mellett Fenyvesi Evelin, a női válogatott tagja, valamint Hajdú B. István sportújságíró segítette mentorként. A keleti csapat felkészítésében pedig olyan kiválóságok vettek részt, mint Gera Zoltán, Nyilasi Tibor, Torghelle Sándor és Berkesi Judit sportriporter, aki korábban maga is futballozott. Az említett hírességek a válogatókon vagy a döntőt megelőző kétnapos edzőtáborban álltak a csapatok rendelkezésére.

A program különlegessége az volt, hogy nem igazolt, egyesületnél futballozó jelentkezőket vártak, hanem olyan lányokat és fiúkat, akik hobbiszinten futballoznak. Mindegyik válogatottban 7-7 lány szerepelt, ami nagyon jól mutatja a női labdarúgás egyre nagyobb népszerűségét. Azt pedig, hogy a lányok sokszor nem csak felveszik a versenyt a fiúkkal, hanem időnként még le is körözik őket, mi sem bizonyítja jobban, hogy a szerda délelőtti döntő legszebb gólját is egy lány lőtte Balogh Zsófia személyében.

A tavaly elindított kezdeményezés lényege, hogy közelebb vigye a fiatalokhoz a labdarúgást, méghozzá nem csak azokhoz, akik esetleg erre akarják építeni karrierjüket, hanem azokhoz is, akik csak egy alkalommal szeretnének ünnepelt sztárokká válni. A gyerekeket elnézve ezt a célt is sikerült elérni, hiszen rengeteg jókedvű, vidám arcot lehetett látni még az ezüstérmes csapat játékosai között is.

A Kelet-Nyugat mérkőzésen résztvevő játékosok az őket megillető díjat a Magyar Kupa döntőjének szünetében, ünnepélyes keretek között vehetik majd át. 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS