Az éllovas vár a Videotonra

2012. augusztus. 11., 14:30   |    

Az éllovas vár a Videotonra

Három mérkőzést játszanak vasárnap az OTP Bank Liga harmadik fordulójában. A nemzetközi porondon legjobban szereplő magyar csapat a liga egyetlen százszázalékos alakulatát fogadja.

VIDEOTON FC– BUDAPEST HONVÉD 
(Augusztus 12., vasárnap, 15.30)

Rangadót hoz a 3. forduló vasárnapi programja: a nemzetközi porondon legjobban szereplő magyar csapat az OTP Bank Liga egyedüli százszázalékos együttesét fogadja. A Videoton, a hazai bajnokságban, a Pápa elleni hazai döntetlen után hektikus mérkőzésen győzött Újpesten. A Bp. Honvéd előbb idegenben a Siófokot, majd hazai pályán a Diósgyőrt gyűrte le. A fehérváriak ismét olyan találkozót játszanak a ligában, amelyen mindkét edző külföldi: a portugál Paulo Sousa irányítja a Vidit, az olasz Marco Rossi pedig a Honvédot. Két olyan edző csatázik egymással, aki 'dobogós' a százalékos teljesítménye alapján az NB I mostani vezetőedzői közül a magyar bajnoki élvonalban. Marco Rossi két meccs után 100 százalékos, Paulo Sousa 32 meccs után 72,91 százalékos. (Kondás Elemér 76,06 százalékos). Minden sorozatot figyelembe véve a Videoton a legutóbbi három mérkőzését megnyerte a Honvéd elen a Sóstói Stadionban, a tavaszi bajnokit éppen a Kispestről igazolt Torghelle Sándor góljával. Ugyanakkor a legutóbbi négy fehérvári bajnoki mérkőzéséből a Bp. Honvéd kettőt is meg tudott nyerni. A Videotonból hiányozni fog az előző fordulóban kiállított Vinicius és Szolnoki Roland.

MTK BUDAPEST– PMFC MATIAS
(Augusztus 12., vasárnap, 17.00)

Két veretlen, egy győzelemmel és egy döntetlennel álló csapat találkozik a Hungária körúton. A kék-fehérek a Kaposvár legyőzése után döntetlent játszottak Kecskeméten, Könyves Norbert mindkét találkozón szerzett gólt. A pécsiek a paksi győzelmük után döntetlenre végeztek a Ferencvárossal. Az MTK edzője, Garami József számára különleges az ellenfél: játszott a Pécsi Dózsában, az  elődklubban, majd ifjúsági edzőként nevelte a PMFC játékosait, sőt 1985 tavasza és 1992 nyara között vezetőedző volt. Vele érte el a PMFC az eddigi legjobb bajnoki helyezését, az 1986-os bajnoki ezüstérmet. A két csapat a 2011–2012-es idényben nem játszott egymással bajnoki mérkőzést, de a Magyar Kupában találkoztak. Pécsi győzelmével a végül a kupadöntőig menetelő MTK jutott tovább, de Budapesten a piros-feketék nyertek 1-0-ra. A PMFC a legutóbbi bajnoki mecsén, 2007. március 2-án sem kapott ki a Hungária körúton (0-0). A pécsi Lantos Levente piros lapot kapott a Ferencváros elleni bajnokin, így nem léphet pályára. Az MTK-ból hiányozni fog a sérült csapatkapitány, Kanta József. A kék-fehérek a hét közepén, Vácott, tizenegyes-párbajban kiestek a Magyar Kupa 2012–2013. évi sorozatából.

MVM PAKS– ÚJPEST FC
(Augusztus 12., vasárnap, 18.30)

Akár franciául, vagy flamandul is köszöntheti egymást a két edző a mérkőzés előtt: a paksi tréner, Máté Csaba 12 évet élt és futballozott Belgiumban, Jos Daerden, az Újpest vezetőedzője hazájában. Mindkét csapat nyeretlen még a bajnoki szezonban, a Paks a hazai, a Pécs elleni vereség után döntetlent játszott Pápán, az Újpest kikapott Diósgyőrben, majd a Videotonntól a Megyeri úton. Utóbbi találkozó következménye, hogy az ott kiállított Kabát Péter nem léphet pályára a meccsen. Minden helyszínt és sorozatot figyelembe véve a Paks a legutóbbi hat mérkőzésén veretlen az Újpesttel szemben. Pakson kilenc fellépéséből – ugyancsak minden sorozatot figyelembe véve – még egyszer sem nyert a lila-fehér együttes. 2011 májusa óta az Újpest mindössze egy idegenbeli bajnokiján győzött (2011. november 18-án Pápán), tehát idén még nyeretlen. Tököli Attila, a Paks a múlt héten szerződtetett csatára, élvonalbeli pályafutása során eddig már nyolc gólt szerzett az Újpest ellen. (Egyet a Dunaferr, kettőt a Ferencváros, kettőt a KTE és hármat a Paks mezében.)

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Telt ház előtt játsszák Győrben a zöld-fehér rangadót
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL – Három vereséggel búcsúzott a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I - Veszprémben rajtol a forduló
Bajnokságok / Kupák
Európa-liga: Megszerezte első pontjait a Ferencváros

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS