Az első játszik a másodikkal az OTP Bank Ligában

2024. szeptember. 27., 09:45   |    

Az első játszik a másodikkal az OTP Bank Ligában

Az Újpest–ETO-találkozóval kezdődik, s majd a Ferencváros–Puskás Akadémia-rangadóval zárul az OTP Bank Liga 8. fordulója.

ÚJPEST FC–ETO FC
(Péntek, Szusza Ferenc Stadion, 20.00)

A lila-fehérek immár három mérkőzés óta veretlenek, de a sereghajtó ETO sem kapott ki a legutóbbi kettőben, sőt, mind a négy pontját ekkor szerezte. Az Újpest pályaválasztóként vereséggel rajtolt a Puskás Akadémia ellen, majd kétszer simán nyert, de legutóbb csak egy pontot szerzett a Diósgyőr ellen. A győriek eddigi egyetlen idegenbeli pontjukat ugyancsak egy Diósgyőr elleni 0-0-val gyűjtötték.

DIÓSGYŐRI VTK–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Szombat, DVTK Stadion, 15.00)

A DVTK a legutóbbi négy fordulóban nyolc pontot szerzett, ennél többet csak a Ferencváros gyűjtött, hasonló periódusban. Pályaválasztóként viszont négyből csak egyszer nyert, a KTE ellen. A ZTE az előző fordulóban megszerezte második győzelmét, éppen a kecskemétiek ellen, idegenben – bár mindig szerzett egy gólt – három meccsen nyolc pontot veszített.

KECSKEMÉTI TE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
(Szombat, Széktói Stadion, 17.00)

A KTE nem áll jól, az utolsó előtti helyet foglalja el, sőt, a vesztett pontokat tekintve az ETO is megelőzi. A legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nem szerzett pontot. Eddig öt pont került a neve mellé, azt ellenben mind a Széktói Stadionban gyűjtötte, ahol a mostani idényben eddig csupán az Újpest tudta legyőzni. A Nyíregyháza az első és a legutóbbi fordulóban győzött, mindkétszer pályaválasztóként. Egyszer döntetlent játszott, azt is otthon. Az eddigi idegenbeli bajnoki találkozóit elveszítette az OTP Bank Liga 2024–2025-ös idényében.

DEBRECENI VSC–MTK BUDAPEST
(Szombat, Nagyerdei Stadion, 19.30)

A Loki az előző hétvégén kikapott Nyíregyházán, az első két fordulóban négy pontot gyűjtött, azóta négyben csak hármat. Otthon mindössze kétszer játszott eddig, kikapott a Diósgyőrtől, de legyőzte a ZTE-t. Az MTK a jó kezdés után nagyon visszaesett, a legutóbbi három fordulóban pont nélkül maradt. Idegenben két győzelemmel kezdett, majd kétszer 1-0-ra kikapott.

FEHÉRVÁR FC–PAKSI FC
(Vasárnap, Székesfehérvári Sóstói Stadion, 15.30)

A Fehérvár hetedik, a Paks negyedik, ez a tizenkét csapatos mezőnyben tekintélyes különbséget is jelenthetne, de csupán egy pont a differencia a két gárda között. (Igaz, a Paks egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.) A Vidi a Pancho Arénában sima vereséggel zárta le három mérkőzésből álló veretlenségi sorozatát. A Paks is kikapott az előző fordulóban, március 3. óta nyeretlen idegenben az OTP Bank Ligában.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–PUSKÁS AKADÉMIA
(Vasárnap, Groupama Aréna, 18.00)

Az első helyezettet fogadja a második, az eddig még százszázalékos címvédőhöz látogat a 2024–2025-ös idényben eddig látottak alapján legerősebb riválisa. A Ferencváros pályaválasztóként 2024-ben még nem kapott ki, idén eddig csak két csapat tudott elvinni pontot a Groupama Arénából OTP Bank Liga-mérkőzésen, de ebből az egyik a Puskás Akadémia volt. Hornyák Zsolt csapata a mostani idényben csak kétszer játszott eddig idegenben, az Újpestet legyőzte, majd kikapott a Fiorentina elleni hazai kupameccs után, Pakson.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS