Az Európa-liga főtábláért játszhat a Ferencváros

2019. augusztus. 13., 22:21   |    

Az Európa-liga főtábláért játszhat a Ferencváros

A Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában a Fradi hazai pályán 4-0-ra kikapott a horvát bajnok Dinamo Zagrebtől, így búcsúzott a sorozattól. Az Európa-liga play off körében az izraeli Maccabi Tel-Aviv és a litván Südava párharcának győztesével találkozik majd.

A telt házas mérkőzés első perceiben mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, az első negyed óra végén a spanyol Dani Olmo, a nyári U21-es Európa-bajnokság legértékesebb játékosának remek kiugratása után Ademi 11 méterről vette be Dibusz kapuját. A gól után a Dinamo maradt fölényben, a Ferencvárost ugyanakkor a 30. perc után több gólhelyzetet is ki tudott dolgozni, de az állás ennek a szünetig nem változott. A fordulást követően szinte azonnal megduplázta előnyét a horvát együttes: Orsic beadását Petkovic továbbította a magyar csapat kapujába. Hét perccel később Olmo volt eredményes, ezzel végleg eldöntötte a továbbjutást. Az FTC Civic kiállítása miatt a 69. percben emberhátrányba került és komoly gólhelyzetet már nem tudott kialakítani, sőt, a riválisnál a hajrában a csereként beállt Gojak is betalált. Az utolsó percben a vendégek részéről Petkovic büntetőt rontott. 

A Ferencváros - amely 5-1-es összesítéssel esett ki - az Európa-liga selejtezőjének negyedik körében folytatja szereplését az izraeli Maccabi Tel-Aviv vagy a litván FK Suduva ellen. Az első mérkőzést jövő csütörtökön idegenben, a visszavágót egy héttel később hazai pályán vívja Szerhij Rebrov vezetőedző csapata. A párharc győztese bejut a csoportkörbe. Dinamo Zagreb a BL-főtáblára kerülésért a norvég Rosenborggal találkozik.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC-Dinamo Zagreb (horvát) 0-4 (0-1)
Gólszerzők: Ademi (16.), Petkovic (47.), Olmo (55.), Gojak (79.)
Piros lap: Civic (69.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics G., Dvali, Blazic, Civic - Sigér, Haratin - Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Nguen (Varga R., 65.) - Szihnyevics (Boli, 84.)
Dinamo Zagreb: Livakovic - Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac - Moro, Ademi (Gojak, 69.) - Orsic, Olmo (Situm, 84.), Hajrovic (Majer, 77.) - B. Petkovic
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5-1-es összesítéssel.





A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS