Az MTK először szerzett három gólt élvonalbeli bajnokin az új stadionjában

2018. november. 12., 09:44   |    

Az MTK először szerzett három gólt élvonalbeli bajnokin az új stadionjában
Fotó: mtk.hu

A DVTK augusztus 18. óta először nyert az OTP Bank Ligában. Torghelle Sándor két gólt szerzett eddig az OTP Bank Liga 2018-as őszi idényében, mindkettő döntő gól volt a Puskás Akadémia ellen. A Kisvárda rövid élvonalbeli történetében negyedszer kapott négy gólt bajnoki mérkőzésen. Szergej Rebrovval öt bajnoki mérkőzést megnyert eddig a Ferencváros, négyet nem. A Vidi a Mezőkövesd elleni öt idegenbeli NB I-es mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni.

DIÓSGYŐRI VTK–DEBRECENI VSC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Hasani (38.)

– A Diósgyőr a győzelemmel megtörte hat mérkőzésből álló, nulla pontos szériáját.
– A DVTK augusztus 18. óta először nyert az OTP Bank Ligában, akkor ugyancsak hazai pályán győzött, mégpedig a Haladás ellen.
– Fernando együttese szeptember elseje óta először maradt kapott gól nélkül.
– Az év elején szerződtetett Florent Hasani az első gólját szerezte a magyar élvonalban.
– A Debrecen öt bajnoki mérkőzés után szenvedett ismét vereséget.
– A Loki mindössze hat pontot gyűjtött eddig vendégként az idényben.
– Herczeg András együttese először maradt szerzett gól nélkül vidéki riválissal szemben a mostani szezonban.

MTK BUDAPEST–PUSKÁS AKADÉMIA 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Lencse (26.), Baki (65.), Torghelle (81.), illetve Arabuli (38.), Knežević (76.)

– A két csapat első egymás elleni élvonalbeli mérkőzése döntetlent hozott, azóta nyolcból nyolcszor egy góllal nyert az egyik.
– Az MTK először szerzett három gólt élvonalbeli bajnoki mérkőzésen az új stadionjában. 
– Torghelle Sándor két gólt szerzett eddig az OTP Bank Liga 2018-as őszi idényében. Mindkettő döntő gól volt a Puskás Akadémia ellen.
– Lencse László korábbi csapata ellen szerzett gólt, összesen három és fél évet töltött a felcsúti csapatban. Baki Ákos a harmadik gólját érte el a legmagasabb osztályban.
– A Puskás Akadémia együttese továbbra sem győzött még idegenben a mostani szezonban, a legutóbbi hat mérkőzését kivétel nélkül elveszítette.
– Arabuli az előző fordulóban is szerzett gólt. Az idényben ez volt a harmadik bajnoki találata. Knežević a negyediknél tart, de szeptember vége óta először talált a kapuba.
– Tavaly november 4. óta a Puskás Akadémia hatodszor nem tudott nyerni idegenbeli bajnoki mérkőzésén annak ellenére, hogy két gólt is szerzett.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Lucas (31.), illetve Novothny (41., 73., 86.), Izing (50., öngól)

– A Kisvárda a legutóbbi hat fordulóban mindössze egy pontot szerzett.
– Az újonc rövid élvonalbeli történetében negyedszer kapott négy gólt bajnoki mérkőzésen.
– Lucas szerezte a Kisvárda történetének első és (eddigi) utolsó gólját is az OTP Bank Ligában.
– Novothny Somának ez volt a második mesterhármasa élvonalbeli pályafutása során, tavaly szeptemberben a Mezőkövesd ellen is triplázott. Az első tizenhárom fordulóban csupán egy gólt szerzett.
– A lila-fehér alakulat vendégként az elmúlt egy évben mindössze ötször nyert, mindannyiszor Kelet-Magyarországon.
– Az Újpest tavaly szeptemberben, Mezőkövesden szerzett legutóbb vendégként négy gólt az NB I-ben.
– 2016 augusztusa óta először fordult elő, hogy Nebojsa Vignjevics együttese sorozatban hét bajnoki meccset is játsszon, egyetlen döntetlen nélkül.

PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD 0-0

– A Bp. Honvéd az egyetlen csapat a mezőnyben, amelyik nem kapott ki a legutóbbi öt fordulóban.
– A kispestiek ez az öt meccs alatt mindössze gólt kaptak.
– A Bp. Honvéd veretlen maradt a Paks ellen az elmúlt tíz találkozóján
– A Paks a legutóbbi négy fordulóban négy pontot szerzett.
– Csertői Aurél együttese a legutóbbi két hazai bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt. Ilyenre 2016 szeptembere óta nem akadt példa.
– Supka Attila csapata a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén veretlen maradt.
– A Paks 2018-ban eddig mindössze egy, fővárosi csapat elleni hazai bajnokiját nyerte meg, az MTK-t győzte le. Következő hazai ellenfele a Ferencváros lesz.

SZOMBATHELYI HALADÁS–FERENCVÁROSI TC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Gaál (53., 11-esből)

– A Haladás ezzel a győzelemmel lezárta hat mérkőzésből álló vereségsorozatát.
– Horváth Ferenc először győzött a szombathelyi csapattal bajnoki találkozón.
– A Haladás tavaly és tavalyelőtt ősszel is legyőzte hazai pályán az FTC-t.
– Gaál Bálint a harmadik bajnoki gólját érte el az őszi idényben, ezekből kettőt a Ferencvárosnak lőtt.
– Davide Lanzafame tizenegyesét Rózsa Dániel hárította.
– Szergej Rebrovval öt bajnoki mérkőzést megnyert eddig a Ferencváros, négyet nem.
– A Ferencváros a legutóbbi három idegenbeli bajnoki mérkőzéséből kettőt elveszített.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–MOL VIDI FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Koszta (67.)

– A MOL Vidi FC eddig hét alkalommal vesztett pontot a bajnokságban, ezek közül hatszor az európai kupameccse után nem tudott győzni.
– A székesfehérvári együttes a Mezőkövesd elleni öt idegenbeli NB I-es mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni.
– Az őszi bajnoki szezonban mindössze másodszor maradt szerzett gól nélkül a MOL Vidi.
– Koszta Márk október eleje óta öt bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett.
– A Mezőkövesd a legutóbbi öt hazai bajnoki találkozóján 13 pontot szerzett.
– 2017 nyara óta először szerzett sorozatban öt hazai bajnoki mérkőzésen gólt a Mezőkövesd.
– A góllövőlistát vezető Molnár Gábor, aki e találkozó előtt sorozatban öt bajnoki találkozóján is gólt szerzett, ezúttal „csak” gólpasszig jutott. A csapat legutóbbi tíz bajnoki góljából csupán egyet nem ő vagy Koszta Márk ért el, a legutóbbi nyolc kettejük nevéhez fűződik.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS