Az Újpest méltó módon búcsúzott legendájától

2006. augusztus. 06., 19:32   |    

Az Újpest méltó módon búcsúzott legendájától

A 2. forduló vasárnapi játéknapjára két találkozó maradt. A bajnokcsapat, a Debrecen még úgy sem bírt a paksiakkal, hogy az újonc a találkozó végére kettős emberhátrányba került, az újpestiek azonban kétgólos győzelemmel tisztelegtek Szusza Ferenc emléke előtt.

Paks - DVSC-TEVA 0-0
Paks 5000 néző
Vezette: Bede Ferenc (Vámos Tibor, ifj. Tóth Vencel)
Sárga lap: Molnár a 20., Tamási G. a 34. illetve Éger a 34., Komlósi a 91. percben
Kiállítva: Molnár Z. a 73., Fehér A. a 83. percben
Az újonc játékosain nyoma sem volt megilletődöttségnek, a Paks az első játékrészben egyenrangú ellenfele volt a bajnokcsapatnak. A hazaiak lelkesedése a meccs második felére sem csappant, ám ekkor már egyre több szabálytalanság csúszott a paksiak játékába. Túlzott lelkesedéséért előbb Molnár kapta meg a második sárga lapját (amely pirosat ért), majd Fehér is piros lapot kapott, ám a bajnokcsapat tagjai nem tudtak élni az előny adta lehetőséggel. A pontszerzés mindenképpen a Paksot dicséri.


Újpest FC - Győri ETO FC 2-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 4500 néző
Vezette: Szabó Zsolt (Kispál Róbert, dr. Hegyi Péter)
Gólszerző: Kovács Z. a 83., Cariati a 90. percben
Sárga lap: Vaskó a 25., Völgyi a 61. illetve Mátyus a 19., Kovács Z. a 32., Vincze O. az 50. percben
A mérkőzés első felében kissé bátortalanok voltak a házigazdák, akik nem tudtak a győriek fölé kerekedni. Kiegyenlített játékot láthattak a szurkolók, s a második játékrészben sem mutatkozott nagy különbség a csapatok között. Egészen a meccs finiséig, amikor is előbb Kovács Zoltán talált a kapuba, majd Cariati tette biztossá azt, hogy a lila-fehérek méltóképpen vesznek búcsút legendás egykori játékosuktól, stadionjuk névadójától, Szusza Ferenctől…


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS