Az Újpest nem tud gólt lőni a fővárosi riválisoknak

2018. október. 30., 14:01   |    

Az Újpest nem tud gólt lőni a fővárosi riválisoknak

A lila-fehérek minden vidéki ellenfelüknek lőttek eddig gólt a bajnoki szezonban, ellenben egyetlen a fővárosi csapatok ellen 360 játékperc alatt egyetlen gólt sem szereztek! A DVSC a legutóbbi négy fordulóban minden csapatnál több pontot szerzett, tízet. Böde Dániel az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényének első mesterhármasát szerezte. A Haladás az edzőváltás óta még nem szerzett pontot, sőt, a legutóbbi öt fordulóban csak kikapott. Érdekességek a 12. fordulóból.

MTK BUDAPEST–ÚJPEST FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Bognár I. (17. - 11-esből)
– Az MTK hat pontot vett el eddig az idényben az Újpesttől, másodszor győzte le.
– A kék-fehérek sorozatban negyedszer maradtak veretlenek.
– Feczkó Tamás együttese augusztus 11. óta nyert ismét pályaválasztóként.
– Bognár István sorozatban a negyedik mérkőzésén szerzett gólt. Beérte Kanta Józsefet a házi góllövőlista élén.
– Az MTK 2015 májusa óta veretlen az Újpest ellen bajnoki mérkőzésen. Azóta ez volt a két csapat nyolcadik bajnoki meccse.
– Az Újpest két győztes mérkőzés után kapott ki ismét.
– A lila-fehérek minden vidéki ellenfelüknek lőttek eddig gólt a bajnoki szezonban, ellenben egyetlen a fővárosi csapatok ellen 360 játékperc alatt egyetlen gólt sem szereztek!



DEBRECENI VSC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Könyves (32.), Avdijaj (71.), illetve Kiss T. (51.)
– A DVSC a legutóbbi négy fordulóban minden csapatnál több pontot szerzett, tízet.
– Herczeg András csapata hazai pályán az elmúlt egy évben először nyert meg sorozatban három bajnoki mérkőzést.
– Könyves Norbert április 14. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában. Tavaly szeptember 23-án is gólt lőtt Debrecenben a Puskás Akadémiának.
– A Grasshopperstől érkezett, albán nemzetiségű Albion Avdijaj az első gólját érte el a magyar élvonalban.
– A Puskás Akadémia vendégként a legutóbbi öt meccsén nem szerzett pontot.
– Az U19-es válogatott Kiss Tamás a második gólját szerezte a bajnoki idényben.
– A Loki másodszor győzte le a Puskás Akadémiát az idényben, a két csapat júliusi meccsét 1-0-ra nyerte a Pancho Arénában.



DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 1-4 (0-3)
Gólszerzők: Mihajlovics (71., 11-esből), illetve Böde (26., 37., 47.), Szpirovszki (39.)
– Böde Dániel az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényének első mesterhármasát szerezte.
– A válogatott csatár egyetlen meccs alatt megháromszorozta őszi góljai számát.
– A zöld-fehérek mindössze egy idegenbeli bajnoki meccsükön veszítettek eddig pontot az idényben, a Puskás Akadémia ellenin.
– A Ferencváros március 3-án Debrecenben kikapott a Diósgyőrtől. A két csapat azóta háromszor találkozott egymással, mindhármat megnyerte a Fradi, mégpedig 12-2-es összesítéssel
– Sztefan Szpirovszki két gólt szerzett a 2017–2018-as idényben, a Vidi és a Diósgyőr ellen. Sztefan Szpirovszki két gólt szerzett eddig a 2018–2019-es idényben. A Vidi és a Diósgyőr ellen.
– Branko Mihajlovics a második gólját érte el a szezonban, korábban a Kisvárda kapuját vette be.
– A DVTK sorozatban a hetedik mérkőzésén nem tudott nyerni, a legutóbbi ötöt elveszítette.



SZOMBATHELYI HALADÁS–BUDAPEST HONVÉD 0-1 (0-0)
Gólszerző: Danilo (91.)
– A Haladás az edzőváltás óta még nem szerzett pontot, sőt, a legutóbbi öt fordulóban csak kikapott.
–A szombathelyiek sorozatban a negyedik hazai mérkőzésüket veszítették el. Ilyen rossz sorozatuk nem volt 2000 áprilisa óta.
– A Haladás a három, októberi bajnokiján egyetlen gólt sem szerzett.
– Danilo a hatodik gólját szerezte ősszel, holtversenyben bár, de ismét a góllövőlista élén áll. Augusztus 25. óta ez volt az első gólja.
– A Honvéd három nyeretlen idegenbeli mérkőzés után győzött ismét.
– A kispestiek a legutóbbi hét meccsüket kivétel nélkül megnyerték a Haladás ellen. A hétből hatot egygólos különbséggel.
– A vasi zöld-fehérek büntetőt hibáztak Mészáros Karol révén és tíz emberrel fejezték be a mérkőzést, miután Predrag Bosnjak megkapta a második sárga lapját a 83. percben.



PAKSI FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Hahn (42.), Gévay (70.), illetve Molnár G. (91.)
– A Paks története során mindössze másodszor nyert hazai bajnokit a Mezőkö9vesd ellen.
– Csertői Aurél együttese sorozatban a negyedik hazai mérkőzésén nyert. Ilyen jó sorozata 2014 nyara óta nem akadt pályaválasztóként.
– A Paks a legutóbbi öt fordulóban 12 pontot szerzett.
– Hahn János, aki holtversenyben vezeti a góllövőlistát, a hatodik góljánál tart az idényben. Ez csak eggyel kevesebb, mint eddigi saját szezoncsúcsa, a 2015–2016-os hét.
– Gévay Zsolt a Paks legutóbbi két hazai mérkőzésén három gólt szerzett. Ezúttal korábbi klubjának lőtt gólt.
– A Mezőkövesd a második vereségét szenvedte el idegenben a mostani szezonban, korábban a MOL Vidi győzte le.
– Molnár Gábor élete legjobb formájában játszik, a legutóbbi négy forduló mindegyikében szerzett gólt, összesen ötöt.



KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL VIDI FC 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Sassa (26.), Stopira (74., öngól), illetve Nego (19., 11-esből), Pátkai (39.)
– A MOL Vidi az eddigi hat pontvesztéséből ötször az európai kupameccse után nem tudott győzni.
– Marko Nikolics csapata az ősz tizenegy eddigi bajnoki mérkőzésén 12 gólt kapott. Háromszor annyit, mint a tavaszi első 11 bajnokiján.
– Loic Nego a tizenegyedik Vidi-játékos, aki gólt szerzett az OTP bank Liga 2018-as őszi idényében.
– Pátkai Máté két egymást követő bajnoki mérkőzésen szerzett gólt. Hasonlóra legutóbb tavaly szeptemberben volt példa.
– A Kisvárda három vereség után szerzett ismét pontot.
– Az újonc élvonalbeli történetében mindössze másodszor jutott két szerzett gólig.
– Stopira az első játékos a Kisvárda élvonalbeli történetében, aki ellenfélként öngólt szerzett.
– A brazil Sassá az első gólját érte el a magyar élvonalban.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS