Bemutatkozik a Loki és a Ferencváros is

2024. augusztus. 02., 13:10   |    

Bemutatkozik a Loki és a Ferencváros is

Pénteken, szombaton és vasárnap is játszanak mérkőzést (vagy mérkőzéseket) az OTP Bank Liga 2. fordulójában. Bemutatkozik a 2024–2025-ös bajnoki idényben a címvédő Ferencváros.

ETO FC GYŐR–DEBRECENI VASUTAS SC
(Péntek, Győr, 18.50)

Az újonc ETO 2015. május 23-án, a Pécsi MFC ellen játszott legutóbb pályaválasztóként élvonalbeli bajnokit. A mostani idényben Mezőkövesden, a szintén újonc Nyíregyháza ellen kezdett, 2-1-es vereséggel. A DVSC majd csak december elején játssza le az 1. fordulóba, a Ferencváros ellen kiírt hazai mérkőzését, így a pénteki találkozóval mutatkozik be az OTP Bank Liga mostani idényében. Az előző szezonban az utolsó három idegenbeli bajnokiján nem szerzett pontot, 4-14-esw gólkülönbséggel kapott ki háromszor.

FEHÉRVÁR FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, Székesfehérvár, 16.00)

A nagy átalakuláson átesett székesfehérvári csapat három tétmérkőzésen van túl az idényben, még veretlen. Ugyanakkor a legutóbbi két meccse, a KTE elleni idegenbeli bajnoki és az azeri Szumkajit elleni hazai Konferencia-liga-mérkőzés nem hozott gólt. A Vidi 2024 tavaszán, az utolsó négy hazai bajnokiján mindössze egy gólt kapott. A Diósgyőr 2-2-es döntetlennel kezdett a Paks ellen. Március 9. óta nem nyert idegenbeli bajnoki mérkőzést.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–KECSKEMÉTI TE
(Szombat, Ferencváros, 19.45)

A Ferencváros két tétmérkőzésen van túl a szezonban, a Groupama Arénában és az Egyesült Királyságban is legyőzte a BL-selejtezőben walesi ellenfelét. Az OTP Bank Ligában, 2024 tavaszán, csak mindössze két hazai bajnoki mérkőzését nyerte meg. A KTE a Fehérvár FC elleni 0-0-val kezdte a szezont, a Széktói Stadionban. A két csapat legutóbbi négy egymás elleni bajnoki mérkőzésén mindig az aktuális pályaválasztó győzött.

MTK BUDAPEST–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
(Szombat, Józsefváros, 19.45)

Mind a két csapat győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, a kék-fehérek Zalaegerszegen, a szabolcsiak Mezőkövesden, pályaválasztóként, az ETO ellen nyertek. AZ MTK a 2023–2024-es bajnoki szezonban az utolsó négy hazai bajnokiján nyeretlen maradt. A két csapat a 2022–2023-as idényben volt legutóbb azonos osztályban, akkor az MTK és a Nyíregyháza is megnyerte a maga mérkőzését pályaválasztóként.

PAKSI FC–ÚJPEST FC
(Vasárnap, Paks, 18.50)

A Paks már nem csupán a Diósgyőr elleni idegenbeli bajnokin van túl (2-2), hanem kétszer két mérkőzésen a nemzetközi kupaporondon. Ezek közül csak az elsőt, a román Corvinul elleni hazai meccset rontotta el, csütörtökön értékes idegenbeli győzelmet aratott Cipruson. Az OTP Bank Ligában tavasszal volt egy rossz hazai sorozata, de az utolsó két találkozóját megnyerte, egyaránt 2-1-re, a két kieső, a Mezőkövesd és a Kisvárda ellen. Az Újpest nagy változáson ment át a nyáron, az első mérkőzés még nem sikerült, a Puskás Akadémia 2-1-re nyert a Megyeri úton.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Vasárnap, Felcsút, 18.50)

Hornyák Zsolt együttese csak Újpesten játszott eddig a mostani idényben tétmérkőzést, miután a Dnyipro-1 visszalépése miatt a Konferencia-ligában játék nélkül jutott tovább. A PAFC hengerelt tavasszal az utolsó három bajnoki mérkőzésén a Pancho Arénában, a Paksot 5-0-ra, a Kisvárdát 4-2-re, a DVSC-t pedig 4-1-re verte meg. A ZTE hazai vereséggel, az MTK elleni 0-1-gyel kezdte a bajnoki évet. A 2023–2024-es idényben, a kecskeméti Széktói Stadionban, vereséggel zárta idegenbeli mérkőzései sorát, de előtte három találkozón is veretlen maradt.

 

 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS