Bódi Ádám triplázna szombaton

2013. július. 10., 18:35   |    

Bódi Ádám triplázna szombaton

A korábbi utánpótlás-válogatott középpályás harmadik Szuperkupa-győzelmét várja a szombati, Győr elleni döntőtől.

A DVSC-Teva futballistája fiatal kora ellenére szép számú trófeagyűjteménnyel rendelkezik, köszönhetően a debreceniek elmúlt években elért győzelmeinek. Bódi Ádám vitrinjében azonban még bőven van hely az újabb érmek, trófeák számára, így arra készül, hogy a hétvégén tovább gyarapíthatja címei számát, és harmadik Szuperkupa-aranyát zsebeli be.

- Szeretnék nyerni a Szuperkupa döntőn, úgy gondolom ezzel mindenki így van. Tavalyról rossz emlékeim vannak a döntőről, mert bár gólt szereztem, de a tizenegyespárbajban elveszítettük a meccset, és én is rontottam. Most mindenképpen győzni szeretnék.

- Nagyon masszív csapatnak tartom a Győrt, a kiemelkedő védekezés mellett ma már támadásban is jeleskednek. Hogy milyen kezdő tizeneggyel lép pályára a Győr, és a közeli BL-selejtező szempont lesz-e az összeállításuknál, nem tudom, abban azonban biztos vagyok, hogy kemény, sportszerű küzdelem vár ránk – fogalmazott Bódi.

A döntő utáni csütörtökön a debreceniek is megkezdik szereplésüket a nemzetközi kupában. A DVSC-Teva a norvég bajnokságot vezető Strömsgodset ellen lép pályára, Bódi szerint az ETO elleni siker javíthatja az esélyeket az északiak ellen.

- Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szájízzel érkezünk a Strömsgodset elleni Európa Liga-mérkőzésre, már csak ezért is jót tenne a csapatnak a kupagyőzelem. Úgy gondolom, hogy játékosabb csapat vagyunk ellenfelünknél, a norvégok inkább agresszív stílust képviselnek. Nehéz dolgunk lesz, de összességében továbbjutást várok – tette hozzá a középpályás.

Jegyárusítás a mérkőzésre

A mérkőzésre szóló jegyeket a két résztvevő csapat szurkolói számára a klubok értékesítik. Győrben július 1-jén kezdődik a jegyárusítás, az ETO Parkban található ETO Shopban, minden nap 10-18 óra között. Debrecenben már elkezdték árulni a belépőket, a Kishegyesi úti Tescóban, a Debrecen Plázában (H-Szo 9.00-20.00 óráig, Vas 9.00-19.00), illetve július 1-jétől az Oláh Gábor utcai VIP-helyiségben is megvehetők bérletvásárláskor.

A semleges szektorokba a szurkolók július 1-től a Ticket Express irodáiban válthatnak jegyet a Szuperkupa-döntőre, illetve ezen a linken is megrendelhetik azokat. A megrendelt jegyek díjmentesen átvehetők a Ticket Express három budapesti irodájában, valamint lehetőség van azok otthoni kinyomtatására, ez szintén díjmentes szolgáltatás.

Az interneten megrendelt jegyeket az alábbi jegyirodákban lehet átvenni:

Ticket Express Dalszínház
1061 Budapest, Dalszínház utca 10.
H-P: 10 - 18
+36-30-30-30-999
info@tex.hu

Ticket Express - SYMA Jegypénztár (Dózsa György út felől)
1146 Budapest, Dózsa György út 1.
H-P: 9.00-17.00
Ebédszünet: 13.00-13.30
+36-30-30-30-999
info@tex.hu

Ticket Express - WestEnd (Információs pult mellett)
1132 Budapest, Váci út
H-P.: 11:00 - 19: 00
Szo: 11-16
+36-30-30-30-999
info@tex.hu

A TEX jegyirodák címei

A Szuperkupa-döntőre akadémiák, egyesületek, iskolák a gyermekjegyek@mlsz.hu email-címre küldött levélben igényelhetnek ingyenjegyeket gyermekcsoportok számára az alábbi adatok megadásával:

- Intézmény/egyesület neve
- Pontos tartózkodási cím, ahová igény esetén postai úton küldjük a belépőket
- Kapcsolattartó felnőtt kísérő neve és telefon száma
- Létszám, jegyigény (gyermek + kísérő egyben)
- Buszparkolási igény bejelentés, rendszám leadás


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Egy pontot szerzett Győrben a Ferencváros, paksi siker a Kecskemét ellen
Bajnokságok / Kupák
Élen maradt a Kisvárda, pontot szerzett a Honvéd
Bajnokságok / Kupák
Fővárosi rangadót nyert az MTK, fehérvári siker a DVSC ellen
Bajnokságok / Kupák
Telt ház előtt játsszák Győrben a zöld-fehér rangadót

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS