Dénes Dorka: Meg kell erősíteni a preakadémiai rendszert

2023. július. 27., 19:57   |    

Dénes Dorka: Meg kell erősíteni a preakadémiai rendszert

Július 31-ig lehet jelentkezni a leány U10-es és U12-es bajnokságra. Már 38-38 csapat nevezett a kiskorosztályok országos rendszerű, regionális lebonyolítású bajnokságaira, és még mindig folyamatban van a toborzás, továbbra is minél több csapat jelentkezését várjuk.

A Magyar Labdarúgó Szövetség női szakágának célja, hogy kialakítsa a preakadémiai korosztályok rendszeres foglalkoztatását, illetve – a fiú szakághoz hasonlóan – teljessé tegye a korosztályos lefedettséget. Ennek részeként írtuk ki a tornarendszerű U12-es és U10-es bajnokságot, amelyre már eddig is az előzetesen reméltnél több csapat nyújtotta be nevezését – aki pedig eddig nem nevezett, az július 31-ig megteheti.

A két bajnokságról, valamint a Szövetség szándékairól Dénes Dorka szakágvezetőt kérdeztük:

Több okból is nagyon fontosnak tartjuk a leány U12-es és U10-es bajnokság kiírását. Mindenekelőtt továbbra is célunk, hogy a lányok minél hamarabb kapcsolódjanak be a versenyszerű labdarúgásba, ezenfelül a tömegesítés és az új játékosok megnyerése is alapvető fontossággal bír. Hosszú távú célunk kialakítani a csapatok teljes vertikumát a női labdarúgásban is, valamint világos karrierutat kínálni a kislányoknak a Disney-programtól a felnőtt labdarúgásig, mindezt úgy, hogy ezen az úton nem kell lépcsőfokokat átugraniuk. A bajnokságok kiírása mellett szólt az is, hogy az akadémiai rendszer kétéves működésének tapasztalataként azt érzékeltük, nincs elég minőségi játékos a belépő, U15-ös korosztálynál, ezért meg kell erősíteni a preakadémiai rendszert. A sikeres szervezőmunkának köszönhetően, eddig 38-38 csapat nevezett, de szeretnénk a csoportokat úgy kialakítani, hogy a bajnokságokat minél kevesebb utazással lehessen lebonyolítani. Ezért arra bíztatjuk elsősorban az akadémiákat, de mi is dolgozunk rajta, hogy a nevezési határidő július 31-i lejárta előtt segítsenek további csapatokat bevonni, hogy kompletté tudjuk tenni egy-egy régió csoportjait. Fontosnak tartom elmondani azt is, hogy a kiskorosztályokban önálló leány bajnokságok kiírása nem jelenti azt, hogy az MLSZ női szakága feladta volna azt a szakmai véleményét, miszerint a legtehetségesebb lányok minél tovább futballozzanak a fiúk között. A jövőben is keressük majd a két fejlesztési forma összefésülésének lehetőségét. Meggyőződésem, hogy párhuzamosan, egymás mellett, egymást erősítve kell működniük – mondta Dénes Dorka szakágvezető.

 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS