Döntő fontosságú mérkőzések előtt a Ferencváros

2023. október. 25., 23:19   |    

Döntő fontosságú mérkőzések előtt a Ferencváros

Dejan Sztankovics vezetőedző szerint a Genk elleni két mérkőzés döntő fontosságú lesz a továbbjutás kiharcolása szempontjából.

A Ferencváros csütörtökön este Belgiumban, a Genk otthonában lép pályára a Konferencia-liga csoportkörének harmadik fordulójában. Mindkét csapat négy-négy ponttal áll két kör után, vagyis még mindketten joggal bízhatnak a csoportból való továbbjutásban, és ebből a szempontból fontos lesz, hogy mi lesz az egymás elleni két összecsapás eredménye.

A belgiumi meccs előtt Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője is hasonlóan nyilatkozott:

– Még négy forduló hátravan, de úgy gondolom, hogy a Genk elleni két találkozó döntő jelentőségű lehet a továbbjutás szempontjából. Nem lesz könnyű mérkőzés a csütörtöki, de tudjuk, mi a dolgunk. A Genk határozott játékra, gyors futballra képes, tudja, hogyan kell irányítani egy mérkőzést. Ezekben a napokban egymást követik a fontosabbnál fontosabb mérkőzések, de Belgiumban is mindent meg fogunk tenni, hogy sikeresek legyünk. Szeretnénk minimum egy, de akár három ponttal hazatérni – mondta a szerb szakember.

Rossz hír a Fradi számára, hogy a válogatott csatára, Varga Barnabás hosszabb időre kidőlt a sorból, combizomsérülése miatt hetekig nem számíthat a játékára a szakmai stáb. 

A csütörtöki találkozó 21 órakor kezdődik.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS