Egerszegen kikapott a Honvéd

2007. április. 02., 20:14   |    

Egerszegen kikapott a Honvéd

A Borsodi Liga 22. fordulójának hétfői találkozóján a Zalaegerszeg a Budapest Honvédot fogadta. Az igen mozgalmas és eseménydús találkozót - amelyet mindkét csapat tíz emberrel fejezett be - a Zalaegerszeg nyerte 3-2-re, s ezáltal a kék-fehérek visszavették a harmadik helyet az Újpesttől.

A fordulóban három hazai győzelem, két döntetlen és három vendégsiker született. Összesen 24 gólt láthattak a nézők, ez 3-as meccsátlagot jelent. A nyolc mérkőzésből a legtöbb találat (öt-öt) a Sopron - REAC és a ZTE- Honvéd bajnokin esett. Egy gólt sem tudtak rúgni a Tatabánya, a Pécs, az MTK és a Vác labdarúgói. A Pécs – Újpest és a Vasas – Diósgyőr meccsen az első félidőben nem esett gól, s két mérkőzésen (a Kaposvár - MTK és a Vác – Fehérvár összecsapáson) már az első félidőben kialakult a végeredmény.

A leggyorsabb gólt a REAC-os Somorjai Tamás szerezte - a 7. percben -, a legkésőbb lőtt gólt a Honvéd játékosa, Genito érte el. A fordulóban öten is dupláztak: a debreceni Ibrahima Sidibe (aki így 15 találattal a góllövőlista élére is ugrott), Horváth Sándor, a Paks védője (aki eddig egyetlen gólt sem jegyzett), Lázok János, a Vasas középpályása és a diósgyőri Douva is két-két gólt lőtt (ők éppen egymás ellen játszottak), a zalaegerszegi Waltner Róbert pedig két büntetőt értékesített a Budapest Honvéd ellen.

A paksi Horváth Sándoron kívül további négy játékos - Vaskó Tamás (Újpest), Stark Péter (Győr), Sira István (Sopron), Regedei Csaba (REAC), Rajko Lekic (ZTE) és Ivancsics Gellért (Honvéd) - is első gólját szerezte a bajnokságban.

A fordulóban 35 sárga lap került kiosztásra. A legsportszerűbb mérkőzés a Vasas - DVTK találkozó volt, amelyen egyszer sem került elő a sárga. A legtöbb sárgát (11!) a ZTE - Honvéd találkozón osztott ki a játékvezető, hatot egerszegi játékos kapott.

A bajnokság 22. körében öt piros lapot is felmutattak a bírók: az FC Sopron – REAC találkozón mindkét csapat egy-egy játékosát, a soproni Felix Ankamahot és a palotai Kapcsos Vincét a 17. percben küldte az öltőzőbe a bíró. Tíz játékossal kellett befejeznie a mérkőzést a Fehérvárnak, a Kaposvárnak, valamint a Honvédnak is.

A legkevesebb játékidőt a tatabányaiak középpályása, Romhányi Tamás töltötte a pályán, mivel Tornyi Barnabás a 91. percben cserélte be.

A fordulóban a Sopron szakvezetője, Dario Bonetti csak egyetlen játékosát cserélte le, míg az ellenfél edzője, Aczél Zoltán és a győri Klement István két cserelehetőségét használta ki. A többi találkozón a vezetőedzők éltek a 3-3 játékos lecserélésének lehetőségével.

A Borsodi Liga 22. fordulójának hétfői eredménye:

Zalaegerszegi TE - Budapest Honvéd 3-2 (2-1)

A mérkőzés jegyzőkönyve és rövid összefoglalója az eredményre kattintva olvasható.

Az eddigi eredmények, a sorsolás, a csapatok grafikonjai, a kereszttabella, és a statisztikák a Bajnokságok menüpontban, a Borsodi Liga alpontban, az Eredmények címszó alatt találhatók.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS