Egy félidő előnyt adtunk a horvátoknak

2012. szeptember. 25., 17:22   |    

Egy félidő előnyt adtunk a horvátoknak

U17-es válogatottunk a horvátországi Ludbregben játszott felkészülési meccset a házigazdákkal.

Az Eb-selejtezőkre való felkészülés jegyében rendezett találkozón Pisont István szövetségi edző a Ordasi Gergő - Bedi Noel, Kecskés Ákos, Talabér Attila, Barna Szabolcs (Rácz Barnabás, 60.) - Vida Máté (Grabant Bence, 60.), Gazdag Dániel, Zsótér Donát - Bíró András (Bölcsföldi Milán, 41.), Németh Erik, Molnár Tamás (Szántó Tamás, 60.) összetételben küldte pályára csapatát.

Az első félidőben a horvátok mezőnyfölényben játszottak, és jól használták ki a védelmi megingásainkat, a 26. percben már 2-0 volt az eredmény a hazaiaknak. A 31. percben Németh Erik góljával szépítettünk, de három perccel később a házigazdák visszaállították a kétgólos különbséget. A fordulás után a cseréknek köszönhetően feljavult a játékunk, kiegyenlítetté vált a mérkőzés, ám gólt ismét a horvátok szereztek, és ezzel 4-1-re megnyerték a találkozót.

- Sajnos nem tudtunk az alapcsapattal kiállni, mert a vasárnapi bajnokik után még nem volt mindenki bevethető állapotban, így lehetőséget kaptak olyan labdarúgók is, akik még bizonyítaniuk kell, hogy helyük van a tétmérkőzésekre készülő keretben - értékelt a meccs után Pisont István. - Az első félidőben nem volt folyamatos a játékunk, nem tudtuk felvenni a nemzetközi ritmust, alulmaradtunk a párharcokban, ezért megérdemelten szereztek vezetést a hazaiak. A második félidőben a csereként beállt játékosoknak köszönhetően sokat javult a játékunk, ekkor már kiegyenlített volt a játék, szorossá tehettük volna a meccset, de az adódó helyzeteket kihagytuk. A gólkülönbséget túlzottnak érzem, ekkora különbség nem volt a két együttes között, biztos vagyok benne, hogy csütörtökön, komplett csapattal egész más meccset tudunk játszani.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Telt ház előtt játsszák Győrben a zöld-fehér rangadót
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL – Három vereséggel búcsúzott a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I - Veszprémben rajtol a forduló
Bajnokságok / Kupák
Európa-liga: Megszerezte első pontjait a Ferencváros

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS