Elek Ákosra sem számíthat a megbízott szövetségi kapitány

2017. november. 07., 21:10   |    

Elek Ákosra sem számíthat a megbízott szövetségi kapitány

Az összetartás előtt kihirdetett keretből a Kajrat Almati játékosa a harmadik, aki sérülés miatt nem állhat Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány rendelkezésére a Luxemburg elleni idegenbeli és a Costa Rica elleni hazai barátságos mérkőzésen. Ahogy azt korábban már megírtuk Fiola Attila és Guzmics Richárd nem is tudott csatlakozni a nemzeti együttes keretéhez.

Elek még a kazah bajnokság utolsó, múlt hétvégén játszott fordulójában egy rossz mozdulat következtében combsérülést szenvedett. Ennek ellenére csatlakozott a válogatott keretéhez, ahol az egészségügyi stáb pontos diagnózist állított fel a sérülésről, amely megmutatta, hogy Elek nem játékra kész, így a középpályás elhagyta az edzőtábort. 

A többi kerettag a mai napon taktikai megbeszélésen vett részt, illetve egy esti edzéssel készült a csütörtöki mérkőzésre, melynek helyszínére holnap utazik el a csapat. A szokásoknak megfelelően este már a mérkőzés helyszínén vezényel majd edzést a szakmai stáb, illetve két játékos és a megbízott szövetségi kapitány részvételével tartják meg a hivatalos sajtótájékoztatót.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Egy pontot szerzett Győrben a Ferencváros, paksi siker a Kecskemét ellen
Bajnokságok / Kupák
Élen maradt a Kisvárda, pontot szerzett a Honvéd
Bajnokságok / Kupák
Fővárosi rangadót nyert az MTK, fehérvári siker a DVSC ellen
Bajnokságok / Kupák
Telt ház előtt játsszák Győrben a zöld-fehér rangadót

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS