Első idei pontjaira hajt a Honvéd és a MOL Fehérvár

2022. február. 12., 23:45   |    

Első idei pontjaira hajt a Honvéd és a MOL Fehérvár

A 2022-es évet két bajnoki vereséggel kezdő két csapat méri össze erejét Kispesten vasárnap kora délután (14:15).

A MOL Fehérvár a Puskás Akadémiától és a DVSC-től elszenvedett vereségekkel alighanem végleg kiszállt a bajnoki címért zajló versenyből, a Bp. Honvéd pedig a gyirmótiak elleni és a kisvárdai vereséggel vészesen közel került a kiesőzónához. Vasárnap délután egymás ellen mérkőzik e két csapat a Bozsik Arénában.

A kispestiek számára nem túl jó előjel, hogy ők kapták eddig a második legtöbb gólt a teljes mezőnyben (36-ot), ennek több mint felét a mérkőzések utolsó harmadában. A szerzett góljaik (32) nagy részét viszont az első félidőben érték el (19-et), erre rímel, hogy ha csupán 45 percig tartanának a mérkőzések, a kispestiek a negyedik helyen állnának a tabellán, és nem a tizediken. A Honvéd ugyanakkor a teljes mezőny egyik legeredményesebb csapata rögzített helyzetekből (8), a MOL Fehérvár pedig a kontragólok terén (7) emelkedik ki az élvonal csapatai közül.

Mindkét csapat igyekezett eddig domináns focit játszani, labdabirtoklásban dobogós a teljes mezőnyben a Fehérvár (58,3%-os átlag) és a Honvéd (52%-os átlag) is, passzok számában a Vidi a második (452/meccs), a kispestiek a középmezőnyben foglalnak helyet (358/meccs). A támadóharmadba érkező passzok számában a fehérváriak a Fradi mögött a második helyen állnak a mezőnyben (61,9/meccs), a kispestiek csak a tizedikek (44,7/meccs).

 

A fehérváriak támadóbb szellemben futballoznak vasárnapi riválisuknál, a Paks mögött a második helyen állnak a beadásokban (16,72/meccs), a fővárosiak ebben a mutatóban is csak a 10. pozíciót foglalják el a mezőnyben (12/meccs). Blokkolt lövésekben ugyanakkor a piros-feketék jobbak (3,66/meccs), igaz, ez azt is jelzi, hogy általában több lövés érkezik a Honvéd-kapura, mint a fehérvárira.

A közvetlenül kapura lőtt szabadrúgásokból a kispestiek jegyeztek a legtöbbet a teljes mezőnyből: már 22-szer próbálkoztak lövéssel, a fehérváriak mindössze 7 alkalommal lőttek kapura szabadrúgásból. A Honvéd kereken 100 szögletet végezhetett el eddig a bajnokságban, a Fehérvár 83-at, és a szögletek xG-mutatója (várható gólok) alapján a kispestiek voltak a Ferencváros mögött a második legveszélyesebb szögletrúgók eddig az idény során.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS