Európa Liga: izraeli, azeri és macedón ellenfeleket kaptak a magyar csapatok

2018. június. 20., 16:13   |    

Európa Liga: izraeli, azeri és macedón ellenfeleket kaptak a magyar csapatok

A Ferencváros az izraeli Maccabi Tel-Aviv, az Újpest FC az azeri Neftci, míg a Budapest Honvéd a macedón Rabotnicki együttesét kapta ellenfélül a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A szerdai sorsoláson egyik magyar gárda sem volt kiemelt.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában tartott eseményen az is kiderült, hogy a kispesti és ferencvárosi csapat hazai pályán, míg az újpesti idegenben kezd július 12-én. A visszavágókat egy héttel később rendezik.

Az erőviszonyok alapján a legnehezebb dolga az NB I-ben ezüstérmes Ferencvárosnak lesz, ugyanis az izraeli bajnokságban második Maccabi Tel-Aviv az elmúlt három idényben egyszer a Bajnokok Ligája, kétszer pedig az Európa Liga csoportkörében szerepelt. A tel-avivi gárda eddig egyszer találkozott magyar klubbal, öt éve kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Győri ETO-t a BL-selejtezőben. A Ferencváros a második fordulóban valószínűleg a szerb Radnicki Nis csapatával találkozna, amely az előselejtezőben érintett andorrai Sant Juliával vagy a máltai Gzira Uniteddel csap össze az első körben.

A kupagyőztes lila-fehérek olyan riválist kaptak, amely hat éve még a Bajnokok Ligája csoportkörében három döntetlent ért el, ugyanakkor öt éve nem jutott ki a nemzetközi porondra. A bakui Neftci még sosem találkozott magyar klubbal, s ezúttal bajnoki bronzérmesként vívta ki az EL-szereplés jogát. A párharc továbbjutója a 2. fordulóban a sorozatot 2014 és 2016 között egymás után háromszor megnyerő spanyol Sevillával találkozik.

A riválisok közül a legkevésbé jelentős nemzetközi eredményekkel a bajnoki negyedik kispestiek ellenfele, a macedón pontvadászatban bronzérmes Rabotnicki rendelkezik, amely még egyik sorozatban sem jutott el a csoportkörig. Ugyanakkor a magyarok számára fájó emlék, hogy 2006-ban 5-2-es összesítéssel búcsúztatta a Debrecent a BL-selejtezőben. Amennyiben a Honvéd továbbjut, a második körben az azeri Qabala, vagy a luxemburgi Progres Niederkorn vár rá.

A magyar csapatok EL-selejtezős sorsolása:

FERENCVÁROS–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Neftci PFK (azeri)–ÚJPEST
BUDAPEST HONVÉD–Rabotnicski (macedón)

 

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Fővárosi rangadót nyert az MTK, fehérvári siker a DVSC ellen
Bajnokságok / Kupák
Telt ház előtt játsszák Győrben a zöld-fehér rangadót
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL – Három vereséggel búcsúzott a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I - Veszprémben rajtol a forduló

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS