Férfi futsal Magyar Kupa – A Haladás és a Veszprém jutott a férfi döntőbe

2024. május. 11., 20:40   |    

Férfi futsal Magyar Kupa – A Haladás és a Veszprém jutott a férfi döntőbe
Fotó: Fotók: Haladás VSE Facebook-oldala

A Haladás 4-2-re nyert a Berettyóújfalu ellen, a Veszprém pedig 2021 után biztosította ismét a helyét a kupadöntőben, miután 5-1-re felülmúlta a Maglód együttesét a férfi Magyar Kupa szombati elődöntőjében.

Elsőként a címvédő Szombathely biztosította a helyét a vasárnapi fináléban. Felipe Conde együttese ugyanis a negyedik percig kétgólos előnybe került, majd az első felvonás hajrájában Dróth Zoltán is betalált, így a szünetre 3-0-s vezetéssel vonulhatott vissza az öltözőbe a Haladás.

A fordulás után sokáig nem találták egymás ellenszerét a csapatok, majd Vas Ádám törte meg a gólcsendet, ezzel 4-0-ra növelve a Haladás előnyét. Egy perccel később az MVFC is megszerezte első találatát, majd a hajrában ismét bevette a szombathelyiek kapuját, ezzel viszont már csak szépíteni tudott.

"Jól játszottunk, pedig ez egyáltalán nem könnyű egy ilyen derbin. Különösen az első félidőben volt erős a védekezésünk, emellett jó volt a helyzetkihasználásunk is, a végén pedig öt a négy elleni felállásra váltottak, amivel kiegyenlítőttek az erőviszonyok. A második félidőben viszont egy új mérkőzés kezdődött, védekeznünk kellett, majd értékesíteni tudtuk a lehetőségünket. Az ellenfél nem nagyon rizikózott, így nehéz volt megszerezni a labdát. Összességében nagyon boldog vagyok, hiszen ez az első döntőm a csapattal és nagyon szeretnénk ezt a győzelmet, úgyhogy már a holnapi döntőre koncentrálunk” – mondta Felipe Conde az mlsz.hu-nak a meccset követően, majd hozzátette, most az a legfontosabb, hogy vasárnapra kipihenjék magukat a játékosok és maximálisan készen álljanak a fináléra.

 A második elődöntős mérkőzésen a Veszprém Gerencsér Antal révén szerzett vezetést, de a maglódiak még a szünet előtt szögletből egyenlítettek. A folytatásban két gyors góllal ellépett Fehér Zsolt együttese (3-1), majd a 39. percben Fellembek Zétény egy eladott maglódi labdából növelte a veszprémi előnyt. A hajrában Bohony Bálint összeütközött Juhász Márkkal, aki súlyosnak tűnő sérülést szenvedett - a klub közösségi oldala szerint sípcsonttörés gyanújával kórházba szállították -, a maglódi kapus ezért piros lapot kapott, a büntetőt pedig Bognár Patrik értékesítette (5-1).

„Megint keressük annak az okát, hogy miért kell a félidőben megmosni emberkéknek a fejét, hogy utána észbe kapjanak, és olyan játékot játszanak, amit nyújtottak a második félidőben. Ebben egyértelműen azt történt, amit mi szerettünk volna. Nagyon örülök a továbbjutásnak és várjuk a holnapi döntőt, Juhász Márk játékosunknak pedig mielőbbi felépülést kívánok! Ezt a továbbjutást és a mai sikert az ő felgyógyulására és az ő javára ajánlja a csapat” – mondta Fehér Zsolt, a veszprémiek vezetőedzője.

A vasárnapi döntőben tehát a Haladás a Veszprémmel csap össze, a találkozót pedig az M4 Sport+ élőben közvetíti.  

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

Sorsolás
2024. 08. 30. 20:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 08. 31. 17:45
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 08. 31. 20:00
DVTK Stadion
2024. 09. 01. 15:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 09. 01. 17:30
Paksi FC Stadion
2024. 09. 01. 19:45
Groupama Aréna


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS