Férfi futsal NB I – A DEAC új csapatával is megcélozza a felsőházat

2024. július. 05., 16:00   |    

Férfi futsal NB I – A DEAC új csapatával is megcélozza a felsőházat
Fotó: A DEAC honlapja és közösségi oldala

Az előző kiírás ötödik helyén végző Debrecen együttesénél jelentős változások mentek végbe az NB I-es férfi futsalcsapat összetételét illetően, de Tihanyi Csaba vezetőedző szerint az augusztusban rajtoló idényben sem lehet más a céljuk, mint a felsőház elérése.

A DEAC a 2023/24-es szezonban az alapszakasz hajrájában tudta bebiztosítani helyét az első hat csapat között, ami Tihanyi Csaba szerint izgalmas volt, de reménykedik benne, hogy ez a következő idényben nem ismétlődik meg.

„Hasonlóan az előző szezonhoz szerintem megint lesz 3-4 csapat, amelyik küzdeni fog az 5-6. helyért az alapszakasz végén. Nekünk az előző kiírásban 22 meccsből talán mindössze négy olyan volt, amin egynél több gól döntött. Ez rendkívül szoros mérkőzéseket hozott és tényleg csak apró dolgok döntöttek el egy-egy találkozót” – mondta az mlsz.hu-nak Tihanyi, aki az első idényét töltötte felnőtt futsalcsapat élén, bár korábban dolgozott kapusedzőként is, de idén teljesen más tapasztalatokat gyűjtött.

A 42 éves szakember elmondása szerint viszonylag későn érkezett a csapathoz, és nem volt nagy mozgásterük játékosok igazolása terén, így próbált a tapasztalt játékosokra építeni. Véleménye szerint egyáltalán nem zártak rossz szezont és játékosai hozzáállást is kiemelte, akik minden mérkőzésen küzdöttek az eredményekért. Ennek ellenére Berecz Rafael, Harmati Tamás, Nagy Bence, Nyerges András, Alves Dos Dantos Thiago, Tóth Attila, Tóth Benedek, Szatmári Ákos és Siska Gergő révén kilenc játékos is távozott a debreceni alakulattól.

Helyükre már öt új érkezőt is bejelentett a klub, az előző kiírásban bronzérmes Nyíregyházától Kovács Ádám és Krajnyák Zsolt, a kapuba a Magyar Futsal Akadémiáról Vincze Szabolcs, Székelyudvarhelyről Balázsi Attila, valamint az előző szezonban a Nyírbátort erősítő Szabó Steven is a Debrecent választotta. Utóbbi azonban súlyos térdsérülést szenvedett, így Tihanyinak már a szezon előtt orvosolnia kell a gólerős támadó pótlását. – „Ezt még nem tudjuk, hogyan fogjuk megoldani, viszont a Székelyudvarhelyről érkező Balázsi Attilát többször is láttam játszani, és nagyon tetszett, amit csinált. Sok fiatal játékos érkezett, és én hosszútávon gondolkodom, gólerősebbnek kell lennünk és szerintem ez az új csapattal javulni fog. Még három olyan játékos érkezik, akit még nem jelentettünk be, egy futsalost külföldről szerződtettünk, illetve ketten Berettyóújfaluról igazolnak át, úgyhogy létszámban már megvagyunk.”

A DEAC kapitányát arról is kérdeztük, hogy szerinte ez a nagy játékosmozgás mennyire fogja átírni az erőviszonyokat az élvonalban. – „Fogalmam sincs… Egyrészt Kelet-Magyarországon nehéz igazolni, nagy a verseny a játékosokért, és igazából a 12 résztvevő csapatot sem tudjuk pontosan, így nehéz feltérképezni az erőviszonyokat. Én úgy nevelkedtem, hogy mindig a győzelem, a döntő és az aranyérem a cél, máshogy nem is lehet neki menni egy szezonnak. Tanulnunk és fejlődnünk kell még, de motivált a csapat és bizonyítani akarnak. Nincsenek velük szemben nagy elvárásaink, de egyértelműen a felsőházban szeretnénk lenni ebben az évadban is” – jelentette ki Tihanyi Csaba, aki azt is elárulta, hogy Farkas Zoltán személyében egy új erőnléti edző is segíti majd a mindennapi munkájukat. Ennek eredményeként bízik abban, hogy erőnlétben is megkapják azt az alapot, amely akár döntő szerepet is játszhat a kiélezett összecsapásokon.

Tihanyi a fiatal csapat irányítása kapcsán megjegyezte, hogy megpróbálja azokat az edzői tulajdonságokat ötvözni, amelyeket tapasztalt kollégáitól látott és tanult – és itt többek között megjegyezte Frank Tamás, Kozma Mihály, Turzó József és Sergio Mullor munkásságát is – a keménységet, a profizmust, de egyúttal a lágyszívűséget és talán a fiataloknál a pozitív értelem vett „atyáskodásra” is várhatóan szüksége lesz. Ugyanakkor kiemelte, hogy száz százalékig biztos abban, hogy a felkészülésbe fektetett kemény munka kifizetődik majd.

A debreceni játékosok közös felkészülése a jövő héten veszi kezdetét, de már két hete teljesítik az új erőnléti edző által kiírt feladatokat.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS