A Kecskemét a Haladásnak, míg a DEAC a Magyar Futsal Akadémiának vágott vissza a férfi futsal NB I alapszakaszának 18. fordulójában, hétfőn.
A kecskemétiek Suscsák Máté találatával szerezték meg a vezetést, majd a fordulás után a szintén válogatott Pál Patrik is betalált, a meccs végén pedig a listavezető hazaiak már csak szépíteni tudtak. A Haladás a mérkőzés előtt két alapemberétől is elbúcsúzott, mivel Sipos Gergő és Dróth Zoltán sem lépett már pályára, és ezzel a vereséggel mindössze három pontra csökkent a HVSE előnye a bajnokság élén.
A tabella harmadik helyén álló Nyíregyháza már a 4. percben megszerezte a vezetést az Aramis ellen, majd a sorozatban hatodik bajnokiján betaláló Gregory duplázta meg az előnyt, a 33. percben pedig Maneca állította be a 3-0-s végeredményt. Ezzel a nyírségiek otthon tartották a három pontot és már öt mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban - január második felében pedig új igazolásuk, Vatamaniuc-Bartha Dávid is bemutatkozhat.
A forduló hétfői zárómérkőzésén a Debrecen Vass Ottó révén egygólos sikert ünnepelhetett az MFA otthonában, ezzel visszavágott szeptemberi vereségéért a fővárosi klubnak és megszakította öt meccs óta tartó nyeretlenségi szériáját.
Pénteken a Veszprémnek is sikerült javítania mérlegén a Nyírbátorral szemben. Az összecsapás elején a bakonyi vendégcsapat került előnybe, majd a hazaiaknál a válogatott Szentes-Bíró Tamás egyenlített, de még a szünet előtt visszavette a vezetést a Veszprém. A fordulás után pedig Matheus növelte tovább a két csapat közti különbséget.
A Berettyóújfalu hazai pályán győzte le 4-1-re az Újpestet. A pályaválasztó Nagy Kevin bombagóljával kezdte a találkozót, majd Rábl János is betalált. Ezt követően ugyan szépítettek a lila-fehérek, de a félidőig Szalmás Zoltán állította vissza a kétgólos különbséget. A mérkőzés pedig Denis Ramic távolról értékesített góljával zárult.
A TFSE fordulatos mérkőzésen múlta felül a szintén újonc Rubeola együttesét, ezzel megszerezte első győzelmét a szezonban.
2025-05-05 20:41:02
2025-05-05 14:34:16
2025-05-04 22:14:54
2025-05-04 22:10:03