Férfi futsal NB I – A Nyíregyháza és a Berettyóújfalu is erősítene a jobb szereplésért

2024. június. 14., 22:56   |    

Férfi futsal NB I – A Nyíregyháza és a Berettyóújfalu is erősítene a jobb szereplésért
Fotó: MVFC és a Nyíregyháza közösségi oldala

Dávid Richárd, a története során először bajnoki dobogós Á Stúdió Futsal Nyíregyháza rutinos játékosa szerint fordulatos és hullámvölgyekkel teli szezonon vannak túl csapatával, de reméli, tovább tudják vinni ezt a lendületet, és a következő kiírásban fényesebb érem kerülhet a nyakukba.

A nyíregyháziak egyik meghatározó játékosa szerint voltak jobb periódusaik, de voltak mélypontok is a bajnokság során, utóbbira példa, amikor a Berettyóújfalutól, a Kecskeméttől és a Haladástól is 6-3-as vereséget szenvedtek az alapszakaszban, melyet az ötödik helyen zárták. A rájátszásban azonban eggyel előrébb tudtak lépni, így az utolsó, MVFC elleni találkozón már biztosan tudták, hogy a folytatásban a bronzcsatában lesznek érdekeltek. Ezen az összecsapáson próbálták magukat felkészíteni a harmadik helyért folyó küzdelemre, de nem jártak sikerrel, 8-1-re kikaptak Berettyóújfaluban.

A 33 éves nyíregyházi futsalos szerint mentálisan nem voltak a legjobb formájukban, és több játékosuk is sérüléssel bajlódott. A játék képe pedig azt mutatta, hogy ha nem is mondták ki, de fejben már elengedték azt a meccset.

„Tanultunk az utolsó mérkőzésből, mivel nem lehet egy jó csapat ellen mentálisan felkészületlenül érkezni, ezt próbáltuk a rendelkezésünkre álló két hétben összerakni, és ez szerencsére sikerült. Emellett azt is tudtuk, hogy ha meg akarjuk szerezni a bronzérmet, akkor legalább egyszer győzni kell majd Berettyóújfaluban is. Úgy gondoltuk, hogy ha az első mérkőzésen mindent beleadunk, és maximális teljesítményt tudunk nyújtani, egyénileg és csapatszinten is, akkor ez már ott az első mérkőzésen elérhető, így indultunk neki a bronzcsatának” – mondta az mlsz.hu-nak Dávid Richárd, aki vezérszerepet vállalt együttesénél. A Nyíregyháza pedig büntetőkkel megnyerte a párharc első mérkőzését, majd ezt a mentalitást vitte tovább a következő találkozóra, amelyet 5-1-re nyert, ezzel magabiztos előnyhöz jutott a párharcban.

Dávid Richárd szerint a harmadik összecsapás is szoros volt, nem volt akkora különbség a csapatok között, mint amit a végeredmény mutatott – ugyanis 7-2-es vereség következett az MVFC otthonában. Lovas Norbert vezetőedző próbálta pihentetni a játékosokat, így minden benevezett futsalos pályára lépett. Emellett a sárga lapokra is oda kellett figyelnie, hogy a következő találkozón is mindenki bevethető legyen. A negyedik meccsen 5-3-ra múlták felül a Berettyót, ezzel eldöntötték a párharcot, és a klub története során először szereztek érmet az élvonalban.

„Nagyon örült mindenki, a vezetőség a játékosok és a stáb is egyaránt, és abban állapodtunk meg, a továbbiakban úgy fogunk dolgozni, hogy tovább vigyük ezt a lendületet, hogy a következő szezonban is hasonló eredményt produkáljunk. Ezt pedig szeretnénk kiegészíteni egy jó kupaszerepléssel, mivel az elég csúnya véget ért számunkra” – mondta, és azt is elárulta, tudomása szerint nagyjából együtt marad a csapat, de tervben vannak még további igazolások is, amelyekkel meg tudják erősíteni a jelenlegi keretet, és ha minden jól alakul, akkor jövőre még ennél is fényesebb érem kerülhet a nyakukba.

Dávid Richárd szerint a szezon során a rutin volt a legnagyobb erőssége, valamint a fejlődés érdekében mentor szerepet töltött be, és próbált a sportág elméleti és gyakorlati részében is minden csapattársának segíteni. 

A másik oldalon, az MVFC válogatott játékosa, Rábl János mondta el tapasztalatait az éremcsatáról, melyet izgalmas rájátszás előzött meg, mivel csak egy hajszálon múlott a Berettyóújfalu döntőbe jutása.

 

„Csak pár másodperccel maradtunk le a döntőről, hiszen a Kecskemét az utolsó 15 másodpercben tudta megverni a Veszprémet, de igazából mi rontottuk el, mivel mindkét mérkőzésen kikaptunk a Kecskeméttől, szóval megérdemelten jutottak a döntőbe. A negyedik hely miatt kicsit csalódottak voltunk, sajnos a külföldi játékosok már nem vettek részt a bronzmérkőzéseken, ez pedig befolyásolta a párharc kimenetelét, ennek ellenére úgy érzem, volt esélyünk a dobogóra” – mondta a 146-szoros válogatott futsalos, aki arra is rávilágított, hogy mindössze hat játékossal játszották le tíz nap leforgása alatt a négy mérkőzést. Nagy Imre pedig sérüléssel is vállalta a játékot, őt azonban múlt szombaton megműtötték, így nyolc-kilenc hónapig nem lesz bevethető.  

Rábl azt is elárulta, hogy öt játékos távozott, de a lényeges változások ellenére a következő évadban is szeretnének minél előrébb végezni, és megcélozni a bajnoki döntőt. Emellett abban reménykedik, hogy a csapatnak sikerül megfelelően erősíteni.

„Magamhoz képest az utóbbi időben sok gólt rúgtam és próbáltam idén is vezéregyénisége lenni a csapatomnak, ami szerintem sikerült. De az, hogy ez az idény így alakult, és nem úgy jöttek az eredmények, ahogyan azt szerettük volna, annak más okai voltak” – fogalmazott Rábl, akinek személy szerint minden évben a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése lebeg a szeme előtt. A 34 éves védő elmondta, hogy jövő héttől már megkezdik a Turzó József vezetőedző által összeállított egyéni edzéseket, majd három hét múlva a közös munkát is.

A klubmunka mellett a válogatottról is szót ejtett, elmondta milyen tapasztalatokkal gazdagodott Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány irányítása alatt, akinek az MLSZ nemrég négy évvel meghosszabbította szerződését.  

„Sergio egy teljesen megfiatalított csapatot állított össze, melynek voltak sikeres és kevésbé sikeres fordulópontjai, de olyan együttesről beszélünk, amely sokra hivatott. Nagyon fiatal a csapat, az átlagéletkor 22 év, még úgy is, hogy a sajátommal jócskán felvittem. A szövetségi kapitány egy nagyon tehetséges garnitúrát rakott össze, amellyel remélem, ki fogunk tudni jutni az Európa-bajnokságra” – mondta, majd azt is megjegyezte, szeretné minél tovább erősíteni a nemzeti együttest, és nem titkolt vágya a címeres mezben elérni a 150-es álomhatárt. Ennek pedig sokkal jobban örülne akkor, ha az Eb-selejtezőkön olyan teljesítményt tudnának nyújtani a válogatottal, amellyel bebiztosítanák a helyüket a kontinensbajnokságon.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS