Férfi futsal NB I – Egy győzelemre a címvédéstől a Haladás

2024. május. 23., 22:41   |    

Férfi futsal NB I – Egy győzelemre a címvédéstől a Haladás
Fotó: Haladás VSE közösségi oldala

A címvédő és alapszakaszgyőztes Haladás 4-1-re legyőzte hazai pályán a ScoreGoal Kecskemét csapatát a férfi futsal NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re vezeti az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot.

A szombathelyiek magabiztosan kezdtek, és Vas Ádám révén már a 6. percben megszerezték a vezetést a Haladás Sportcsarnokban, majd Vatamaniuc-Bartha Dávid duplázta meg az előnyt. A fordulás után azonban a kecskemétiek kihasználták Alasztics Marcell hibáját és 2-1-re szépítettek, egalizálniuk azonban nem sikerült, ugyanis Vatamaniuc ismét bevette a vendégek kapuját, és visszaállította a kétgólos előnyt. A 33. percben Luiggi Longo egy újabb vasi találattal eldöntötte el a mérkőzést (4-1).

„Megint egy olyan győzelmet láthattunk, ami önbizalomra adhat okot. Jó meccset játszottunk, néhány pillanatban azért elveszítettük a koncentrációnkat, de megvoltak a lehetőségeink. Legutóbb, amikor itt játszottunk, akkor a szerencse nem volt velünk, de ezt a győzelmet, akárcsak a kecskemétit megérdemeltük, még akkor is, ha a Kecskemét nagyon jó csapat” – mondta a meccset követően Felipe Conde, a szombathelyiek vezetőedzője az M4 Sportnak, majd hozzátette, hogy talán az egyik legnehezebb csata vár rájuk hétfőn a Messzi István Sportcsarnokban, de teljes elszántsággal érkeznek, és a legjobbjukat próbálják majd nyújtani, mivel győzelemért utaznak Kecskemétre.

Az első összecsapáson mesterhármast szerző Bíró Attila a mérkőzést követően úgy értékelt, hogy csapata nem volt elég fegyelmezett a védekezést illetően, így „nagyon buta gólokat kaptak”.

„Sajnos ma nem voltunk elég élesek, dolgoznunk kell tovább, hazai pályán pedig szeretnénk megnyerni a mérkőzést, valamint ötödik meccset játszani a Haladás otthonában” – mondta Bíró, aki azt is kiemelte, hogy Suscsák Máténak összegyűltek sárga lapjai, ezért a következő találkozón ő sem léphet pályára, így még nehezebb dolguk lesz a címvédővel szemben.

A döntő negyedik felvonására hétfőn 20.00 órakor kerül sor Kecskeméten, és ezt a mérkőzést is élőben lehet követni az M4 Sporton.  


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS