Férfi futsal NB I – Újpesti sikerével átvette a vezetést a Kecskemét

2025. február. 28., 22:53   |    

Férfi futsal NB I – Újpesti sikerével átvette a vezetést a Kecskemét
Fotó: Az Újpest Futsal Club közösségi oldala

A Kecskemét újpesti sikerével átvette a vezetést a tabellán, míg a Veszprém 5-1-re legyőzte a címvédő Haladást a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának első fordulójában, az újonc TFSE pedig győzelemmel kezdett az alsóházban.

Pénteken gólgazdag mérkőzést játszott egymással az Újpest és az előző szezonban ezüstérmes Kecskemét együttese, amit utóbbi nyert 7-6-ra úgy, hogy a hazaiak háromgólos hátrányból küzdötték vissza magukat a meccsbe, és a Kecskemét 40 másodperccel a vége döntötte el a három pont sorsát, ezzel átvette a vezetést a tabellán. 

Bár hazai pályán a címvédő Haladás szerezte meg a vezetést, előnye nem tartott sokáig, mivel egy percen belül egyenlített, majd a félidőig fordított a Veszprém. A második felvonás elején tovább növelte előnyét a bakonyi alakulat, majd Dorogi Benjámin duplájával alakult ki az 5-1-es végeredmény.

"Ez egy kemény meccs lehetett a Haladás számára, de amíg tartották az eredményt és meccsben voltak addig kitartottak, ám ahogy előnybe kerültünk, úgy lett egyre nagyobb a különbség, és végül le tudtuk zárni a meccset" - mondta az MLSZ Tv-nek Javier Rodríguez, a bakonyiak edzője. 

Az előző kiírásban bronzérmes Nyíregyháza ezúttal 3-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Berettyóújfalutól, melynek tavaly május óta először sikerült felülmúlnia a nyírségi együttest. Turzó József, a vendégek vezetőedzője pedig kiemelte, hogy jelenleg az NB I-ben nagyon jó kapusteljesítményt lehet felmutatni, éppen ezért nagyobb az elvárás a saját hálóőrével szemben, akinek volt egy kisebb holtpontja, de a mezőnyjátékosok kisegítették, amikor kellett.  

Az alsóházban az újonc TFSE meglepetéssikerrel rajtolt, mivel 4-3-ra sikerült felülmúlnia az Aramis SE-t, mely az alapszakasz utolsó fordulójáig küzdött a felsőházba kerülésért. Németh Péter alakulata - Szabó Koppány mesterhármasának is köszönhetően - négygólos előnyre tett szert, a budaörsiek a hajrában ezt mindössze egyre faragták, de végül nem tudtak pontot menteni.

A DEAC a gól nélküli első félidőt követően 2-0-ra nyert a Magyar Futsal Akadémia vendéglátójaként. A debreceniek ezzel visszavágtak az őszi vereségért, Tóth Attila pedig sorozatban ötödik bajnokiján volt eredményes.

A Nyírbátor pedig, többek között Sánta János mesterhármasának köszönhetően, 8-3-as győzelmet ünnepelhetett otthon a sereghajtó Rubeolával szemben. Jenei Ottó szerint a vendégek helyzetét betegséghullám nehezítette, de az első félidőben még nagyjából sikerült megvalósítaniuk azt, amit a meccs előtt elterveztek, a folytatásban viszont a hazaiak akarata érvényesült. 

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Ezüstérmes a Honvéd-MFA a Puskás-Suzuki-kupán
Bajnokságok / Kupák
Vereséggel kezdtünk Finnországban
Bajnokságok / Kupák
Paksi siker Fehérváron, nyíregyházi és egerszegi pontszerzés
Bajnokságok / Kupák
Futsal: Kupagyőztes az MVFC Berettyóújfalu

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds