Futsal: Hatalmas csatában kupagyőztes a Veszprém

2021. május. 23., 21:48   |    

Futsal: Hatalmas csatában kupagyőztes a Veszprém

A Balaton Bútor FC Veszprém története során első alkalommal hódította el a futsal Magyar Kupát, miután a budapesti döntőben, a kétszer ötperces hosszabbítás végén három gólt szerezve 7-4-re legyőzte az MVFC Bererttyóújfalut.

A férfi Futsal Magyar Kupa szombati elődöntőiben érvényesült a papírforma, az újabb bajnoki címre hajtó Berettyóújfalu 6-5-re legyőzte az Újpestet, míg a bajnokságban bronzcsata előtt álló Veszprém a Nyírgyulajt múlta felül 4-1-re. A két győztes csapat vasárnapi döntője hatalmas csatát ígért az Elek Gyula Arénában, még akkor is, ha a bajnokságaban mind a négy egymás elleni összecsapást az MVFC nyerte meg (a legutóbbit május elején 2-1-re).

A mérkőzés – amely Puhl Sándor halála miatt egy perces gyászszünettel kezdődött – elején inkább az MVFC Berettyóújfalu akarata érvényesült a pályán, a bajnokesélyes együttes veszélyesebben játszott a veszprémieknél, folyamatosan nyomás alatt tartotta ellenfele kapuját. A 6. percben góllá érett az MVFC fölénye, egy gyors, ziccerig kijátszott akció végén Sidnei passzolt közelről az üres kapuba (0-1).

Hátrányban aktívabb lett a bakonyi csapat, néhány kontrája hordozott magában veszélyt, de igazán nagy lehetőséget nem sikerült kialakítania a kapu előtt, továbbra is a Berettyóújfalu támadásai voltak pontosabbak. A félidő hajrájához közeledve fordult a kocka, támadásban feljavultak a veszprémiek, és 15. percben egy oldalberúgás-kombináció végén Montero fejelt a hálóba (1-1). Az utolsó percekre kockáztatott a Veszprém, támadásban lehozta a kapusát, és emberelőnyben igyekezett helyzeteket kialakítani. A húzás bejött, Tatai József másfél perccel a félidő vége előtt megszerezte csapata második gólját (2-1).

A Veszprém a második félidőben kontrajátékra rendezkedett be, és a labdaszerzések után volt is néhány nagy lehetősége az előny növelésére, de saját kapuja előtt is figyelnie kellett, mert a Berettyóújfalu nagy erőkkel támadott az egyenlítésért. A parázs hangulatú csatában a veszprémiek hatalmas odaadással védték az előnyt, a Berettyóújfalu pedig ment előre becsülettel, de nem tudott egyenlíteni. Sőt, a 31. percben egy elkerülhető gólt kapott a Beri: Komáromi Péter távolról lőtte ki a jobb alsó sarkot (3-1). Nem sokkal később Monterónak ziccere volt a háromgólos vezetéshez, de Mezei Dávid kapus nagyot védett.

A hajrához közeledve kockázatot kellet vállalnia az MVFC-nek, és négy perccel a vége előtt egy öt a négy elleni támadás végén Sidnei kilőtte a jobb felső sarkot, visszahozva a reményt csapatának (3-2). Pár másodperccel később Spandler védett hatalmasat, de a következő lövésnél már ő is tehetetlen volt, Diece közelről, éles szögből kiegyenlített (3-3). A Veszprém nem omlott össze, olyannyira, hogy hamarosan visszavette az előnyt, egy szöglet után Boromisza Dániel volt eredményes (4-3). Az MVFC visszatért támadásban az öt a négy elleni játékra, és Diece találatával ismét egyenlített (4-4), ez lett a rendes játékidő végeredménye.

A kétszer ötperces hosszabbítás első félidejében a Berettyóújfalu ziccert rontott, majd a másodikban is egyet, és ez hamarosan megbosszulta magát. Előbb Rutai Balázs szerzett előnyt a Veszprémnek (5-4), majd egy labdaszerzés után Montero gyalogolt az üres kapuig, és fejezte be góllal a támadást (6-4), végül Komáromi egy újabb labdaszerzés után saját hatosán belülről emelt az üres kapuba (7-4).

Ez maradt a végeredmény, a Veszprém története első fontos trófeáját szerezte meg, a Berettyóújfalu pedig azzal vigasztalódhatott, hogy még van esélye címet szerezni az idény végén, hiszen hamarosan kezdődik a három nyert meccsig tartó bajnoki aranycsatája a Haladással.

Az érmeket és a győztesnek járó trófeát Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója, valamint Kozma Mihály, az MLSZ futsalszakágának vezetője adták át.

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

Sorsolás
2024. 08. 30. 20:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 08. 31. 17:45
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 08. 31. 20:00
DVTK Stadion
2024. 09. 01. 15:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 09. 01. 17:30
Paksi FC Stadion
2024. 09. 01. 19:45
Groupama Aréna

 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS