Futsal MK - A címvédő és az idényben hibátlan Veszprém is a legjobb négy között

2026. február. 06., 21:11   |    

Futsal MK - A címvédő és az idényben hibátlan Veszprém is a legjobb négy között
Fotó: Vehir.hu Futsal Veszprém közösségi oldala

A csütörtöki két negyeddöntős párharc során a Kecskemét kiejtette a másodosztályú Nagykanizsát, az Újpest pedig szétlövéssel búcsúztatta a DEAC-ot, pénteken pedig a címvédő Berettyóújfalu, valamint az idényben még veretlen Veszprém is biztosította helyét a férfi futsal Magyar Kupa négyes döntőjében.

Nagykanizsán rajtolt a kupaforduló, ahol a hazai együttes öngól révén szerezte meg a vezetést, ám az élvonalban kétszeres bajnoki ezüstérmes Kecskemét még a félidő előtt fordított (1-2). A vendéglátók Szőke Ádám duplájával, ismét visszavették a vezetést, erre Fekete Márk a 23. percben válaszolt, majd Koós Károly együttese az utolsó nyolc percben négyszer is bevette a nagykanizsai kaput, ezzel beállítva 3-7-es végeredményt. A Kecskemét így 2023 után ismét ott lehet az MK négyes döntőjében. 

Késő este a fővárosban folytatódott a harc a legjobb négy hely megszerzéséért, az Újpest a DEAC-ot látta vendégül, amely alaposan felkészült a lila-fehérek játékából. Tihanyi Csaba alakulata repülőrajtot vett, mivel már az első percben betalált az új brazil légiós, majd a 10. percben Tóth Attila duplázta meg az előnyt. A szünethez közeledve Czerman Márk gyors találataival végül 2-2-vel vonulhattak vissza a csapatok az öltözőbe. A fordulás után a derbeceniek kétszer is vezetést szereztek, ám ezt nem sikerült megtartaniuk és 4-4-es döntetlennel ért véget a rendes játékidő. A hosszabbításban nem esett gól, így büntetőpárbaj következett, melyben a kilencedik lövésig nem hibázott senki, ekkor azonban Tarnóczi Marcell védett nagyot, majd Suscsák Máté lőtte a legjobb négy közé az újpesti együttest. 

Pénteken nem kezdtek jól a veszprémiek, mivel pontrúgásból már a 3. percben hátrányba kerültek a Nyíregyházával szemben, a 8. percben pedig 2-0 állt az eredményjelzőn a vendégek javára. A folytatásban kezdte felvenni a lépést az élvonal tabellavezetője, amely az első felvonás hajrájában 20 másodpercen belül kétszer is betalált, ezzel egyenlített (2-2). A második játékrészben nem változott az eredmény, majd a hosszabbításban büntetőhöz jutott a bakonyi együttes, azonban Thiago nem tudta gólra váltani a lehetőséget. Nem sokkal később Hadházi Sándort buktatták, így újabb büntetőt kapott a Veszprém, ezúttal Lipl Noel állt a labda mögé, akinek már sikerült bevennie Alasztics Marcell kapuját. A hajrában öt a négy elleni játékra váltott Lovas Norbert együttese, azonban labdát veszítettek az ellenfél térfelén, amelyet Matheus Ferreira ívelt a vendégek kapujába. A maradék időben a nyíregyháziak már csak szépíteni tudtak, így 4-3-as veszprémi siker született. 

A címvédő Berettyóújfalu magabiztos 5-2-es győzelmet aratott hazai pályán a Magyar Futsal Akadémia ellen, ezzel visszavágott legutóbb elszenvedett vereségéért, és biztosította helyét a legjobb négy csapat között. 

A férfi futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe jutott csapatok: SG Kecskemét, Újpest FC, Vehir.hu Futsal Veszprém, MVFC Berettyóújfalu 

Férfi Futsal Magyar Kupa 4. forduló

Sorsolás
2026. 02. 05. 19:30
Kanizsa Aréna
2026. 02. 05. 20:45
UTE Atlétikai Stadion
BÜNTETŐKKEL: 5 - 4
2026. 02. 06. 18:30
Március 15. úti Sportcsarnok
2026. 02. 06. 18:30
Pálfi István Rendezvénycsarnok


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Hajrában szerzett góllal győzött a Kisvárda
Bajnokságok / Kupák
Fradi-Újpest és DVSC-Paks mérkőzések a Fizz Ligában

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom