Georges Leekens az OTP Bank Liga vezetőedzőivel egyeztetett

2017. december. 07., 20:40   |    

Georges Leekens az OTP Bank Liga vezetőedzőivel egyeztetett

A férfi A-válogatott szövetségi kapitánya csütörtök délután Budapesten találkozott az OTP Bank Liga csapatainak vezetőedzőivel. A kötetlen beszélgetésen szinte minden csapat képviseltette magát.

Georges Leekens év végi, informális találkozóra invitálta az NB I-es klubok vezetőedzőit. A találkozón három szakember nem tudott részt venni hivatalos elfoglaltsága miatt – a Paksi FC-t pedig Tököli Attila képviselte –, a mostani beszélgetést azonban minden bizonnyal pótolják majd a felek a közeljövőben 

A csütörtök esti vacsorán részt vett dr. Vági Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára is. A beszélgetés barátságos légkörét jól mutatja, hogy több mint 2 órán keresztül tartott, ráadásul a szövetségi kapitány ezúttal is megerősítette, hogy rendszeresen szeretne találkozni a csapatok szakvezetőivel.

 – Ahogy azt korábban is említettem már, szeretném, ha rendszeresen tudnánk beszélgetni az edzőkollégákkal arról, hogyan tudjuk segíteni egymás munkáját, és ezzel a magyar labdarúgás fejlődését. Kíváncsi vagyok a véleményükre, a meglátásaikra, hiszen a klubcsapatok és a válogatott kölcsönösen tudják erősíteni, segíteni egymást – fogalmazott Georges Leekens.   


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS