Gólesővel kezdődött meg az új bajnoki szezon

2011. július. 15., 10:00   |    

Gólesővel kezdődött meg az új bajnoki szezon

A DVSC-TEVA és a Vasas-Híd mérkőzésével kezdetét vette az OTP Bank Liga 2011/12-es szezonja. A hajdúságiak rajtoltak győzelemmel.

A DVSC jól kezdte a mérkőzést, már a 4. percben megszerezte a vezetést, Kulcsár Tamás egy pontos indítással kapura tört, bevezette a labdát a vendégek 16-osára, és 9 méterről a jobb alsó sarokba helyezett (1-0). A második gólra a 20. percig kellett várni, ekkor egy bal oldali beadás után Adamo Coulibaly elé pattant a labda, a támadó 6 méterről vette be a kaput (2-0). A 31. percben megpecsételődött a Vasas sorsa: Dusan Mileusznics szabálytalankodott utolsó emberként a kilépő Rezes Lászlóval szemben, a játékvezető piros lapot mutatott fel a védőnek, és büntetőt ítélt a házigazdáknak. A tizenegyest Szakály Péter értékesítette (3-0). Fordulás után gyorsan megszerezte a negyedik gólt a hazai együttes, egy védelmi hibát Coulibaly használt ki, és emelt a Vasas kapujába (4-0). A vendégek négygólos hátrányban sem adták fel, és a 48. percben szépítettek: Marko Simic lépett ki a jobbösszekötő helyén, majd két védő között a hosszú sarokba csavarta a labdát (4-1). Két perccel később Simic adott be balról, Kulcsár Dávid pedig egy átvétel után 17 méterről a hálóba lőtt (4-2). A mérkőzés hetedik góljára mindössze négy percet kellett várni, ekkor Kulcsár Tamás jobb oldali beadására Coulibaly érkezett jól, és 6 méterről a kapuba helyezett, ezzel mesterhármast ért el (5-2). A hátralévő időben már egyik csapat sem erőltette a támadásokat, a DVSC a második félidei rövid megingástól eltekintve végig uralta a játékot, és magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.

 

DVSC-TEVA - Vasas-Híd 5-2 (3-0)

Vezette: Andó-Szabó Sándor (Albert István, Medovarszki János)

Gólszerző: Kulcsár T. a 4., Coulibaly a 20., Szakály (11-esből) a 33., Coulibaly a 47., Coulibaly az 54., ill. Simic a 48., Kulcsár D. az 52. percben

Kiállítva: Mileusznics a 31. percben


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Futsal BL - Kikapott a Sportingtól a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal MK – Elkészült a második kör sorsolása
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL - Vereséggel rajtolt a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I - A hajrában szerzett góllal nyert az Újpest Frissült

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS