Gólínség Pakson, Komjátival nem tud veszteni a Puskás Akadémia

2019. április. 22., 18:16   |    

Gólínség Pakson, Komjátival nem tud veszteni a Puskás Akadémia

Komjáti András három mérkőzésen dirigálta eddig az idényben a Puskás Akadémiát, a mérlege: két hazai győzelem, egy idegenbeli döntetlen, kapott gól nélkül. Az Újpest és a Honvéd legutóbbi négy egymás elleni mérkőzése egytől egyig döntetlenre végződött. Az MTK az egész eddigi tavaszi idényben annyi pontot gyűjtött csak, amennyit a Kisvárda a legutóbbi három fordulóban. A paksiak a legutóbbi négy mérkőzésüket elveszítették, 464 játékperc óta nem szereztek gólt. A zöld-fehérek az eddigi hat 2019-es hazai bajnoki mérkőzésükön huszonegy gólt szereztek, Loïc Nego gólja volt első kapott találatuk idén az OTP Bank Ligában, a Groupama Arénában. A 29. forduló érdekességei.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Knežević (71.)

– A nyolcadik helyen álló Puskás Akadémia e győzelmével egypontnyira megközelítette a hatodik Mezőkövesdet.
– Komjáti András három mérkőzésen dirigálta eddig az idényben a Puskás Akadémiát, a mérlege: két hazai győzelem, egy idegenbeli döntetlen, kapott gól nélkül.
– A Puskás Akadémia eddigi 34 pontjából 29-et szerzett a Pancho Arénában, a legutóbbi négy hazai bajnokijából hármat megnyert. 
– Josip Knežević tíz bajnoki gólnál tart az idényben, ezekből hármat szerzett tavasszal. Amikor Komjáti ült a kispadon, eddig csak ő szerzett gólt. 
– A Mezőkövesd a legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg, négyet elveszített.
– Kuttor Attila együttese a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén pont nélkül maradt. 
– Február 16. óta csupán egy gólt szerzett a Mezőkövesd idegenben.  

ÚJPEST FC–BP. HONVÉD 0-0

– A döntetlennel maradt a hat pont a két csapat között, mint ahogyan a Bp. Honvéd is maradt ötödik, a lila-fehéreket ellenben megelőzte az azonos pontszámmal álló Debreceni VSC.
–A két csapat legutóbbi négy egymás elleni mérkőzése egytől egyig döntetlenre végződött. Sőt: a legutóbbi nyolcból hat. 
– A legutóbbi négy döntetlenből három is gól nélküli volt. 
– Nebojsa Vignjevics együttese pályaválasztóként az első forduló óta veretlen, de november közepe óta négy győzelem, négy döntetlen a mérlege. 
– A lila-fehérek az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében eddig négyszer maradtak szerzett gól nélkül a Szusza Ferenc Stadionban: kétszer az MTK és kétszer a Bp. Honvéd ellen. 
– A kispestiek a legutóbbi négy fordulóban nyeretlenek maradtak, a legutóbbi hét bajnoki meccsükből csak egyet nyertek meg. 
– Supka Attila csapata november 3. óta nyeretlen idegenben, amiből következően 2019-ben még nem győzött vendégként. 


 
MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 0-1 (0-1)
Gólszerző: Horváth Z. (20.)

– A Kisvárda győzelmével a kilencedik helyre jött fel, már csak két pont a hátránya az MTK mögött. Igaz, csupán egyetlen ponttal előzi meg a kiesőhelyen álló Diósgyőrt. 
– A Kisvárda egy éven belül harmadszor nyert az MTK ellen vendégként, tavaly tavasszal még a Merkantil Bank Ligában.
– Dajka László együttese a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett, hetet hozott az MTK-n. 
– A kék-fehérek az egész eddigi tavaszi idényben annyi pontot gyűjtöttek csak, amennyit a Kisvárda a legutóbbi három fordulóban. 
– A kisvárdaiak a legutóbbi két idegenbeli bajnokijukat kapott gól nélkül megnyerték. Mi több, december 8. óta a vendégként játszhatott hét bajnoki találkozójukon tizenegy pontot gyűjtöttek. 
– Az MTK 2019-ben öt hazai bajnokit játszott eddig, ezekből négyet elveszített, csak a Diósgyőrt győzte le. 
– Horváth Zoltán a nyolcadik bajnoki gólját lőtte az idényben. 



DIÓSGYŐRI VTK–PAKSI FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Prosser (27.)

– Győzelmével a Diósgyőr, noha maradt kiesőhelyen, egypontnyira megközelítette a tizedik helyre visszacsúszó Paksot. 
– A DVTK a legutóbbi nyolc hazai mérkőzésén csupán egyetlen vereséget szenvedett, éppen a mögötte álló Haladástól. 
– Prosser Dániel tavasszal a második gólját szerezte a Diósgyőrben. Mindkettő győztes gól volt. 
– A diósgyőriek március 9. óta először nyertek. 
– A paksiak február 23. óta, tehát lassan két hónapja nyeretlenek a bajnokságban, azóta mindössze két pontot gyűjtöttek. 
– Vendégként a legutóbbi négy mérkőzésüket elveszítették, 464 játékperc óta nem szereztek gólt. 
– Csertői Aurél együttese a 36. perctől tíz emberel játszott Könyves Norbert kiállítása miatt. 

DEBRECENI VSC–SZOMBATHELYI HALADÁS 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Szatmári (35.), Bódi (64., 11-esből), illetve Ivanov (76.)

– Győzelmével a DVSC megelőzte a csak egy pontot gyűjtő Újpestet a tabellán, s így harmadik. A Haladás maradt az utolsó helyen, hátránya hét pont a már bennmaradó helyen álló Pakssal szemben. A következő három fordulóban a szombathelyiek három, még nem biztonságban lévő riválissal játszanak, a Kisvárdával, a Pakssal és a Mezőkövesddel.
– A DVSC tovább javította kitűnő hazai mérlegét, tavaly április 28., a Vasas elleni vereség óta csak a MOL Viditől kapott ki pályaválasztóként az OTP Bank Ligában.
– Szatmári Csaba a negyedik gólját szerezte élvonalbeli pályafutása során, a mostani az első idény, amelyben két gólig jutott. 
– Bódi Ádám, az OTP Bank Liga egyik legjobb rúgótechnikájú játékosa először szerzett az idényben büntetőből gólt. Egyébként ez volt a bajnoki szezonban a hatodik találata, beérte a házi góllövőlista élén Takács Tamást. 
– A Haladás mindössze másodszor veszített február 23. óta. 
– Az első négy forduló óta először szerzett a szombathelyi csapat négy egymást követő bajnoki mérkőzésén is gólt. 
– A bolgár Galin Ivanov a második gólját érte el a magyar élvonalban. November 10. óta a Haladás tizenöt góljából tizenkettőt légiós ért el. 

FERENCVÁROS–MOL VIDI FC 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Nguen (7.), Haratin (57.), Lanzafame (68., 92.), illetve Nego (21.)

– A Ferencváros, amely bajnoki mérkőzésen immár több mint két éve veretlen a Groupama Arénában, győzelmével tizenegy pontos előnyre tett szert a második helyezett MOL Vidivel szemben. A hátralévő fordulókban még tizenkét pontot lehet gyűjteni. 
– Szerhij Rebrov együttese a legutóbbi kilenc hazai bajnoki meccsét mind megnyerte, még az Újpesttel és a Debrecennel játszik majd az Üllői úton az idényben. 
– A zöld-fehérek az eddigi hat 2019-es hazai bajnoki mérkőzésükön huszonegy gólt szereztek, Loïc Nego gólja volt első kapott találatuk idén az OTP Bank Ligában, a Groupama Arénában. 
– Nguen Tokmac a harmadik, Ihor Haratin az első gólját érte el az OTP Bank Ligában. David Lanzame a duplájával már ebben a szezonban is tizennégynél jár, utolérte a góllövőlista élén Holender Filipet. 
– Anel Hadžić az első félidő végén piros lapot kapott. 
– A MOL Vidi FC a legutóbbi tizenkét mérkőzéséből csupán másodszor kapott ki a Ferencvárostól. Ellenben attól nagyon messze volt, hogy történetében először, bajnoki meccset nyerjen a Fradi ellen a Groupama Arénában. 
– A MOL Vidi idén először veszített idegenben tétmérkőzést. 
 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS