Gólrekordot döntött a Paks, jókor jött Mezgrani első gólja

2021. május. 03., 22:47   |    

Gólrekordot döntött a Paks, jókor jött Mezgrani első gólja

A 32. fordulóban eldőlt, hogy a Budafok mellett a Diósgyőr esik ki az OTP Bank Ligából. A fehérvári Nikolics Nemanja a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyen is szerzett gólt. A Paks megdöntötte a Ferencváros 2018–2019-es idényben felállított, a 12 csapatos rendszerben eddig érvényes, 72 gólos rekordját. Érdekességek az NB I 32. fordulója után.

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC 0-0
– A Diósgyőr három megnyert mérkőzés után játszott ismét döntetlent, a forduló végére eldőlt, hogy kiesik az OTP Bank Ligából.
– Pályaválasztóként a legutóbbi öt mérkőzésükből csupán egyet nyertek meg, a Puskás Akadémia ellenit.
– Március 13. óta, ha úgy tetszik, a válogatott mérkőzések miatt szünet óta pályaválasztóként először maradt szerzett gól nélkül Zoran Zekić együttese.
– A borsodi piros-fehérek ősszel 14 mérkőzésen hét pontot szereztek, ehhez jött még az Újpest ellen játék nélkül kapott három. Tavasszal eddig 17 mérkőzésen 23 pont a mérleg.
– Michael Oenning együttese az idegenben szerzett egy ponttal biztossá tette a bennmaradását.
– Az Újpest a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén öt pontot szerzett.
– A lila-fehérek a 2020–2021-es OTP Bank Liga-idényben játszott utolsó három idegenbeli mérkőzésükön egyetlen gólt sem szereztek.

MTK BUDAPEST–MOL FEHÉRVÁR FC 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Ferreira (88.), illetve Nikolics (18.), Zivzivadze (75.), Houri (82.)
– Az MTK ezen a mérkőzésen búcsúztatta a klubot játékosként huszonhárom éven át szolgáló Kanta Józsefet. Ugyancsak utoljára játszott az Egyesült Államokba szerződött Schön Szabolcs.
– A kék-fehérek március 13. óta mindössze egy bajnoki mérkőzésüket tudták megnyerni.
– Az Herrera kiállítása miatt a 65. perctől emberhátrányban játszó MTK ősszel négy, tavasszal azonban csak egy mérkőzést nyert pályaválasztóként az OTP Bank Ligában.
– A MOL Fehérvár Szabics Imre irányításával idegenben továbbra is veretlen, az MTK-t kétszer is megverte áprilisban, előbb a MOL Magyar Kupa elődöntőjében, majd a bajnokságban.
– A székesfehérváriak a legutóbbi öt bajnoki meccsükből csak a Ferencváros elleni, elveszített találkozón nem szereztek legalább három gólt.
– Nikolics Nemanja a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyen is szerzett gólt. Tizenhárom gólnál tart a bajnokságban.
– Budu Zivzivadze az előző idényben nyolc gólt szerzett a Mezőkövesd játékosaként az OTP Bank Ligában, most is annyinál jár. Ha a négygólos Lyes Houri eddig a kapuba talált az NB I-ben, nyert a Vidi.



PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 4-2 (0-1)
Gólszerzők: Böde (62.), João Nunes (72., öngól), Bognár (76., 83.), illetve Komáromi (22.), Szabó J. (öngól, 88.)
– Paks az első 32 fordulóban 75 gólig jutott, ezzel megdöntötte a Ferencváros 2018–2019-es idényben felállított, a 12 csapatos rendszerben eddig érvényes, 72 gólos rekordját. Böde Dániel mindkét csúcsnak aktív részese volt.
– A korábbi válogatott csatárnak a pénteki volt a negyedik gólja a bajnoki idényben. A héten a harmincadik születésnapját ünneplő Bognár István a tízedik gólnál, ez legalább kétszer több annál, amennyit korábban bármelyik élvonalbeli idényében szerzett.
– A zöld-fehérek az ötödik forduló előtti edzőváltás óta mérkőzésenként 2,57-es szerzettgól-átlagot értek el.
– Bognár György csapata pályaválasztóként a legutóbbi hat mérkőzéséből hármat nyert meg.
– A Paks és a Puskás Akadémia legutóbbi négy egymás elleni mérkőzése mindig legalább négy gólt hozott. A 2020–2021-es idényben a két paksi összesen tizennégyet.
– A Puskás Akadémia a legutóbbi három mérkőzésén pont nélkül maradt.
– A 19 éves Komáromi György négy gólt szerzett eddig a bajnoki idényben.

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0-0
– A gól nélküli eredménnyel a ZTE biztosította a bennmaradását. A Kisvárda fellépett a tabellán az ötödik helyre, biztosan a mezőny első felében zárja a 2020–2021-es idényt. Története legjobb helyezését éri el az élvonalban.
– Amióta Waltner Róbert átvette a ZTE-t, a csapat csupán egyszer kapott ki, a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett.
– A ZTE április eleje óta négy hazai mérkőzést játszott, a 360 játékperc alatt csupán egy gólt kapott.
– A kék-fehérek 2021 tavaszán három hazai bajnoki mérkőzésen nem szereztek gólt.
– A Kisvárda kapuját a legutóbbi hat fordulóban csak egykori játékosa, Gheorghe Grozav tudta bevenni, Supka Attila együttese öt mérkőzésen nem kapott gólt.
– A szabolcsi piros-fehérek a legutóbbi tizenegy mérkőzésükön mindössze három gólt szereztek, de ezekkel három mérkőzést megnyertek.
– A tizenkét csapat közül a Kisvárda szerezte a legkevesebb gólt, s csak a Ferencváros kapott nála kevesebbet.
– Ez volt az egyedüli forduló az aktuális idényben, amelyben két 0-0-s döntetlen is született.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Tokmac (23., 89.), illetve Beširović (64.)
– A Ferencváros sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzését nyerte meg a Mezőkövesd ellen pályaválasztóként.
– Szergej Rebrov együttese február eleje óta hét hazai bajnoki mérkőzéséből hatot megnyert, csak a Puskás Akadémia ellen játszott döntetlent.
– Tokmac Nguen szeptember közepe óta először szerzett két gólt egy bajnoki mérkőzésen az OTP Bank Ligában.
– A zöld-fehérek továbbra is elérhetik a 78 pontot. A hárompontos rendszerben, amióta 12 csapat alkotja az első osztályt, ez rekordot jelentene.
– A Mezőkövesd a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett,
– Pintér Attila csapata vendégként a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elveszített, mindössze kétszer győzött a teljes bajnoki szezonban.
– Dino Beširović hat gólt szerzett a mostani OTP Bank liga-idényben, ezekből kettőt a Ferencváros ellen.

BUDAFOKI MTE–BUDAPEST HONVÉD FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Mezgrani (53.)
– A döntetlennel a Bp. Honvéd bebiztosította bennmaradását.
– A kispestiek a legutóbbi hét bajnoki találkozójukból csak kettőt veszítettek el.
– Horváth Ferenc együttese a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzéséből csak Pakson kapott gólt.
– Mohamed Mezgrani a Honvéd szempontjából a lehető legjobbkor szerezte meg első gólját az OTP Bank Ligában.
– A Budafok a legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzéséből nyolcat elveszített, csak egyen szerzett pontot.
– Az ezúttal Pacsi Bálint által dirigált piros-feketék ötödik alkalommal maradtak szerzett gól nélkül pályaválasztóként az OTP Bank Ligában.
– A mostani szezonban a két csapat mindhárom egymás elleni mérkőzésén vendégsiker született.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS