Gólt is nehéz lőni otthon a Ferencvárosnak

2020. február. 17., 13:39   |    

Gólt is nehéz lőni otthon a Ferencvárosnak

A zöld-fehérek tíz bajnokit játszottak eddig otthon a 2019–2020-as idényben, ezek közül heten nem kaptak gólt. Az Újpest a legutóbbi tíz hónapban huszonhat bajnoki mérkőzésből csak hetet nyert meg, ebből négyet november elejétől öt hét alatt. A Rákóczi pályaválasztóként először maradt az idényben két egymást követő mérkőzésén szerzett gól nélkül. Az OTP Bank liga 21. fordulójának érdekességei.

DEBRECENI VSC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-3 (0-2)
Gólszerző: Trujics (91.), illetve Pillár (29.), Zivzivadze (38.), Silye (48.)
– A DVSC először kapott ki tétmérkőzésen Vitelki Zoltánnal.
– A Loki tavasszal harmadszor játszott pályaválasztóként, a mérlege felemás, egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség.
– Nikola Trujics a harmadik gólját szerezte az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében, de augusztus 24. óta először talált a kapuba.
– A Mezőkövesd 2019. augusztus 24. óta először szerzett idegenbeli bajnoki mérkőzésen három gólt.
– Kuttor Attila csapatának ez volt a második idegenbeli győzelme már tavasszal, csak Székesfehérváron nem nyert, illetve szerzett pontot.
– Pillár Róbert 2018. szeptember 1. óta először szerzett bajnoki gólt. Silye Erik a második találatát érte el a bajnoki idényben és egyben élvonalbeli pályafutása során, egyébként mindkettőt csereként lőtte. Budu Zivzivadze a hetedik góljánál tart, ezzel holtversenyben ötödik a góllövőlistán.
– A Mezőkövesd az elmúlt három évben háromszor is nyert a DVSC vendégeként bajnoki mérkőzést.



ZALAEGERSZEGI TE FC–ÚJPEST FC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Radó (28., 72.), illetve Calcan (17.)
– A hétközi kupavereség után magára találó ZTE december 14. óta először nyert bajnoki mérkőzést.
– Pályaválasztóként december 7. óta először győzött az újonc.
– Radó András hét gólnál tart, immár ő a házi góllövőlista vezetője. 2015. május 15. óta először duplázott az élvonalban, korábbi klubjai közül csak a Haladásban ért el a mostani előtt két gólt egy bajnoki mérkőzésen.
– A Zalaegerszeg 2010. október 2. óta először győzte le a lila-fehéreket.
– Nebojsa Vignjevics csapata tavasszal még nem nyert. Nyeretlenségi sorozata immár ötmérkőzéses, de ez még az elmúlt 365 napot tekintve sem negatív rekord. Az Újpest a legutóbbi tíz hónapban huszonhat bajnoki mérkőzésből csak hetet nyert meg, ebből négyet november elejétől öt hét alatt.
– Az Újpest vendégként a legutóbbi négy mérkőzésén összesen két gólt szerzett.
– Andreias Calcan a harmadik magyarországi bajnokiján megszerezte az első gólját.



KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Lanzafame (6.)
– A Rákóczi a legutóbbi tizennégy bajnoki mérkőzéséből tizenkettőt elveszített.
– A kaposvári csapat pályaválasztóként először maradt az idényben két egymást követő mérkőzésén szerzett gól nélkül.
– A zöld-fehérek 2011. május 14. óta először veszítettek el 1-0-ra hazai pályán rendezett élvonalbeli bajnoki mérkőzést.
– A Bp. Honvéd az öt eddigi tavaszi mérkőzéséből négyen nem kapott gólt. Az ötödiket elveszítette.
– Davide Lanzafame hét mérkőzésen szerzett gólt a Honvédban eddig az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében. Az élvonal egyetlen játékosa sem szerzett több mérkőzésen gólt a mostani szezonban.
– Az olasz gólkirály-jelölt az első és az eddigi utolsó magyar bajnoki gólját is Kaposváron szerezte.
– A kispestiek vendégként augusztus 11. óta csak egyszer, Kisvárdán szenvedtek vereséget. Legutóbbi öt veretlen idegenbeli találkozójukon mindössze két gólt szereztek.



PUSKÁS AKADÉMIA–KISVÁRDA MASTER GOOD 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Szolnoki (36.), Vaněček (66.), Urblík (75.), illetve Gosztonyi (81.)
– A Puskás Akadémia sorozatban az ötödik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen.
– A felcsútiak javítottak a hazai mérlegükön, hat nyeretlen mérkőzés után győztek ismét az OTP Bank Ligában pályaválasztóként.
– Ez volt a Puskás Akadémia negyedik hazai bajnoki győzelme az idényben, a négy győztes meccsből hármon is legalább három gólt ért el.
– David Vaněček eddig minden harmadik magyarországi bajnokiján szerzett egy gólt: 21 bajnoki, 7 gól.
– Urblík József a 31. bajnokiján az ötödik gólját érte el az OTP Bank Ligában. Szolnoki Roland a 171. élvonalbeli bajnokiján a másodikat. 2013. május 25-én, a Kecskemét ellen volt először eredményes.
– A Kisvárda a 21. perctől emberhátrányban játszott a román Cornel Ene kiállítása miatt.
– A Kisvárda a legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokiján mindössze két pontot szerzett.



DIÓSGYŐRI VTK–PAKSI FC 2-0 (1-0)
Gólszerző: Ivanovski (28.), Hasani (79.)
– A Diósgyőr két nyeretlen mérkőzés után szerzett ismét három pontot.
– Feczkó Tamás együttese szeptember 14. óta minden hazai győzelmét kétgólos különbséggel aratta.
– A DVTK mindössze harmadszor maradt kapott gól nélkül a mostani idényben pályaválasztóként.
– A borsodiak néhány nap híján két éve minden helyszínen veretlenek a Paks ellen, s a legutóbbi négy mérkőzést meg is nyerték.
– Mirko Ivanovski a Paks elleni mindkét mérkőzésen szerzett gólt a mostani bajnoki idényben. Már több gólt szerzett az OTP bank Ligában a Diósgyőr, mint korábbi klubja, a Videoton tagjaként.
– Florent Hasani ősszel nem szerzett bajnoki gólt, tavasszal már kettőt is. A DVTK három eddigi 2020-as győztes meccséből kettőn is szerzett gólt.
– A Paks a legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokijából hatot elveszített.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MOL FEHÉRVÁR FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Zubkov (51.)
– A Ferencváros pályaválasztóként 2017 áprilisa óta, immár 47 találkozón nem talál legyőzőre az OTP Bank Ligában.
– Olekszandr Zubkov nyolc gólnál jár a bajnoki idényben, a góllövőlistán csak Davide Lanzafame és a fehérvári Armin Hodžić előzi meg. Az ukrán szélső december eleje óta hat gólt szerzett az élvonalban.
– A Ferencváros tíz bajnokit játszott eddig otthon a 2019–2020-as idényben, ezek közül heten nem kapott gólt.
– A tíz megnyert bajnokiból ötön is 1-0-val zárt.
– A MOL Fehérvár FC ezen a néven először veszített bajnokit vendégként az OTP Bank Ligában.
– A székesfehérváriak tíz emberrel fejezték be a mérkőzést Elek Ákos kiállítása miatt. A Vidi a legutóbbi két bajnoki meccsét a Groupama Arénában egyaránt tíz emberrel fejezte be.
– A Vidi a múlt héten a Magyar Kupában az Újpesttel a bajnokságban a Ferencvárossal játszott vendégként (a lila-fehérekkel Szegeden), egyik találkozón sem szerzett gólt.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS