Gyirmóton, rangadóval kezdődik a bajnoki idény

2019. augusztus. 02., 10:06   |    

Gyirmóton, rangadóval kezdődik a bajnoki idény

Rangadóval kezdődik ma a hazai futballszezon, egyben a Merkantil Bank Liga 2019–2020-as idénye: a feljutásról tavasszal lemaradó Gyirmót az élvonalból érkező Haladással játszik. A további kilenc mérkőzést vasárnap játsszák.

GYIRMÓT FC GYŐR–HALADÁS FC
(Péntek, Gyirmót, 20.00)
Erősödött a Gyirmót a tavaszi idényzárás óta, noha távozott a közel egy évtizedet a magyar futballban töltő, révkomáromi születésű Marek Střeštík. Érkezett Hársfalvi András a MOL Fehérvár második csapatától, Tóth Bence Mezőkövesdről, a korábbi válogatott Vass Ádám az MTK-tól, valamint három felvidéki játékos, Hudák Dávid, Krén Bálint és Szabó Lukás, közülük Hudák a Mezőkövesd, Szabó a Kazincbarcika színeiben, magyar csapatban játszott tavasszal. Herjeczki Kristófot újra kölcsönvette a Gyirmót a Honvédtól. Az új vezetőedző Csertői Aurél.
A Haladás tizenhat játékosától vált meg, Király Gábor pedig befejezte profi pályafutását. A „veszteséglistán” olyan további nevek vannak, mint Funsho Ibrahim Bamgboye, Murtaz Dausvili, Oleh Hologyuk, Galin Ivanov, Mohl Dávid, Rui Pedro és Priskin Tamás. Új játékost nem vásárolt a klub, de nyolcan is visszatértek kölcsönből. Supka Attila az új edző. A feljutásra pályázó két csapat péntek esti mérkőzése az M4 Sporton látható.

SOROKSÁR FC–KAZINCBARCIKA BSC
(Vasárnap, Soroksár, 17.30)
A Soroksárból kilencen távoztak, közülük három játékosnak lejárt a kölcsönszerződése. Bor Dávid Paksra, Csernik Kornél és Kundrák Norbert a Ferencvároshoz ment vissza. Kovács Dániel a Mol Fehérvár második számú kapusa lett. Hatan érkeztek, köztük a korábbi válogatott Farkas II Balázs, Zalaegerszegről. Matija Mišić Kisvárdán játszott legutóbb. Abu Attila Vácról, Pászka Lóránd a Szeged-Csanádtól ment Soroksárra. Ismét érkeztek ketten kölcsönbe a Ferencvárostól: Takács Zsombor és Varga Ádám. 
A Kazincbarcika megszerezte Berki Istvánt (Balmazújváros), Kercsó Bencét (Budafok), Farkas Andrást (Cegléd), Horváth Lászlót (MTK), Oldal Tibort (Cegléd), Pomozi Zoltánt (Paks), kölcsönből visszatért Vajda Roland. Két új kölcsönjátékos került a keretbe, Varjas Zoltán (Mezőkövesd) és Géringer Tamás (Diósgyőr). Öten távoztak, Takács Lászlót pedig kölcsönadta a Kazincbarcika. Kiss Bencének és a román Raul-Ioan Palmesnek lejárt a kölcsönszerződése. 


DOROGI FC–VASAS FC
(Vasárnap, Dorog, 17.30)
Korábbi élvonalbeli, sőt Forró Gyula személyében korábbi válogatott játékossal erősítettek a dorogiak. Az egykori újpesti védőnek lejárt a szerződése Nyíregyházán. Új szerzemény még Albert Ádám (Jászberény), Csillag Dárius (Vác), a több mint száz élvonalbeli mérkőzést maga mögött tudó Délczeg Gergely (Kisvárda), a kölcsön vett Földi Botond (Mezőkövesd), Lencsés Balázs (Mol Fehérvár II), az egykori Haladás-kapus Mursits Roland (Cegléd) és a Diósgyőr-Pápa-Diósgyőr-Mezőkövesd-Békéscsaba útvonalat is megjáró, rutinos Takács Péter (Kazincbarcika). A távozók többségének lejárt a kölcsönszerződése, Szedlár Zoltán visszatért a Vasashoz, így az első fordulóban korábbi csapata ellen játszhat. 
A Vasasban a távozók többsége visszatért a kölcsönadás lejárta után korábbi klubjához. Szedláron kívül érkezett Daróczi Zoltán (Puskás Akadémia), Gál Mátyás (BFC Siófok),  Szmola Bálint (ZTE), Tóth László (Kazincbarcika, kölcsönbe), Terbe Botond (Kecskemét) és két korábbi NB I-es, Ivan Radoš (DVTK) és Viczián Ádám (Békéscsaba).


BUDAÖRS FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
(Vasárnap, Tatabánya, 17.30)
A Budaörs is igazolt egy olyan játékost, aki az első fordulóban a régi társai ellen játszhat: Bakos Szabolcsot, aki korábban a Vasasban szerepelt az élvonalban is. A 2017–2018-as idényt Budaörsön töltötte. Rutinos szerzemény a 37. évében járó Kulcsár Tamás, akinek 245 NB I-es mérkőzése van. Érkezett még Balogh Péter (Budafok),  Forgács András (Mosonmagyaróvár),  Molnár Csaba (Csákvár), Molnár Tibor (FC Ajka), Szabó Balázs (Paks) és Varasdi Dániel (MTK, kölcsönbe), valamint úgynevezett kooperációs kölcsönbe a Fehérvártól Halmai Ádám, Mocsi Attila és Szabó Bálint. Kemenes Szabolcs és Csobánki Ádám visszavonult, három játékosnak lejárt a kölcsönszerződése, a két Sajbán fivér Mezökövesdre, Csiki Norbert Kaposvárra, a korábbi válogatott Czvitkovics Péter pedig a III. Kerületbe igazolt. 
Nyíregyházán elköszöntek több korábbi élvonalbeli játékostól, így Bakos Szabolcstól, Forró Gyulától és Rubus Tamástól, távozott még Fadgyas Tamás, Nagy József és Rokszin Ádám. Érkezett Csorvási Tamás (Hajdúböszörmény), az albán Cenaj Drilon (Energeticianul), a szlovák Alan Kovác (ETO FC Győr), Papp Máté (Csákvár), Szvedjuk Alekszander (Jászberény), Szekszárdi Tamás (Vác), Szinanovics Szinan (Békéscsaba) és Tóth Barna (Monor).


SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–BUDAFOKI MTE
(Vasárnap, Gyula, 17.30)
A legnagyobb fogás az akadémistáknál a DVSC-től távozó Aleksandar Jovanović lehet. Hasonlóan rutinos játékos Mohl Dávid, aki legutóbb a Haladás tagja volt. Érkezett még Gajdos Zsolt (ZTE),  Kárász Krisztián (Cegléd), Pintér Norbert (Topolya), Takács János (Bp. Honvéd), Sóron Tibor (Vác), a korábbi utánpótlás-válogatott Talabér Attila (MTK), Pongrácz Viktor (Balmazújváros) és Varga Szabolcs (Vác). Hatan távoztak, köztük a Soroksárt választó Pászka Lóránd.
A BMTE-be érkezett Horváth Roland (Gyirmót), Opavszky Balázs (Paks), az élvonalbeli múlttal rendelkező Romić Danijel (PMFC), Soltész István (Kelen SC) és Szabó Máté (Puskás Akadémia). Tízen távoztak. 


FC AJKA–WKW ETO FC GYŐR
(Vasárnap, Ajka, 19.00)
Az újonc ajkaiaktól Kalász Milán és Molnár Tibor távozott. Az érkezők között van az Angliából hazatérő, debreceni nevelésű Deczki Máté, a korábbi NB I-es Görgényi Dávid (Vác), valamint Lengyel Béla (Budaörs),  Lakatos István (Soroksár). Kölcsönbe érkezett az MTK-tól Kapronczai Gergely és Nagy Barnabás.
Az ETO-ból nyolcan távoztak, közülük három játékosnak lejárt a kölcsönszerződése. Ketten érkeztek Kisvárdáról, Horváth Zoltán és Vári Barnabás, a további négy új igazolás Márius Charizopulos (FC Nitra), Domonkos Kristóf (DAC 1904), Dvorschák Gábor (Soroksár) és Gránicz Patrik (Békéscsaba).  


BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–DUNA ASZFALT TLC
(Vasárnap, Békéscsaba, 19.00)
Békéscsabáról tízen távoztak, és éppen tízen érkeztek, igaz, Bidzilya Anton, Gréczi Márton és a már az előző másfél évet is Békéscsabán töltő Lustyik Levente „csak” kölcsönbe az MTK-ból. Kun László visszatért Szolnokról. Érkezett még Faragó Tomás (Dorog), Farkas Márk (Szeged-Grosics Akadémia), a vasárnapi ellenféltől igazolt Károly Bálint (Tiszakécske), Kovács Ádám Tibor (Mosonmagyaróvár), Olasz Dénes (Cegléd) és Csíkszeredáról Nikola Pantovics. Schindler Szabolcs irányítja majd a kispadról a Békéscsabát.
A tiszakécskeiektől Károly Bálinton kívül nyolcan távoztak, köztük a kölcsönben ott lévő Gréczi Márton, aki immár szintén Békéscsabán játszik. Baráth Bence az ellenkező utat járta be, a Viharsarok lila-fehérjeitől ment Tiszakécskére. Érkezett még a sárga-kékekhez Durso Giuliano (Vác), Erdélyi Botond (Bp. Honvéd-MFA), a Csíkszeredáról érkező Fabio, Kovács Dávid (Soroksár),  Tímári Norman (Kelen SC), Varga Ádám (Puskás Akadémia II), Zádori Krisztián (Balmazújváros), Szuhodovszki Soma (MTK) és a korábbi NB I-es Preklet Csaba (Cegléd).


AQVITAL FC CSÁKVÁR–MTK BUDAPEST
(Vasárnap, Csákvár, 19.00)
Tizenhárom játékos távozott a tavaszi keretből, közülük hatan a kölcsönszerződés lejártával visszatértek a Puskás Akadémiára. Visszavonult a korábbi válogatott Sándor György. Kilencen érkeztek, közülük öten kölcsönbe Felcsútról (Kocsis Bence, Madarász Márk, Major Gergely, Mim Gergely, Sipos Zoltán). A további új szerzemények: Albert István (Cegléd), Csató Martin (Dorog), Tányéros Ádám (Budaörs), Pratsler Benjamin (Mol Fehérvár)
A tavasszal még az OTP Bank Ligában szereplő MTK rengeteg játékosról mondott le, s nagyon sokat adott kölcsön. A távozók között olyan rutinos futballisták is vannak, mint Balogh Béla, Kulcsár Tamás, Torghelle Sándor és Vass Ádám. Visszatért Monorról Karacs Dániel, Szabó Dominik, Kovács Botond, Sági Milán, Szuhodovszki Soma, Szerencsi Miklós, Palincsár Martin és Farkas Norbert, a Vasastól Bese Balázs, Békéscsabáról pedig Szatmári István. Érkezett még a vajdasági Deák István (Napredak Krusevac), Simon András (Paksi FC) és Somodi Bence (Kazincbarcika). Az MTK Michael Boris, az U21-es utánpótlás-válogatott korábbi edzője próbálja meg visszavezetni az élvonalba. 


SZOLNOKI MÁV FC–VÁC FC
(Vasárnap, Szolnok, 19.00)
Az egyéves szünet után a Merkantil Bank Ligába visszatérő szolnokiak Berdó Péterrel és Csirmaz Istvánnal (Cegléd), Kormos Dávid Zoltánnal (Nagykőrös), a Tisza-partiakhoz visszatérő korábbi NB I-es Kovács Olivérrel (Nagykanizsa), Rokszin Ádámmal (Nyíregyháza), a szintén élvonalbeli rutinnal is rendelkező, sokat vándoroló Vólent Rolanddal (Békéscsaba), és a kölcsönvett Bárdos Bencével (DVTK) erősítettek. Öten távoztak, köztük a rutinos, korábbi ifjúsági válogatott Nagy Olivér és az újpesti nevelésű Popovics Bertold. 
A Vácból huszonegy (!) futballista távozott. Érkeztek: Bajkán Balázs (FC Hatvan), Bartos Julián (Mosonmagyaróvár), Dulló Martin (Csákvár), Géringer László (DVTK),  Juhász György (PMFC), Kasza Balázs (UTE), Mácsik Dominik (Nyírbátor), az ex-újpesti, Vácra visszatérő Magos Mátyás (SBTC), Sárosi Soma (Gödöllő), Szabó Levente (Kubala Akadémia), Szalánszki Gergő (ETO FC Győr), Szenes Bence (FC Dabas),  Zámbó Dániel (Kecskemét), valamint Újpestről kölcsönbe az eddig huszonegy élvonalbeli mérkőzésen szereplő Szűcs Kristóf, illetve Filipovics Marko és Hajnal Balázs.


BFC SIÓFOK–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
(Vasárnap, Siófok, 19.00)
Jól erősítettek a siófokiak, két fiatalt hazahoztak külföldről, s megszereztek több olyan játékost, aki korábban szerepelt az élvonalban is. Az érkezők: Bencze Márk (Vitesse), Hutvágner Gergely (Sampdoria), Jagodics Bence (Balmazújváros), Tajthy Tamás (ETO FC Győr). Öten távoztak. 
A Balmazújváros sorsa a licencprobléma miatt bizonytalan, de mivel még nincs az ügyben jogerős döntés, egyelőre szerepelhet a Merkantil Bank Ligában a csapat. Eddig csak Urbin Péter érkezett Békéscsabáról, tizenhatan távoztak. 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS