Győzelemmel hangolt a BL-re az MVFC

2020. november. 24., 18:48   |    

Győzelemmel hangolt a BL-re az MVFC

Folytatódott a Haladás és az MVFC Berettyóújfalu menetelése a futsal NB I-ben. A címvédő szoros sikerrel főpróbázott a hétvégi BL-mérkőzése előtt.

Nem történt meglepetést a férfi futsal NB I 11. fordulójában, az éllovas Haladás és a második MVFC Berettyóújfalu is hozta szokásosnak mondható győzelmét, és egy pont különbséggel vezetik a tabellát. A szombathelyiek a Dunaferr elleni idegenbeli összecsapás első félidejében kétgólos hátrányba kerültek, de Dróth Zoltán a szünet előtt, majd a fordulás után is betalált, majd a folytatásban már csak a vendégek voltak eredményesek, így 5-2-re megnyerték az összecsapást.

A címvédő MVFC Berettyóújfalu utolsó bajnokiját játszotta le a grúz Tbilisi State University elleni szombati, idegenbeli BL-mérkőzés előtt, és ha nem is magabiztos teljesítménnyel, de sikerült nyernie a vendég Újpest RFC ellen. A fővárosiak a hazai vezető találat után a 24. percre fordítottak, de a hajrához közeledve a Berettyóújfalu, légiósai vezérletével visszavette a vezetést, és végül 3-2-re győzött.

A bajnokság harmadik helyezettje, Veszprém két hazai vereség után idegenben tudott javítani, méghozzá a sereghajtó Nyírgyulaj otthonában. A veszprémiek legjobbja a mesterhármast szerző Tatai József volt, aki ezzel a három találattal elhúzott csapattársától, Pál Patriktól az NB I góllövőlistájának élén (Tatai 17, Pál 13 gólnál jár).

A tabella negyedik helyén álló Kecskemét sem vesztett pontot, Bozidar Simic mesterhármasával 6-4-re verte az Aramist.

OTP Bank Liga NB I. 11. forduló

Sorsolás
10-26 14:45
2024. 10. 26. 14:45
Puskás Akadémia Pancho Aréna
10-26 17:15
2024. 10. 26. 17:15
Székesfehérvári Sóstói Stadion
10-26 20:45
2024. 10. 26. 20:45
Új Hidegkuti Nándor Stadion
10-27 13:00
2024. 10. 27. 13:00
Nyíregyháza Városi Stadion
10-27 15:15
2024. 10. 27. 15:15
Paksi FC Stadion
10-27 17:45
2024. 10. 27. 17:45
ETO Stadion

Tabella


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal MK – Elkészült a második kör sorsolása
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL - Vereséggel rajtolt a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Hármas sorozatokban halad az MTK, betonvédelem Újpesten

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS