Győzelemmel zárta az évet a Fradi, döntetlen Kecskeméten és Felcsúton

2023. december. 17., 20:07   |    

Győzelemmel zárta az évet a Fradi, döntetlen Kecskeméten és Felcsúton

Az OTP Bank Liga idei utolsó játéknapján a Ferencváros 3-0-ra legyőzte a kiesőhelyre visszacsúszó ZTE-t, míg a Mezőkövesd a Felcsúton szerzett ponttal a vonal felett telel. A KTE és a DVSC 1-1-et játszott egymással.

Kecskeméti TE-Debreceni VSC 1-1 (0-1)

A mély talajú pályán küzdelmes első félidőt láthatott a közönség. A hazaiak sokkal jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, jóval többet birtokolták a labdát, de veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani. A Debrecen a félidő derekán jött ki a szorításból - addig szinte csak a vendégek térfelén folyt a játék -, azonban sem akcióból, sem pontrúgásból nem sikerült gólszerzési lehetőséghez jutnia. Az álmos első játékrész egyperces ráadásában már szinte mindenki a szünetet jelző sípszóra várt, amikor Kusnyír jobb oldali beadása után Bárány Szécsi elé tolta a labdát, ő pedig középről, 11 méterről a kapuba bombázott. A fordulást követően a korábbiakhoz képest aktívabban támadott a DVSC, többször el is jutott a kecskeméti kapuig, a befejezések azonban nem sikerültek. A hajrához közeledve a cserékkel felfrissített hazai csapat egy több zavart okozott a vendégek kapuja előtt, s össze is jött az egyenlítés: a négy hónapos kényszerpihenő után most visszatérő Banó-Szabó Bence remek mozdulattal továbbította a kapu bal alsó sarkába a labdát. A hátralévő időben mindkét fél hajtott a győztes gólért, de egyikük sem járt sikerrel, így maradt az igazságosnak mondható döntetlen. A vendégek így három, a hazaiak pedig négy forduló óta nyeretlenek.

Ferencvárosi TC-Zalaegerszegi TE FC 3-0 (0-0)

Hatalmas fölényben futballozott az FTC az első félidőben, számos nagy gólhelyzetet is kidolgozott, de vagy Dombó védett hatalmasat - mint például Lisztes ziccerénél a találkozó elején -, vagy a hazai támadók hibáztak. Nem sokkal a fordulást követően megtört a jég, Lisztes értékesített egy kipattanót. A folytatásban is a zöld-fehérek rohamoztak, és a 76. percben Aanebe közeli találatával eldöntötték a három pont sorsát. A végeredményt a hajrában a csereként pályára lépő Ben Romdhane állította be. Sikerével a Konferencia-ligában a csoportból továbbjutott FTC egy pontra felzárkózott a listavezető Paks mögé a tabellán.

Puskás Akadémia-Mezőkövesd Zsóry FC 0-0

Fegyelmezetten kezdte a mérkőzést mindkét csapat, támadásban a hazaiak voltak aktívabbak, de a kövesdi védelem jól végezte a dolgát és sikeresen igyekezett lelassítani a riválist. A vendégek olykor a saját tizenhatosuknál tömörülve, olykor pedig a labda megtartásával próbálták elvenni a Puskás Akadémia kedvét a játéktól, s ez a taktika a szünetig kifizetődőnek bizonyult, annyiban legalábbis mindenképp, hogy gól nélküli döntetlennel fejeződött be az első játékrész. Fordulás után viszonylag hamar hármas cserével próbált frissíteni a felcsúti alakulaton Hornyák Zsolt vezetőedző, ennek nyomán adódott is egy nagyobb helyzet a hazaiak előtt, de Piscitelli kapus hárítani tudta a próbálkozást. A hajrához közeledve a labdát egyébként is többet birtokló Mezőkövesd vált veszélyesebbé, többet zajlott a játék a felcsúti térfélen, azonban a kapuba találni nem sikerült. A folytatásban és az utolsó percekben a Puskás Akadémia helyezte nyomás alá a kövesdi kaput, de csak lesgólig jutott, így végül pontosztozkodással zárult a 2023-as év utolsó bajnoki találkozója.  A kövesdiek ezzel elmozdultak a kiesést jelentő pozícióból és feljöttek tizediknek, ugyanakkor immár négy bajnoki óta nyeretlenek. A felcsútiaknak ez volt hazai pályán az idénybeli hatodik döntetlenjük, és a téli szünetet a harmadik helyezett Fehérvártól két ponttal lemaradva, a negyedik pozícióban töltik.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS