Győzelemre váltotta 40 perces emberelőnyét az AEK a Vidi ellen

2018. augusztus. 22., 22:57   |    

Győzelemre váltotta 40 perces emberelőnyét az AEK a Vidi ellen

Huszti Szabolcs már az első félidőben piros lapot kapott a MOL Vidi-AEK Athén BL-selejtező mérkőzésen, a görögök pedig éltek a 40 perces emberelőnnyel, és 2-1-re győzni tudtak.

Ahogyan arra számítani lehetett, a Vidi fegyelmezetten, zártan futballozott a BL-főtáblára vezető utolsó párharc első mérkőzésén, és ezzel a játékkal – akárcsak korábban a Malmö és a Ludogorec – a görögök sem tudtak sokat kezdeni. A 23. percben azonban fordulatot vett a mérkőzés, Huszti Szabolcsot azonnali piros lappal kiállította a játékvezető egy szabálytalanság után. Az AEK emberelőnyben felvállalta a bátrabb játékot, és több szép támadást is vezetett, ezek közül egyet góllal fejezett be: Bakaszetasz 15 méteres lövését követően Kovácsik kiütött a labdát, de érkezett Klonaridisz, és közvetlen közelről a hálóba lőtt (0-1). A Vidinek az első félidőben egy kontra végén volt esélye a gólszerzésre, Fiola Attila 6 méteres próbálkozását egy reflexmozdulattal védte a görögök kapusa.

A második félidő rosszul kezdődött a Vidi számára, Bakaszetasz 16 méteres lövése után a labda megpattant Nikolovon, és védhetetlenül pattant a hálóba (0-2). Az 53. percben Bakaszetasz is azonnali piros lapot kapott egy kemény belépő után, így létszámban legalább kiegyenlítődött a mérkőzés. A 67. percben Kovács Istán kitűnő labdát adott Lazovicsnak, aki remek átvétellel lerázta a védőjét, és a kapu jobb oldalába lőtt (1-2). A hátralévő időben a Vidi rengeteget tett az egyenlítésért, remekül játszott, több nagy helyzetet is kialakított, de újabb gólt nem sikerült szereznie. Az AEK 2-1-re nyert, ami azt jelenti, hogy a Vidinek legalább két gólt kell szereznie jövő kedden Athénban, hogy kiharcolja a továbbjutást.

MOL Vidi FC-AEK Athén 1-2 (0-1)
Gólszerző: Lazovics 67., ill. Klonaridisz 34., Bakaszetasz 49.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS