Győzött a Szent Mihály Győrben az év utolsó bajnokiján

2018. december. 04., 10:28   |    

Győzött a Szent Mihály Győrben az év utolsó bajnokiján

A meglepetések fordulóját játszották a Jet-Sol Ligában. Előbb kikapott a Fradi, aztán az ETO is pályaválasztóként a Szent Mihálytól.

Miután csütörtökön elszenvedte első vereségét a Ferencváros a Jet-Sol Liga 2018/19-es kiírásában (az MTK verte 2–1-re), a Szent Mihály is meglepetést okozott: 3–2-re legyőzte az ETO-t Győrben. A találkozón Szil Tünde mesterhármasával nyertek a vendégek. A 13. percben szerezték meg a vezetést, ez után az ETO még egyenlített (Fél Alexandra, 19.), sőt előnyhöz is jutott (Erdész Fanni, 24.). A második félidő derekán aztán egalizált a Szent Mihály (71.), majd a mérkőzés végén a győzelmet is megszerezte (87.). A Csongrád megyeiek vezetőedzője, Hódi Mihály a mérkőzés után úgy fogalmazott, négy hete erre a mérkőzésre készültek, négy hete erre a találkozóra készültek, beérett az egy hónapos, tudatos munka.

Az Astra simán verte 5–0-ra az MLE-t, egy öngólnak köszönhetően már a negyedik percben vezetéshez jutott. A második játékrészben aztán Vidács Krisztina (47.), Szabó Boglárka (49.), Sipos Lilla (54.) és Krascsenics Csilla is betalált. Vidács Krisztina három év után szerzett gólt a női élvonalban.

A Haladás-Viktória a DVTK-t fogadta a 12. fordulóban, a diósgyőriek az eddigi 11 körben hármas gólátlaggal futballoztak, Szombathelyen ezúttal mégsem tudtak betalálni. A 0–0-ás döntetlen miatt továbbra is pontazonossággal áll a két csapat, a DVTK jobb gólkülönbségének köszönhetően a harmadik a tabellán. Ezzel az eredménnyel mindkét együttes lépéshátrányba került a bajnoki döntőért folytatott küzdelemben. Februárban egyébként a Förch Női Magyar Kupa döntőbe jutásáért is egymással csapnak össze.  

Az év utolsó női bajnoki fordulója után továbbra is a Ferencváros a listavezető és az MTK a második, 8 pont választja el egymástól a két klubot. Az alsóházban sincs változás, az MLE a nyolcadik, a Szent Mihály pedig – immár 6 ponttal – a hetedik.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS