Győzött az örökrangadón, hibátlan maradt a Ferencváros

2024. szeptember. 20., 22:10   |    

Győzött az örökrangadón, hibátlan maradt a Ferencváros

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának pénteki mérkőzésén az MTK vezetést szerzett ugyan hazai pályán a címvédő ellen, de a Ferencváros fordított, és 3-1-re megnyerte a találkozót.

MTK Budapest-Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)

Negyedóra elteltével büntetőhöz jutott a házigazda, a pontrúgást Bognár István váltotta magabiztosan gólra, ezzel a zöld-fehérek először kerültek hátrányba ebben az idényben az OTP Bank Ligában. Az addig is mezőnyfölényben futballozó vendégek ennek hatására még inkább rákapcsoltak, Varga Barnabás felhőfejesével pedig alig hét perc után egyenlíteni tudtak. Ezután is veszélyesebb maradt az FTC, amely röviddel a szünet előtt egy szerencsésen kialakult helyzetből a vezetést is megszerezte. A szünetig mindhárom kaput eltaláló kísérlet gólt eredményezett.

A fordulást követően noha az MTK is vezetett ígéretesnek tűnő támadásokat, továbbra is inkább a Ferencváros akarata érvényesült. A második félidő derekára visszavett a tempóból a címvédő, a cserék viszont frissítettek a lendületén, a beállt friss igazolás, Saldanha találatával pedig eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában még inkább megélénkült a vendég gárda játéka, az eredmény azonban már nem változott.

Ez volt a 225. örökrangadó, a zöld-fehérek - 52 döntetlen és 79 MTK-siker mellett - 94. győzelmüket aratták.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS