A Kisvárda házigazdaként a 89. percben, büntetőből szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a hozzá hasonlóan újonc, sereghajtó Kazincbarcikát a Fizz Liga 21. fordulójának pénteki mérkőzésén.
Fizz Liga, 21. forduló:
Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–0 (0–0)
Kisvárda, Várkerti Stadion, v: Bogár
Nem hozott túlságosan izgalmas csatát az újoncok találkozójának első 45 perce, amelynek során mezőnyfölényben futballozott a hazai együttes, de mindez meddőnek bizonyult. Hiába volt ugyanis többet a labda a Kisvárdánál, a szabolcsi csapat a szünetig nem tudta megszerezni a vezetést annak ellenére, hogy jócskán próbálkozott. Ugyanez nem volt elmondható a Kazincbarcikáról, amely jobbára a védekezéssel törődött, kapura viszont alig volt veszélyes.
Fordulás után sem emelkedett jelentős mértékben a színvonal, ugyanakkor a második játékrészben már valamivel jobban játszott a vendégcsapat, amely a félidő felénél egymás után többször is veszélyeztetett, de Popovics stabil teljesítményt nyújtott a várdai kapuban. A hazaiak hiába játszottak ebben a 45 percben alárendeltebb szerepet, végül mégis otthon tudták tartani a három pontot: ehhez kellett az utolsó percekben Matanovic harcossága, amellyel tizenegyest harcolt ki, majd Cipetic büntetője, amelybe bár beleért Gyollai kapus, védeni mégsem tudott.